Bármennyire kényelmes, ezeket soha ne tedd a mosogatógépbe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elmentek a vendégek, a pult tele van mosatlan edénnyel. Annyival egyszerűbb lenne mindent egyszerűen behalmozni a mosogatógépbe! Akadnak azonban olyan konyhai eszközök, amelyeket tönkretehet a forró víz és levegő.

A háziasszonyok abban sem egyeznek meg, hogy milyen tisztán kell betenni a mosogatógépbe az edényeket. Van, aki előáztatja, más leöblíti, de az is előfordul, hogy nagyobb ételdarabokkal együtt is beteszik a tányérokat. A Today.com cikke szerint – amelyben azt is összegyűjtötték, hogy mit nem tehetünk a mosogatógépbe – nem szükséges vízzel öblögetni a tálakat, poharakat, viszont a nagyobb maradékokat le kell kaparni róla a kukába, mert ez eltömítheti a gépet. 

A kés éle kicsorbulhat, ha mosogatógépben mosod

Ha máshogy nem, hát saját károdon talán már te is megtanultad, hogy faeszközöket – vágódeszkát, fakanalat – nem érdemes betenni a mosogatógépbe, mert a forró víz hatására megrepedhet vagy eldeformálódhat. Azonban ezeken kívül is még jó néhány olyan tárgy van, amit sokak szerint egyenesen tilos a gépbe tenni. Ilyenek például az éles kések; hacsak a gyártó nem jelzi, fennáll a veszélye, hogy az élük eltompulhat, illetve a ki- és bepakolásnál meg is vághatjuk magunkat velük. Ugyanígy nem javasolják az üreges kések mosását sem, mivel a magas hőmérséklet megolvaszthatja a ragasztót, amellyel összeillesztették, és az evőeszköz széteshet.

Ne tegyél be a gépbe olyan befőttes- vagy zöldségesüvegeket sem, amelyeken rajta van a címke; bár ezek az üvegek jó szolgálatot tehetnek a nyári befőzéskor, a lemálló papíroktól eldugulhat a lefolyó.

Inkább áztasd le őket a mosogatóban, és ezután tedd csak a gépbe. 

A befőttek címkéi eltömíthetik a mosogatógép lefolyóját
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Öntöttvas edény? Szigorúan tilos!

A főző- és sütőedények közül jó néhány tiltólistán van. Ilyenek például a tapadásmentes serpenyők és edények – hacsak a gyártó nem jelzi kimondottan, hogy be lehet tenni a mosogatógépbe. Az ok: a mosási folyamat lebonthatja a bevonatot, és tönkreteheti a tapadásmentes felületet. Ugyanez igaz az öntöttvas edényekre is, amelyekről a mosogatószer szintén eltávolíthatja a bevonatot, és így akár be is rozsdásodhatnak. Ebben az esetben a sima vizet és a nem karcoló szivacsot ajánlják a szakértők. Ha így jársz el, az öntöttvas edényeidet akár még az unokáid is használhatják. Az alumínium sütőforma sem az a kategória, ami károsodás nélkül mosható a mosogatógépben; kövesd a gyártó utasításait, és ha úgy biztonságosabb, inkább mosd el a csap alatt.

A kukta teteje is könnyen tönkremehet a mosogatógépben
Fotó: Gonzalo Calle Asprilla / Getty Images Hungary

Ha szeretsz kuktában főzni, az edény tetejét soha ne tedd be a mosogatógépbe; a szabályozóban és a biztonsági szelepekben ugyanis könnyen összegyűlhetnek az apró ételszemcsék vagy a mosogatószer maradéka, ami nem is gusztusos, ráadásul a kukta sem fog megfelelően működni tőle. Fontos tanács, hogy miután kézzel elmostad és alaposan kiszárítottad a tetőt, ne tárold úgy az edényt, hogy a fedő is rajta van, mert a tömítés így hamarabb elöregedhet. Hasonló a helyzet a termoszokkal és ételhordó dobozokkal, amelyekben a magas hőmérsékletű mosás károsíthatja a vákuumtömítést. 

Így megy tönkre a műanyag doboz 

Akadnak a háztartásban olyan tárgyak, amelyeket azért nem szabad mosogatógépben mosni, mert túl kényesek. Meglepő módon a porcelánt nyugodtan beteheted – bár ezzel vállalod a kockázatot, hogy esetleg lepattan, ha egy másik, keményebb edény hozzákoccan – ám ha fémszínű, arany-, ezüstdíszítés van rajta, akkor inkább mosd kézzel, mert ez lekophat róla. 

A kristálypoharakat is jobb szivaccsal elmosni, mint a gépbe tenni, ugyanis idővel foltossá válhatnak, és elveszíthetik ragyogásukat. 

Ugyan nem olyan drága, mint egy kristálypohár, de bosszantó, ha reggel munkába indulnál, és nem tudod az ebéded eltenni műanyag dobozba, mert egyikre sem illik a teteje. Ennek valószínűleg az az oka, hogy betetted a mosogatógépbe, hiszen – hacsak a gyártó nem tünteti fel, hogy mosogatógépben mosható – a meleg eldeformálhatja őket. Ha mosható, érdemes a felső kosárba tenni a tetőt, hogy ne érje nagyon magas hő.

Bosszantó: amikor egy tető sem jó a műanyag dobozra
Fotó: carlofranco / Getty Images Hungary

Ha kíváncsi vagy, ki találta fel a mosogatógépet, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.