Hogyan lesz koffeinmentes a kávé? Így vonják ki belőle azt, ami ébren tartana

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ma már nem lehetetlen olyan koffeinmentes kávét készíteni, amely közel ugyanazt az ízélményt adja, mint egy igazi fekete. De van ennél meglepőbb hírünk is!

Ha egészségügyi okokból el vagy tiltva a koffeintől, vagy szeretnéd némiképp visszafogni a fogyasztását, netán csak az íze miatt iszol kávét, akkor a koffeinmentes kávé lehet a legkézenfekvőbb megoldás. Nem árt azonban tudni, hogy valamennyi koffeint a koffeinmentes kávé is tartalmaz. A szakembertől megtudhatod, hogy mennyit, és hogy ez minek köszönhető.

Mi fán terem a koffein?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, tiszta formájában a koffein – ami a természetben a kávébab mellett a teában és a kóladióban is előfordul – egy fehér, kristályos anyag, amely vízben nagyon jól oldódik, ízre pedig erősen keserű. A koffeinnek számos élettani hatást tulajdonítanak, de elsősorban élénkítő szerepéről ismert, ami abból adódik, hogy izgatóan hat a központi idegrendszerre.

Túladagolása veszélyes lehet, hiszen kézremegést, pánikérzetet, szorongást és erős szívdobogást okozhat.

A szakember szerint egy csésze kávé a felhasznált kávéfajtától és az elkészítési módtól függően jellemzően 80–150 mg koffeint tartalmaz. Ezt azért is érdemes megjegyezni, mert a túladagolás tünetei már 300 mg feletti mennyiség elfogyasztása esetén is jelentkezhetnek. Ha viszont a koffeinmentes kávé mellett döntesz, ettől nem kell tartanod.

A koffeinmentes kávéból bátran fogyaszthatsz éjszaka is
Fotó: Pheelings Media / Getty Images Hungary

Hogyan készül a koffeinmentes kávé?

Mivel nem létezik olyan kávébab, amelyik nem tartalmaz koffeint, az anyag meghatározó részét a kávé előállítása során vonják ki, ami még a pörkölés előtt megtörténik. Erre többféle módszer is létezik. „Ilyen például az oldószeres áztatás, de az oldószerként használt benzol kedvezőtlen egészségügyi hatásai miatt manapság már más eljárásokat részesítenek előnyben” – jegyezte meg Traszkovics Zsolt.

Az egyik legegyszerűbb megoldás a vizes áztatás, melynek hátránya, hogy a koffein mellett az ízanyagok is kioldódhatnak a kávéból, amit a gyártók minimális mennyiségű oldószer hozzáadásával próbálnak ellensúlyozni. Az úgynevezett svájci vizes eljárás ezt úgy küszöböli ki, hogy a kávészemeket olyan vízbe áztatják, amelynek oldottanyag-tartalma megegyezik a zöld kávé oldhatóanyag-összetételével. A koffein így kioldódik a szemekből, az íz- és illatanyagok viszont változatlan formában megmaradnak.

A koffeint a még zöld kávészemekből vonják ki
Fotó: Rizky Panuntun / Getty Images Hungary

A harmadik és egyben legmodernebb eljárás során a kávébabot nagynyomású szén-dioxiddal kezelik. Ezzel érhető el a legjobb eredmény: érzékszervi tulajdonságait tekintve a végterméket szinte lehetetlen megkülönböztetni a hagyományos kávétól. Miután a fenti eljárások valamelyikével kivonják a koffeint, a kávészemeket megszárítják, majd pörkölik. Ezzel kész is van a termék.

Itt fontos kiemelni, hogy a koffeinmentes kávé nem teljesen koffeinmentes.

Jelenleg ugyanis nem ismert olyan módszer, amellyel az összes koffein maradéktalanul eltávolítható lenne a kávészemekből – tudtuk meg a szakembertől. „A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a maximális koffeintartalom 0,08% lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy adag koffeinmentes kávéval megközelítőleg 2 mg koffeint viszünk be a szervezetünkbe.”

Tehát van benne koffein, de csak elenyésző mennyiségben. Ha nem hiszed, számolj csak utána: körülbelül 40 csészényi mennyiséget kéne meginnod belőle ahhoz, hogy ugyanolyan hatása legyen, mint egy normál kávénak, aminek, valljuk be, igen csekély a valószínűsége.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?