A térnövelés művészete: ezekkel a tippekkel a pici lakás is lehet nagyobb!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kisebb méretű lakásoknak megvan a maguk bája, de a kis méreteinek köszönhetően nagyon nem mindegy, hogyan van berendezve, vagy épp milyen színűek a falai.

Egy ilyen lakás is lehet luxuseleganciával bíró, vagy akár művészien bohókás, emellett ne felejtkezzünk el arról sem, hogy kisebb területet kell benne takarítani, tehát számos előnye van! Szerencsére már szinte minden lakberendezési áruház mutat már trükköket arra vonatkozólag, hogyan érdemes játszani egy kis lakással, úgy, hogy végeredményként nagyobbnak tűnjön. Most ilyen szuper tippek közül mazsolázhatsz te is!

Kicsi és praktikus
Fotó: John Keeble / Getty Images Hungary

Csak semmi kupi

Semmi sem mutat szűkösebbnek egy kis helyet, mint a túl sok bútor. Találd ki az apró és közepes méretű dolgok okos és ötletes eltűntetésének módjait, ajtók mögé, asztalra vagy polcokra pakolva. 

Ha a dolgok szépen el vannak rendezve és nem veszik el a teret, a helyiségek sokkal rendezettebbnek és nyitottabbnak tűnnek majd.

Világos árnyalatok

Míg a sötét, meleg színek hangulatossá és bensőségessé teszik a teret, a világos, hideg színek nyitottá és szellőssé teszik azt . Az optimális hatás érdekében válassz bézs, barna, fehér és homokszínt, és szürkét élénk színekkel kombinálva, mint pl. türkiz, lila, citromsárga, pink.

Találd meg a helyét mindennek
Fotó: Mireya Acierto / Getty Images Hungary

Csak semlegesen

Válassz olyan árnyalatokat, amelyek ugyanabba a családba tartoznak, és használj tónusos kárpitszöveteket, texturált falfelületeket és drapériákat. A hideg színek és a finom meleg színek a legtöbb felületen nyitottabb megjelenést kölcsönöznek egy kis helyiségnek is. A lényeg a harmónia és az egyensúly.

Koordinálj okosan

A kontrasztos színek hajlamosak megtörni egy teret, így az optikailag még kisebbnek tűnik, mint amilyen. A falszínhez passzoló bútorok kevésbé látványosak, és jobban hajlamosak beleolvadni a térbe, így egy nagyobb szoba illúzióját keltik.

Engedd be a fényt

Bármely szoba nagyobbnak tűnik, ha jól megvilágított, akár természetes, akár mesterséges megvilágítása van. Nyisd ki az ablakokat, és engedd be a fényt. Adj hozzá további kisebb méretű lámpákat, vagy használj sínvilágítást.

Használj üveget

Ha olyan anyagokat használsz, amelyek átlátszóak, azzal is növelhető optikailag a méret. Például egy apró fürdőszobában szabadulj meg a nem átlátszó zuhanykabintól, és cseréld ki egy átlátszóra. Mostantól egészen a zuhany hátulsó faláig lehet látni. Az asztallapokhoz üveget használj, vagy legyen fehér az asztal.

Trükközz tükrökkel

Tükrök. Híresek térnövelő hatásukról. Használj nagy keretes tükröt a falon, vagy állíts egy túlméretezett keretes tükröt a falhoz.

Ahogy a fény visszaverődik majd, nyitottabb érzést ad a helyiségnek. 

Viszont a nagy méretű, tükrös tolóajtós szekrényeket kerüld a kis lakásban.

Egy jól elhelyezett tükör csodás változást hoz
Fotó: vicnt / Getty Images Hungary

Lehet nagy is 

Használj néhány nagy méretű, egyszerű bútort több kisebb darab helyett, így egy kis hely sem hat zsúfoltnak. A nyitott térnek és a nagy színtömböknek (törekedjünk a természetes anyagokra, mint a fa, gránit, mészkő) köszönhetően a szoba nyugodtabbnak és kényelmesebbnek tűnik.

Hívogató szőnyegek

A bútorokhoz válassz egyszínű kárpitokat a merész plédek, csíkok vagy nagy nyomatok helyett. A semleges színű (barna, szürke, bézs) szőnyegek szintén növelik a térhatást.

Légies, könnyű szövetek

Az áttetsző vagy fehér függönyök átengedik a fényt az ablakokon. Az ablak méretét tekintve pedig térnagyításhoz a „minél nagyobb, annál jobb” elve működik. Minél több fény, annál nagyobb tér. 

A semleges színek optikailag növelik a teret
Fotó: Bulgac / Getty Images Hungary

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.