Teszt: mennyibe kerül manapság egy használható hűtő? Meg lehet úszni 100 ezer forint alatt is?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

18 márkától összesen 160 kombinált hűtőt, 15 hűtő- és 10 fagyasztószekrényt, illetve 1 fagyasztóládát vizsgált meg legújabb tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Mutatjuk az eredményt.

A nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen végzett teszten, amelyen beépíthető hűtők, kétajtós (side by side) és többajtós (multidoor) modellek is szerepeltek, a szakemberek elsősorban a készülékek hűtési és fagyasztási hatékonyságát, energiaigényét, megbízhatóságát és általános használhatóságát vizsgálták.

„Abban ne reménykedjünk, hogy találunk olyan terméket, amelyik minden szempontból kiválóan muzsikál. Ezért gondoljuk végig alaposan, hogy számunkra mely jellemzők a legfontosabbak, és aszerint válasszuk ki az optimálisan teljesítő terméket. Kompromisszumra szükség lesz. De jó hír, hogy a legtöbb termék jól, sőt, nagyon jól teljesített a teszteken, úgyhogy van miből válogatni, ha már megvan a konkrét célunk” – írta közleményében az egyesület. Lássuk, hogy az egyes termékkategóriákban milyen eredmények születtek.

Nem csak a méret a lényeg
Fotó: Smile / Getty Images Hungary

Kombinált hűtők

A legnépszerűbb és legszélesebb választékban kínált kombinált hűtőknél a vizsgálaton a legnagyobb súllyal a hűtési és fagyasztási hatékonyságot vették figyelembe. Ezt úgy ellenőrizték, hogy megmérték, mennyi alatt hűtik le, illetve fagyasztják le a kívánt hőfokra az ételt, valamint újabb élelmiszerek behelyezésekor mennyire tartják stabilan belső hőmérsékletüket. A hűtési hatékonyság tekintetében a legjobb eredményt a Whirlpool W7 931T OX és Whirlpool W7 931A OX modellek érték el, míg a fagyasztási hatékonyság abszolút győztesei a LG termékei lettek.

Az összes szempont figyelembevételével a lista élén két Samsung és egy LG készülék végzett 90 százalék feletti eredménnyel. Ezek jól hűtenek, stabilan tartják a beállított hőmérsékletet, mindemellett pedig energiatakarékosan működnek.

Idézőjel ikon

A dobogósok átlagára 265 és 299 ezer forint között mozog.

Ennek ellenére ezúttal is kiderült, hogy nem érdemes csupán a márka alapján dönteni: az LG és a Whirlpool más termékei a lista végén végeztek. Jó hír viszont, hogy a 100 ezer forint alatti árkategóriában is lehet jól teljesítő készülékeket találni. Ilyen például a Candy CMDDS 5144WHN típusjelű modellje.

Ha nem tudsz választani, ne félj segítséget kérni!
Fotó: Jacobs Stock Photography Ltd / Getty Images Hungary

Ha eltekintünk az ártól, akkor a Liebherr, a Bosch, a Gorenje, az IKEA, a Haier, a Candy és a Hotpoint-Ariston márkák termékei között is akadt olyan kombinált hűtő, amelyik legalább 75 százalékos összesített eredményt ért el.

Hűtőszekrények

A 15 vizsgált hűtőszekrény összességében szép eredménnyel végzett a teszten. A sorból csupán egy Candy hűtő lógott ki, amelynek magasabb az energiaigénye, de hűtési teljesítménye megfelelő.

Fagyasztószekrények, fagyasztóláda

Ebben a termékkategóriában a fagyasztási hatékonyság terén (vagyis hogy az étel lefagyasztása mennyi időt vesz igénybe) két Whirlpool modell kivételével mindegyik készülék közepesen vagy gyengébben vizsgázott, de cserében legalább pontosan tartják a beállított hőfokot, és áramszünet esetén sokáig képesek hidegen tartani az ételeket.

„A márkanév mellett az ár sem garancia arra, hogy olyan terméket vásárolunk, amivel elégedettek lehetünk” – emelte ki az egyesület. Ezt tükrözi az alábbi grafikon is.

A teszt eredményének összefoglaló grafikonja
Fotó: Tudatos Vásárlók Egyesülete

A vásárlás kapcsán fontos tudni, hogy a kereskedőt jogszabály kötelezi a régi készülék átvételére, de az leadható akár egy hulladékudvarban is. Az egyesület szerint a környezettudatosság jegyében nem érdemes elvetni a használt termékeket sem, amelyek a különféle platformokon széles választékban kaphatók. A teszt részletes eredménye (előfizetés ellenében) ide kattintva olvasható.

Miért fizetős az eredmény?

„Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön.

A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket” – áll az indoklásban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.