A japánok spórolási módszerével megmentheted a családi kasszát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az év végén igencsak meglódulhatnak a kiadások, de ha kipróbáljuk a japánok spórolási módszerét, akkor nemcsak megóvhatjuk és egyensúlyban tarthatjuk az otthoni büdzsét, hanem baj esetén akár rendbe is tehetjük a családi kasszát.

Az élet oly sok területén igaz, hogy a japánok pontosan tudják, mit csinálnak. Miért épp a pénzügyeik intézésében és alakításában lenne ez másként? Életmódjuk, gondolkodásuk, világlátásuk már sokak érdeklődését felkeltette, és sokan alkalmazzák is életük formálásában.

Mi az a kakeibo?

Sokan ismerik Marie Kondót és a rendrakás művészetét, de nem ez az egyetlen területe az életnek, a hétköznapoknak, amit a japánok művészi szintre emeltek. A KonMari módszerhez hasonlóan követendő példa lehet a kakeibo is, amely nem más, mint a japánok gazdálkodási technikája. Ahogyan a rendrakás művészetét, úgy a kakeibót is egy japán nő találta ki és hozta létre, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a költségvetési rendszer, ami a kipróbálók többségének eddig bevált, hiszen a beszámolók szerint sokan akár 40 százalékkal is növelték a megtakarításaikat.

A japán pénzügyi módszerrel más sokan takarítottak meg pénzt világszerte
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A kakeibo nem más, mint a családi költségvetés észszerű vezetése, könyvelése, amit magyarul úgy fogalmazhatnánk meg, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Az elméletet egy japán nő, Hani Motoko újságíró találta ki még 1904-ben, hogy segítse olvasóit az otthoni pénzügyeik kezelésében.

Az általa kidolgozott költségvetési módszer középpontjában a naplóírás áll, ami nem szól másról, mint arról, hogy feljegyezzük és rendszerezzük havonta a költéseinket, a megtakarításainkat, illetve azt is, mi kell ahhoz, hogy megvalósítsuk pénzügyi céljainkat.

A rögzített adatok segíthetnek abban, hogy megtaláljuk azt a helyes utat, ami a jobb pénzügyi gazdálkodás felé vezet bennünket, és elérjük pénzügyi céljainkat.

Ezért érdemes kipróbálni a japán kakeibót

A kakeibo nem csak akkor lehet hasznos, ha valaki szeretné átlátni a költéseit, akkor is érdemes belevágni, ha valaki egy olyan hatékony módszert keres, amivel több pénzt tud megtakarítani. Jó szolgálatot tesz ez a japán módszer akkor is, ha valaki belefáradt az unalmas táblázatok kezelésébe, vagy elege van a rengeteg alkalmazásból, amit a hatékony gazdálkodás érdekében a telefonjára letöltött, és sokkal inkább csak egy egyszerűen alkalmazható módszerre vágyik.

Így működik a kakeibo

Mitől olyan különleges a kakeibo? Mitől más, mint a többi költségvetés-kezelő módszer? Attól, hogy a kakeibo négy fő kérdéspillérre épül. Ezek a következők:

  • Mennyi pénzt szeretnénk megtakarítani?
  • Mennyi pénzünk van?
  • Mennyi pénzt költünk havonta?
  • Hogyan szeretnénk vagy tudnánk pénzügyileg fejlődni?

A kakeibo azon túl, hogy tükröt tart elénk, pénzügyi tudatosságra, megfontoltságra nevel, és ehhez mindenképpen szükség arra, hogy minden hónapban naplózzuk a szokásainkat, mert csak így érthetjük meg, mikor mire költjük el a pénzünket. Ahhoz, hogy ezt reálisan lássuk, a kakeibo, vagyis a pénzünk naplózása segítségünkre lehet. 

A kakeibo pénzügyi tudatosságra is nevel
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A japán módszer alapja nem más, mint a költségvetés megtervezése, ami tartalmazza az összes kiadást és bevételt, valamint azt is, hogy mennyi pénzt szeretnénk megtakarítani.

A kakeibo nem csupán egy módszer, amivel pénzt spórolhatunk, hanem tulajdonképpen egy szemléletváltás is.

Ha tudjuk, hogy mennyi pénzt fogunk elkölteni havonta, akkor ki tudjuk azt is számolni, hogy mennyit szeretnénk megtakarítani. Talán könnyebb úgy pénzügyileg tudatosnak lennünk, ha nem a spóroláson kell agyalnunk, hanem azt kell végig gondolnunk, hogy mire szeretnénk költeni. A cél ugyanaz, csak a megközelítés más.

A kakeibo praktikus, és valóban működik

A kakeibóhoz csupán két dologra lesz szükségünk: egy naplóra vagy füzetre, amiben otthon vezethetjük a pénzügyeinket, valamint egy kisebb naplóra, amit magunkkal vihetünk. A nagy naplóba minden hónapban írjuk be, hogy mennyi lesz a tervezett bevételünk és a kiadásunk, valamint a megtakarításunk. A kis naplót pedig vigyük magunkkal, hogy valós időben rögzíthessük a kiadásainkat. 

A legjobb, ha minden egyes pénzköltést valós időben naplózunk
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

A költéseket négy nagyobb egységre oszthatjuk, ezek a következők:

  • rezsi és bevásárlás,
  • kultúra és oktatás,
  • szórakozás,
  • egyéb kiadások. 

Fontos, hogy ne költsünk többet, mint amennyi a bevételünk, a hónap végén pedig nézzük át a naplót, hogy rájöjjünk, hol szivároghatnak el a nem is olyan fölösleges forintok. Ha minden hónapban elvégezzük ezt a műveletet, akkor pontosan látni fogjuk, hová és mire költünk, és azt is, hogyan javíthatnánk a következő havi költségvetésünkön. 

A japánok hosszú és egészséges életének titka az emberek mindennapi szokásaiban rejlik. Ismerd meg te is ezt a 7 szokást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.