Ezt sokan rosszul csinálják: így kerüld el a kárt, ha kátyúba hajtasz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az, hogy keletkezik-e kár az autódban, amikor kátyúba hajtasz, a vezetési technikádon is múlik. Mutatjuk, mi a legjobb stratégia.

A téli időszak végére mindig több a kátyú az utakon, ezért érdemes fokozott óvatossággal közlekedni. De mi a teendő akkor, ha az ember az út vagy a közlekedési helyzet sajátosságai miatt nem tudja elkerülni az előtte lévő kátyút? A szakemberek azt mondják, a megfelelő reakcióval nagyban csökkenthető annak a valószínűsége, hogy az eset költséges javítással végződjön.

Ezért van most annyi kátyú az utakon

A kátyúk akkor képződnek, amikor a nedvesség beszivárog az aszfalt belsejébe, majd megfagyva kitágul. Az ismétlődő jelenség hatására az aszfalt egyre jobban meggyengül, így a víz könnyeben behatol a belsejébe, és egyre nagyobb szerkezeti károsodást okoz.

Ettől rések, üregek képződnek benne, majd a forgalom hatására a felső rétege megrepedezik, végül pedig beszakad.

Az áthaladó forgalom csak tovább ront a helyzeten, így mire a tavaszi időszakban megkezdődhet a kátyúk javítása, az utak meglehetősen rossz állapotba kerülhetnek. Most lássuk, hogy a saját kereteiden belül mit tehetsz, hogy minimalizáld a károkat.

A kátyúk különféle károkat, így akár defektet is okozhatnak
Fotó: aquaArts studio / Getty Images Hungary

1. Győződj meg róla, hogy rendben van a gumid

Rendszeresen ellenőrizd a gumik kopottságát, és győződj meg róla, hogy a profilmélység megfelel-e az ajánlásokban szerepelő minimum 4 milliméteres értéknek. Fontos az optimális guminyomás tartása is. Ha ez megfelel a gyártó által javasolt szintnek, az csökkenheti a kátyúk okozta károkat. Ha nincs az autódban olyan rendszer, ami figyelmeztet az alacsony nyomásra, az ellenőrzést rendszeresen végezd el – különösen, amikor alacsonyabb a hőmérséklet. A hidegben ugyanis gyorsabban csökken a nyomás.

2. Vezess lassabban

Ha egy rossz, hibákkal teli úton haladsz, jobban jársz, ha inkább egy kicsit lassabban, megfontoltabban vezetsz, hogy legyen időd reagálni. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy hirtelen el kell rántanod a kormányt, ami más közlekedőket is veszélyeztethet.

Az alacsonyabb sebesség csökkenti a kerekek és a felfüggesztés károsodásának kockázatát.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tócsákon mindig óvatosan hajts át, hiszen kátyúkat is rejthetnek.

A pocsolyák kátyúkat is rejthetnek
Fotó: beekeepx / Getty Images Hungary

3. Ne kapd el a kormányt

Persze, ha ki tudsz kerülni egy kátyút anélkül, hogy elhagynád a sávod, illetve más közlekedőket veszélyeztetnél, akkor tedd meg. Ellenkező esetben viszont – és ez az, amit sokan nem tudnak – a

legjobb döntésed az lehet, hogy egyenesen áthajtasz rajta.

Ha ugyanis nem sikerül kikerülnöd a kátyút, és az erőhatás a gumi oldalfalát éri, nagyobb a sérülés esélye. Itt megint csak érvényes, hogy minél lassabban hajtasz, annál jobb. Amennyiben tehát a helyzet megengedi, a kátyú elérése előtt óvatosan fékezz le, majd hagyd átgurulni rajta az autót. Ezzel más autósokat is figyelmeztethetsz a közelgő veszélyre.

Ha a kátyú a gumi oldalát kapja el, rosszabbul jársz
Fotó: kozmoat98 / Getty Images Hungary

4. Ellenőrizd az esetleges károkat

Ha belehajtasz egy nagyobb kátyúba, vagy nagyobb sebességgel mész át rajta, az nemcsak defektet okozhat, hanem egyéb, kevésbé nyilvánvaló károkat is. Éppen ezért ilyen esetben érdemes félreállnod egy biztonságos helyen, hogy ellenőrizhesd a gumiabroncsok és a kerekek esetleges sérüléseit. Ha ezután vezetés közben furcsa rezgésre vagy vibrálásra leszel figyelmes, vagy észreveszed, hogy félrehúz az autó, ajánlott mielőbb szervizbe vinned. A következő időszakban érdemes a szokásosnál is jobban ügyelned a keréknyomásra, mivel az általában nem hirtelen, hanem lassan, fokozatosan csökken le.

Tudtad, hogy a kátyúk által okozott károk miatt kártérítést is kaphatsz? Ha kíváncsi vagy a részletekre, kattints ide, és olvasd el korábbi cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.