Kizárólag digitálisan, a Yettel-applikáción keresztül érhető el a telekommunikációs vállalat új díjcsomagja, amely hűségidő nélkül kínál korlátlan belföldi adatforgalmat. Az előfizetés szeptember végéig érvényes, bevezető ára 6 ezer forint, október elejétől 9 ezer forintba kerül majd a Yepp.
Az előfizetés ezért a díjért csak az adatforgalmat kínálja, hagyományos telefonhívást és sms-küldést nem tesz lehetővé, ezeket a szolgáltatásokat külön meg kell vásárolni, egyszeri vagy megújuló formában.
50 perc hanghívásért 1500 forintot, 250 percnyiért 5 ezer forintot, korlátlan hívásért pedig 10 ezer forintot kell fizetni.
Nem kell hűséget vállalni a korlátlan adatért
A szöveges üzenetek ára 2 ezer forint 50 SMS-enként. Mindez azt jelenti, hogy egy korlátlan hívást és 50 szöveges üzenetet tartalmazó csomag díja havonta 21 ezer forint, ami nagyjából hasonló összeg a piaci vetélytársak által kínált előfizetésekéhez. Vagyis az újdonság nem az árszabásban, hanem a csomag összeállításának rugalmasságban és abban rejlik, hogy mindehhez nem kell hűségidőt vállalni. A szolgáltatás ugyanis bármikor szüneteltethető, és hat hónapon belül extra költség nélkül újraaktiválható vagy lemondható.

A roaming díja a 2-es díjzónában 4 ezer forint, ami 1 GB adatforgalmat tesz lehetővé 3 nap alatt, vagy pedig 3 GB és 7 nap esetén 10 ezer forint. Az 1-es zónában havi 50 GB adatkeret van. Az applikációban megrendelhető szolgáltatás kérhető e-SIM-kártyával, ilyenkor azonnal el is lehet kezdeni használni, vagy pedig fizikai SIM-kártyával, amelyet ingyenesen kiszállítanak.
Az azonban minden valószínűség szerint sok jelenlegi yettelesnek nem fog tetszeni, hogy az új előfizetést meglévő számhoz nem lehet egyelőre társítani. Bár a vállalat közlése szerint dolgoznak azon, hogy ezt a lehetőséget elérhetővé tegyék az ügyfelek számára.

Ha megfelelő a mobilod, te is kihasználhatod a Telekom által kínált ingyenes lehetőséget.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés