Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az ételek mikrózásával mikro- és nanoműanyagok kerülhetnek a szervezetünkbe. Megnéztük, hogy pontosan mit is takar ez, és mennyire veszélyes, valamint hogyan lehet kivédeni.
Vannak, akik esküsznek rá, hogy kockázatos, mások viszont felesleges pánikkeltésnek gondolják azt, hogy veszélyes a műanyag edényt mikrózni. Az irodai élet velejárója a műanyag edény, a munkahelyeken a hűtőkben rengeteg ilyen tároló áll nap mint nap. Az biztos, hogy sokkal gyorsabb csak ezt betenni a mikrohullámú sütőbe, majd ebből megenni az ebédet. De elég biztonságos-e őket mikrózni ahhoz, hogy bevállaljuk a két perc időmegtakarítást és az egy-két darabbal kevesebb mosatlant?
Egy egyetemi hallgató vette észre a műanyagdarabkákat az ételekben
Kazi Albab Hussain, a Nebraska-Lincoln Egyetem PhD-hallgatója bizonyos típusú műanyag élelmiszer-csomagolásokból felszabaduló ezüst nanorészecskéket tanulmányozott, amikor mikroszkóp alatt egy másik, konfettiszerű anyagot vett észre: apró műanyagdarabkákat. Nem sokkal korábban született meg a gyermeke, így nemcsak a saját egészsége, hanem a kisbabája miatt is foglalkoztatni kezdte a kérdés: vajon mennyi ilyen részecskét fogyasztunk el? Az eredményei szerint valószínűleg több milliárdot.
Hussain bevitt a laboratóriumába néhány boltban vásárolt polipropilén-alapú, újrafelhasználható műanyag tárolót és egy polietilén-alapú, újrafelhasználható műanyag élelmiszertasakot. A csapatával együtt a tárolóedényeket vízzel és 3%-os ecetsavval töltötte meg, hogy utánozza a vizes és savas élelmiszereket. Miután a megtöltött edényeket 10 napig hűtőszekrényben vagy szobahőmérsékleten tárolták, a csapat több millió mikroműanyagot és nanoműanyagot talált a folyadékokban.
A tárolók mikrózása riasztó mértékben felgyorsította a folyamatot: három percen belül egyes dobozokból négyzetcentiméterenként 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoplasztik szabadult fel.
De mi is az a műanyag?
A műanyag egy gyűjtőfogalom, a kifejezés a polimer anyagok családját írja le, a polivinil-kloridtól kezdve (a fehér PVC-vízvezetékcsövekben található vegyület) az egyik eredeti szintetikus műanyag vegyületig, a bakelitig, amelyet egykor asztali edények készítésére használtak. A műanyagok szerves polimerekből és szerves vagy szervetlen adalékanyagokból állhatnak, amelyeket különböző formákban kevernek össze. A legtöbb műanyagot petrolkémiai anyagokból állítják elő. A különböző műanyagvegyületek toxicitása attól függ, hogy mi van az adott műanyagban, és hogy az mennyire stabil különböző körülmények között, például mikrohullámú sütőben melegítéskor.
A különböző műanyagokban található két adalékanyag már évek óta aggasztja a szakértőket, mivel potenciális veszélyt jelentenek az emberi egészségre: a biszfenol A (BPA) és a ftalátok. A BPA egy olyan adalékanyag, amelyet kemény, átlátszó műanyagok, például vizes palackok gyártásához használnak. A ftalátokat viszont azért adják a műanyagokhoz, hogy azok puhák és hajlékonyak legyenek, mint például a gumikacsák és az élelmiszer-csomagolóanyagok.
Mi történik, ha bejutnak a szervezetbe?
Az igazi nagy baj az, hogy ezek a műanyagdarabok elég alattomosak. Miután bejutnak a szervezetbe, fehérjékkel vonják be magukat, így könnyedén átcsúsznak az immunrendszeren. A vesék eltávolítják a szennyeződéseket, a viszonylag nagyobb méretű mikroműanyagokból elég sokat sikerül kiválasztaniuk. A nanoműanyagok azonban elég kicsik ahhoz, hogy olyan helyekre jussanak el, ahová nem kellene.
Ha már egyszer átjutottak a szervezet védelmi rendszerén, a műanyagokban használt vegyi anyagok megzavarják a hormonokat. A hormonok alapvetően a szervezet minden tevékenységének alapjául szolgálnak, így ezek a vegyi anyagok képesek az anyagcserétől kezdve a szexuális fejlődésen át a termékenységig mindent megzavarni. Különböző vizsgálatok, amiket állatokon és embereken is elvégeztek, kimutatták, hogy az anyaméhben a ftalátok magas szintje összefüggésbe hozható a gyermekkori asztmával, ezenkívül okozhatnak koraszülést. A fiúk esetében a korai érintkezés viselkedési problémákat eredményezhet, valamint felnőttként potenciálisan alacsonyabb spermiumszámot.
Egy 2019-es tanulmány szerint egy ember évente 39 000-52 000 részecskét fogyaszt el, és ebben még a belélegzett műanyag nem is szerepel. A palackozott vizet fogyasztók évente akár 90 000 mikroműanyagot is elfogyaszthatnak, míg a csapvizet ivók körülbelül 4000-et. Egy 2020-as tanulmány kifejezetten az elvitelre szánt edényeket vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy azok az emberek, akik hetente 4-7 alkalommal rendelnek elvitelre ételt, 12-203 darab mikroműanyagot visznek be a szervezetükbe a tárolókon keresztül. Ezek a darabkák gyakran lepattognak az edény oldaláról vagy tetejéről, és túl kicsik ahhoz, hogy könnyen észrevehetők legyenek.
Egy másik, 2016-os tanulmány pedig összefüggést talált a gyorséttermi ételek gyakori fogyasztása és a ftalátok megnövekedett szintje között. Azoknál, akik gyakran ettek gyorséttermi ételeket, akár 40 százalékkal magasabb volt ezeknek a szintje.
Szabad-e akkor mikrózni?
Elég ijesztően hangzik mindez, igaz? Azért még ne dobd ki a mikrót, de jobb félni, mint megijedni, akad néhány dolog, amire figyelj.
Lehetőleg minél később tedd műanyag edénybe az ételed, és minél hamarabb fogyaszd el. Ha hosszabban kellene tárolnod, vásárolj inkább üvegből készült tárolókat, ha nem kell szállítanod, csak az otthonodban használod őket, akkor a súlyával sem kell foglalkoznod, és attól sem kell tartanod, hogy összetörik.
Ha mégis műanyag edényt kell választanod, mikrózás előtt tedd az ételed tányérra, és úgy helyezd be a mikróba melegedni. Mindig mikrohullámú sütésre alkalmas tálban vagy edényben melegítsd az ételt, ez lehet például üvegből, kerámiából vagy porcelánból. (Ne feledd: ne használj fémet a mikrohullámú sütődben.)
Ha arról is szívesen olvasnál, hogy milyen veszélyei vannak, ha nem takarítod a mikródat rendszeresen, kattints ide!
