Ha fizetsz, eltörli a NAV ezt a büntetést

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mulasztási bírság megfizetésével az idei év elejétől el lehet kerülni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bizonyos ismételt szabályszegések következményeként bezárja az üzletet.

Kevés dolog káros annyira egy vállalkozásra, mint az üzletbezárás. Márpedig ez vár azokra a vendéglősökre, kereskedőkre vagy más vállalkozásokra, amelyeket három éven belül kétszer is súlyos szabálysértésen kap az adóhatóság. Az ide év elejétől azonban a bezárás kiváltható bírság megfizetésével – derül ki a Baranya Vármegyei Hírportál beszámolójából. 

Megúszhatja a NAV-büntetést, aki fizetni tud

Debrecenben élt először azzal a 2025 elejétől igénybe vehető lehetőséggel egy vállalkozó, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletbezárás. A vendéglátóhelyre azért várt ez a szankció, mert fél éven belül kétszer is kiderült, hogy elmulasztott nyugtát adni. Februárban ezért bezárták volna a NAV revizorai az üzletet, ám

Idézőjel ikon

a vállalkozó inkább úgy döntött, megfizeti a több mint 7 millió forintnyi bírságot.

Kevés súlyosabb büntetést létezik egy vállalkozásra nézve, mint a NAV által elrendelt üzletbezárás
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

A bezárást kiváltó újfajta bírság összege az elkövetett mulasztások súlyától függ. A szankció elkerüléséhez a következők szükségesek: le kell mondani a fellebbezési jogról, be kell fizetni a határozatban előírt időpontig a mulasztásért kiszabott bírságot, valamint meg kell fizetni az extra, úgynevezett üzletlezárást kiváltó bírságot is.

Noha a bírság összege nem alacsony, a nagy presztízzsel rendelkező üzletek számára vonzóbb lehet, mint a meglehetősen hírnév-romboló felirat: „az üzletet a feltárt szabálytalanságok miatt a NAV X napra bezáratta”. Azoknak az üzleteknek, vállalkozásoknak pedig, amelyeknek nincs pénze a bírság megfizetésére, marad az üzletbezárás.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.