A kávézacc nagyszerűbb, mint Chuck Norris: haj- és bőrápoló, lefolyótisztító, fertőtlenítő és szagelszívó egyben?

Olvasási idő kb. 3 perc

Nehéz elhinni, hogy van okosabb vegyület, mint a Bazi nagy görög lagzi Windexe, és van, ami több gonoszt iktat ki, mint Chuck Norris. Úgy tűnik, egy egyszerű konyhai hulladék, a kávézacc méltó kihívójuk. Mutatjuk, milyen elképesztően sok mindenre jó.

Csak főzzük, főzzük a kávét naponta számlálatlanul, utána meg felelőtlenül kidobjuk kukába a lefőtt kávé végtermékét, a zaccot, nem is tudva, micsoda kincstől fosztjuk meg ezzel háztartásunkat. Pedig szinte nincs olyan terepe a lakásnak, ahol ne vethetnénk be hatékonyan ezt a biológiai fegyverrel felérő, semmitől meg nem riadó, rendkívül sokoldalú hétköznapi szuperhőst.

Kezdjük az elején, ha már úgyis a konyhában vagyunk, megittuk a kávét, a következőket tehetjük ott helyben vele:

  • Szagtalanítóként, szagközömbösítőként használhatjuk a hűtőbe téve. Magas nitrogéntartalmának köszönhetjük, hogy megszabadít a kellemetlen szagkavalkádtól, mielőtt más étel szívná azt magába.
  • Súrolószernek is megállja a helyét kemény, érdes állaga miatt, így a mosogatásban is hatékony partner.
  • Fertőtlenítésre is kitűnően alkalmazható, ezért tűzhely, mosogató és egyéb konyhai kényes felületek tisztítására higiénikus és takarékos megoldás.
  • Ha végeztünk a súrolással, a fertőtlenítéssel, a maradékot bátran öntsük a lefolyóba, kiválóan tisztítja a járatokat és minden akadályt elmos az útból.

Ha kilépünk a konyhából, a nappaliban is találhatunk neki feladatot bőven:

  • Ragyogó folteltávolító hatású, a szőnyegre, bútorhuzatra vagy éppen ruhára pottyant ételmaradék, borcsepp és egyéb mindennapos balesetek nyomát szuper ügyesen tünteti el.
  • Ahol esetleg házi kedvenc van, és fennáll a bolha gyanúja, mondjuk a kutyusban, az intelligens, méregdrága kenceficék helyett elég kávézaccal bedörzsölni a bőrét fürdetéskor. Ez elűzi a bolhát, és az állat természetes szagán is enyhít. (Viszont szagát a macskák sem bírják!)

Továbbhaladva, a fürdőszobában is többféleképpen hasznát tudjuk venni:

  • Vérpezsdítő hatásának hála, bevethető a narancsbőr ellen.
  • Radikálisabb dörzsöléssel, folyékony vivőanyaggal vegyítve bőrradírként is alkalmazható, mivel jól hámlasztja a bőrt. 
  • Kihasználva a vérpezsdítő funkciót, a szem alatti táskákat is lehet vele leplezni, nem engedi a sötét karikákat elhatalmasodni.
  • A hajba dörzsölve a zacc, magas koffeintartalmánál fogva, serkenti annak növekedését, és csillogóbbá teszi azt.

Ha végeztünk a szépészeti beavatkozásokkal, még vár ránk egy kis kerti munka. Abban, talán még az eddigieknél is nagyobb segítségünkre lehet a kávézacc:

  • A földigiliszta imádja, és a talaj minőségét is javítja.
  • A virágot megvédi a különböző kártevőktől, ugyanis a virág illatát is semlegesíti, ezért azok nem vonják magukra a bogarak és kisállatok figyelmét: a hangyákat, a csigákat is másfelé terelik.
  • Bizonyos rovarokra és bogarakra nézve a koffein egyenesen mérgező, ezeket nemcsak másfelé tereli, hanem egyenesen ki is iktatja a kávézacc, ezzel újabb szívességet téve nekünk és a növényeknek.
  • Gombatermesztésre is kiváló, magas nitrogéntartalma miatt pedig serkenti a gyep növekedését, amikor éppen arra van szükség.
  • A gyökérnövények, mint a répa vagy a retek, illetve a savanyúbb talajon szívesebben termő áfonya, eper vagy som például kifejezetten örül a talajra hintett kávézaccnak.

Ha viszont ezt már kicsivel több kerti bíbelődésnek érezzük, mint amennyit kedvünk vagy időnk enged, de azért mégis valami jót akarunk kihozni a dologból, akkor egyszerűen csak szórjuk mindig az elhasznált kávé maradékát a konyhai ételmaradékokra, mert ezzel kiváló komposztot tudunk létrehozni.

Egyébként, nem kell ennyire messzire sem menni a felhasználási módokban, elég csak az idő kerekét visszaforgatni egy kicsit, ínségesebb évtizedeinkben ugyanis még itthon is bevett gyakorlat volt kávéfőzésnél fél adag darált kávét fél adag zaccal vegyíteni, és ezt újra lefőzni, így spóroltak a háztartásokban az őrölt kávéval.

Ez szerencsére már a múlt. A jelen a megannyi felhasználási mód, a jövőt pedig nehéz megjósolni. Bár, a 16–17. század óta a kávézaccból jóslás divatos jövendőmondó szertartás, mely feltehetően az aztékok hasonló, kakaóbabbal folytatott jövendölésének sajátos továbbélése.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.