Ez történik a kávéval, ha mikróban melegíted

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A reggeli rohanásban gyakran megesik, hogy megfeledkezünk a frissen lefőzött kávéról, és már csak akkor kapunk észbe, amikor kihűlt. A legtöbbször ilyenkor nem főzünk egy újabb feketét, hanem a mikrohullámú sütőben újramelegítjük. De vajon így is ugyanazt az ízélményt kapjuk, mintha friss kávét kortyolnánk?

Talán eszünkbe sem jut, hogy amikor kutyafuttában bedobjuk a mikróba a kávét, akkor nem csak felmelegítjük az italt, hanem egy teljesen új kémiai reakciósorozatot indítunk el, ami akár meg is változtathatja a reggeli frissítő ízét. 

Ezért lesz keserűbb a mikrózott kávé

Egy lelkes kávéfogyasztó arra vállalkozott, hogy készít egy mikrohullámú tesztet, és a főzést követően két órát állt kávéját 45 másodperc alatt újramelegíti. A mikrózott kávéval kapcsolatban a tesztelő első tapasztalata az ital egyenetlen hőmérséklete volt. A méréshez használt eszköz szerint a kávé teteje sokkal melegebb volt, mint a csésze alján lévő fekete, ez a kóstoláskor is beigazolódott. De a kávé íze sem volt ugyanolyan, mint amikor frissen lefőtt. A tesztelő meghatározása szerint furcsa íze volt a kávéjának, amit úgy határozott meg, hogy az italban máskor nem tapasztalt „főtt” jegyeket, és egyfajta kellemetlenül mesterkélt édes ízt érzett. A kávét ennek ellenére nem öntötte ki a mosogatóba, mert nem volt rossz, csak egészen más volt, mint a frissen főzött fekete.

A frissen főzött kávéval ellentétben a mikróban melegített fekete sokkal keserűbb
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Ennek pedig a korábban már említett hő hatására elinduló kémiai folyamat az oka. A szakértők magyarázata szerint a mikrohullámok egy specifikus energiát alkalmaznak, mely hatással van a vízmolekulák közötti kötésekre. A magas víztartalmú dolgok – mint például a kávé is – felmelegszenek a mikrohullámú sütőben, „mert a víz rezeg”. Amikor a vízmolekulák rezegnek, hőt termelnek, ami katalizálhatja a vizet körülvevő részecskék más kémiai reakcióit. Ennek hatására a kávéban található vegyületek közötti kötések felbomolhatnak, ami kellemetlen következményekkel járhat.

Például a klorogénsavak kávésavvá és kinasavvá bomlanak le, emiatt pedig keserűbb ízű lesz a kávé.

Bár a kávébab fajtájától és a pörköléstől függően minden kávé keserű, a frissen főzött kávé ugyanakkor egyszerre édes és savas, ami ellensúlyozza a keserűséget. Melegítés hatására azonban még több kininsav és koffeinsav termelődik, valamint eltűnnek a kávé kellemes aromáját és illatát biztosító illékony anyagok is, emiatt pedig keserűbb lesz a kávé íze.

Alábbi cikkünkből megtudhatod, melyik az a gyógynövény, amit a kertünkben vagy az árokparton is begyűjthetjük, és kiválóan alkalmas a kávé helyettesítésére.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.