Miért ásítoznak állandóan a kutyák? Az állatorvos válaszol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha van kutyád, akkor biztosan láttad már ásítozni, és valószínűleg nem is keveset. De vajon miért csinálja? Ugyanazért, amiért az emberek is? Az állatorvos válaszol.

Az ásítás szerepe még az embernél sem teljesen tisztázott. Egyes feltevések szerint az lehet a célja, hogy felgyorsítja a véráramlást, vagy hogy a nyújtózás révén ellazítsa az izmokat, míg más magyarázatok alapján az agy lehűtését szolgálja. Ez vélhetően a kutyák esetében is fennáll.

Ezért ásítoznak állandóan a kutyák

Dr. Bodó Andrea állatorvos a Dívány kérdésére elmondta, az ásítás az emberhez hasonlóan a kutyáknál is a fáradtságot jelezhet. Főleg, ha lapos pillantások és vackoló manőverek kísérik. „A kutyák között az ásítás egyúttal nyugtató jelként működik, amivel azt üzenik egymásnak, hogy „minden rendben, béke van”. Különös módon azonban izgalomra is utalhat. Ha nyújtózással párosul, akkor arról tanúskodik, hogy a kutya fejben és testben is felkészül valamilyen feladatra – például a póráz láttán a sétára. Sokszor megfigyelhető stresszhelyzetben is, ami egyfajta pótcselekvés a feszültség oldására. Ilyenkor a kutya teste feszes, farkát behúzza” magyarázta a szakember.

Nyugi, kutya baja!
Fotó: PrzemysÅaw Iciak / Getty Images Hungary

Hasonló okokat lát a háttérben a Reader’s Digest által megszólaltatott dr. Katy Nelson állatorvos is, aki úgy vélte, az ásítás a kutyáknál szorongást, bizonytalanságot, izgalmat és közömbösséget fejezhet ki, illetve – ahogy fentebb is szerepel – a békés üdvözlés eszköze lehet a fajtársak felé, csakúgy, mint nálunk egy kézfogás. „Az ásítással, a szemkontaktus kerülésével, szájuk nyalogatásával, környezetük szimatolásával és lelassított lépteikkel mind azt akarják kifejezni, hogy nem jelentenek fenyegetést.”

De vajon van ok aggódni az ásítozás miatt? Dr. Nelson szerint legfeljebb akkor, ha kedvenced az átlagosnál többször csinálja. Ilyenkor a biztonság kedvéért érdemes lehet állatorvoshoz fordulni. „Egy kölyökkutya például stresszt vagy szorongást tapasztalhat a környezete változásai miatt, vagy egyszerűen csak bizonytalannak érezheti magát. Az állatorvos ezért olyan megoldásokat javasolhat, melyek csökkentik a stresszt és segíthetnek a jobb közérzet kialakításában.”

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.