Ennek a szuperegészséges déligyümölcsnek a rokona még hatékonyabb

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mandarin és a narancs annyira hasonlítanak, hogy akár össze is keverhetnénk őket. De azért az ízükön kívül is van közöttük különbség.

A téli időszakban, mikor kevesebb lehetőségünk van hazai friss gyümölcs fogyasztására, előtérbe kerülnek a déligyümölcsök.

Olyannyira kapcsolódnak ehhez az időszakhoz, hogy kiskoromban, mivel a déli kifejezés totál értelmetlennek tűnt, téli gyümölcsként emlegettem őket, amin persze a szüleim jókat derültek.

Akár téli, akár déligyümölcsök, nem maradhat el a Mikulás-csomagból a mandarin, és a szegfűszeggel díszített narancs is kötelező karácsonyi díszítőelem, ami nem mellesleg hihetetlen illatfelhővel tudja elárasztani az otthonunkat. Ugyanakkor az ünnepi időszakokon kívül is gyakran eszünk belőlük: mindkettő finom, és mindkettőt érdemes fogyasztani, de megvannak a saját erősségeik.

Kicsi narancs vagy nagy mandarin?

A boltban válogatva, első ránézésre nem mindig egyértelmű, melyik gyümölccsel is van dolgunk, hisz nagyon hasonló a megjelenésük, ami nem is véletlen, hisz egy családból származnak. Régebben még egyszerűen elintéztem annyival, hogy a mandarin a kisebb, a narancs a nagyobb, de ahogy egyre újabb fajták érkeznek hozzánk, előfordul, hogy

Idézőjel ikon

a méret már nem feltétlenül meghatározó tulajdonság.

Bár általában igaz ez az állítás, és a kókuszdió méretű gömbök esetében egyértelműen nyomra vezető infó, de az is előfordul, hogy egy mandarin akkora vagy akár nagyobb, mint egy kisebb narancs.

Első ránézésre nehéz eldönteni, hogy mandarin vagy narancs
Fotó: Eriko Koga / Getty Images Hungary

A formájuk árulkodó lehet

Azért ha jobban szemügyre vesszük őket, feltűnhet némi különbség. Ha színben hasonlóak is, a mandarin gyümölcse nem teljesen gömbölyű, legtöbbször inkább kicsit lapítottabb formája van. De ha a szemünk mellett a kezünket is munkára fogjuk, akkor érezhetjük, hogy a narancs feszesebb, tömörebb, míg a mandarin inkább ruganyosabb. 

A héjukban is van különbség, mert a narancsfajták között sokkal több a vastagabb héjú, amiket általában egyszerűbb pucolni is.

A narancshéj hasznosabb

Ez a vastag, lédús, illatos külső borítás gyakran nem is kerül azonnal a szemétbe, inkább a radiátoron pihen pár napig, amíg még illatozik, de ha nem kezelték vegyszerekkel, akkor ehető is. Leginkább kandírozott formában finom, vagy ízesítéshez is használhatjuk a narancs héját, mondjuk süteménybe reszelve. Találunk persze narancsot is vékony borítással, de azt mintha direkt kiszúrásból növesztette volna magára, hogy ha már megesszük, legalább szenvedjünk előtte kicsit a hámozással. Ezzel szemben egy mandarin héja szinte leesik a gerezdekről, viszont jellemzően vékony, és sokkal kevesebb illóolaj található benne, így illatosításra nem olyan alkalmas, mint a nagytesóé. 

Na de melyik az egészségesebb?

Aki evett már belőlük, el tudja dönteni, melyik áll közelebb az ízléséhez, melyiket fogyasztja szívesebben, és természetesen mindkettő egészséges. 

Gyümölcsfogyasztás terén is igaz, hogy a legjobb, ha minél változatosabb az étrendünk,

így nem feltétlenül kell választani mandarin és narancs között, de mindkettőnek megvannak a maga erősségei összetételüket tekintve. Ha ezeket a szempontokat is figyelembe szeretnénk venni étrendünk összeállításához, akkor szolgálunk egy kis segítséggel. 

Amikor tényleg a mandarin a kicsi, a narancs a nagy
Fotó: VladTeodor / Getty Images Hungary

Amiben mindkettő jó

Mind a narancs, mind a mandarin tartalmaz jelentős mennyiségű:

  • riboflavint (B2-vitamin), ami idegrendszerünk és emésztőrendszerünk megfelelő működésében kap szerepet,
  • niacint (B3-vitamin), ami elengedhetetlen az ideg-, a keringési és az emésztőrendszer megfelelő működéséhez,
  • pantoténsavat, (B5-vitamin), ami fontos a mellékvese normális működéséhez,
  • piridoxint (B6-vitamin), aminek legfontosabb szerepe az aminosavak és fehérjék anyagcseréjében és átalakulásában van,
  • folátot (B9-vitamin), ami a sejtnövekedésben és DNS-képzésben kap szerepet.

A narancs erőssége

Bár a mandarinban is található jelentős mennyiségűC-vitamin, a narancs ebben jócskán megelőzi. Közel 70 százalékkal többet tartalmaz ebből a fontos vitaminból, ami többek között erősíti immunrendszerünket, segít a vas felszívódásában, valamint a regenerációban, a sebgyógyulásban és számos anyagcsere-folyamatban vesz részt.

A másik vitamin, amiből a narancsban többet találhatunk, bár a mandarinban sincs kevés, az a tiamin (B1-vitamin), ami a szívizom és az idegsejtek megfelelő működését segíti.

Ha a rostfogyasztásunkat szeretnénk fellendíteni, akkor a narancs a jobb választás, mert 33 százalékkal többet tartalmaz, mint a mandarin. Rostfogyasztásunk nemcsak az emésztésünk szempontjából fontos, de segít egészségesen tartani a bélflóránkat, amivel nagymértékben támogatja immunrendszerünket, valamint fontos szerepe van a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is.

Jó, ha mindkettőből van otthon
Fotó: Mehmet Hilmi Barcin / Getty Images Hungary

Amiért érdemes a mandarin mellett dönteni

Azért ne gondoljuk, hogy a mandarin teljesen alulmarad ebben a megmérettetésben. Az ő erőssége a béta-karotin, amiből szervezetünk az A-vitamint állítja elő, és a mandarinban 209 százalékkal több található, mint a narancsban. Az A-vitamin fontos szerepet tölt be a látásunk megőrzésében, a bőr és a nyálkahártyák egészségének megtartásában, valamint a növekedésben is.

Kutatások azt is alátámasztották, hogy magas zsírtartalmú étrend esetén a mandarin fogyasztása mérsékli a metabolikus szindróma hatásait. Nagy mennyiségű nobiletin- és a tangeretintartalmának köszönhetően csökkenti a zsigeri zsír mértékét és a gyulladást a szervezetben. 

Az ízük dönt

Most már tisztában vagyunk a beltartalmi értékeikkel, de valószínűleg azt, hogy melyiket választjuk, leginkább az ízük dönti el. Íz tekintetében is van különbség, amit leírni igen nehéz, de míg a narancs íze a mézédestől a szájösszehúzós, inkább citromra emlékeztetően savanyúig terjedő skálán bárhol elhelyezkedhet, annyi biztos, hogy mandarinból én még savanyút nem kóstoltam, maximum nem volt különösebb íze. Bármelyik mellet döntünk, jól járunk, de a legjobb, ha mindig van otthon mindkettő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.