Rosszul használod a hűtődet: akár az egészséged is bánhatja

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor megérkezel a bevásárlásból, te is oda tuszkolod be az ételeket a hűtőbe, ahol éppen helyet találsz? És tudod, hogy ezzel több ezer forintot dobsz ki a kukába, és akár az egész családodat megbetegítheted?

A Nébih 2021-es adatai szerint a magyar háztartások fejenként évente átlagosan 65 kilogrammnyi élelmiszert dobnak a kukába. Ezzel picit takarékosabbak vagyunk, mint az európai átlag, amely 92 kilogrammot. Szakemberek szerint egy kis odafigyeléssel ezen a számon is faraghatunk, például, ha a hűtőbe megfelelő rendszerben tesszük az ételeket. 

Ez a legveszélyesebb a fridzsiderben 

A pazarlás egyik melegágya, ha a hűtőszekrényben nem jó helyre teszed az élelmiszereket. Így ugyanis jóval hamarabb meg fognak romlani, és mehetnek a kukába. Vannak azonban olyan aranyszabályok, amelyeket, ha nem tartasz be, nemcsak a pénztárcád, de az egészséged bánhatja. Az egyik angol magazin arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyire csak lehetséges, tartsd távol egymástól a nyers és a főtt ételeket, arra pedig különösen ügyelj, hogy a főtt és fogyasztásra kész ételeket feljebb tedd, mint a nyerseket. Az ugyanis kimondottan veszélyes, ha a nyers húsok leve például belefolyik a kész ételbe, hiszen – miközben azt gondolod, hogy már hőkezelted – valójában nyers hozzávaló kerül bele. Valószínűleg te is úgy szoktad ellenőrizni, hogy egy étel még fogyasztható-e, hogy megszagolod. Rossz hírünk van; az ételmérgezést okozó baktériumoknak nincs szaga, így az orrod nem segít abban, hogy megelőzd a betegséget. 

Ha a hűtődben rossz a rendszer, rengeteg pénzt dobsz ki a szemetesbe
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Mi melyik polcra kerüljön?

A legfelső polcokra – a fent említett okok miatt – semmiképpen ne a nyers hús kerüljön. Ide teheted a főzést nem igénylő élelmiszereket – például a felvágottakat –, illetve a főtt ételek maradékát. Az alsó és középső polcok egyikére pakold a tejtermékeket, a tejet, sajtot, joghurtot, vajat vagy éppen a tejfölt. Az alsó részen van a hűtőszekrényben a leghidegebb, ezért ide kerüljenek azok az áruk, amelyek a legérzékenyebbek és a legkönnyebben megromlanak.

A nyers hús mindig a hűtőszekrény alsó polcára kerüljön. Itt van a leghidegebb
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Ha húst vagy nyers halat vásárolsz, annak itt a helye. Amennyiben alulra teszed a húsokat, azzal a minimálisra csökkentheted a keresztszennyeződés kockázatát. A hűtőszekrény fiókjait kimondottan a gyümölcsöknek és zöldségeknek találták ki, már amelyek erre alkalmasak. Vannak ugyanis olyan termékek, amelyek nemhogy tovább lesznek frissek, ha a hűtőbe teszed őket, de még hamarabb be is indulnak a rothadási folyamatok. Ilyen az avokádó, a banán, a nektarin, az őszibarack, a körte, a szilva és a paradicsom is. Ezeknek inkább a kamrában vagy a konyhapulton a helye. Az ajtón található polcoknál van a legmelegebb a hűtőben, ráadásul ki van téve a hőmérséklet-ingadozásnak is. Ide kerülhetnek a tartósítószert tartalmazó készítmények, mint a lekvárok, szükség esetén a fűszerek vagy éppen a gyümölcslevek. A friss élelmiszereket – a salátát vagy a fűszernövényeket – tartsd távol a hűtőszekrény hátsó részétől, mert könnyen roncsolódhatnak, ha túl hideg éri őket. Egy félig megfagyott zöldet pedig már senkinek nincs kedve megenni. 

Még néhány fontos szabály a hűtő rendszerezésére 

Felbontás után a fűszereket, lekvárokat és zseléket tartalmazó üvegeket a hűtőszekrényben kell tárolni. A főtt ételeket megfelelően le kell fedni, a nyers húst és halat szintén le kell zárni. Sokan követjük el azt a hibát, hogy a mélyhűtőből a konyhapultra tesszük kiolvadni a húst, pedig ezzel komoly ételmérgezést okozhatunk, ugyanis szobahőmérsékleten hamar felszaporodhatnak benne a baktériumok. Ha a fagyasztott húsok közül szeretnél másnap főzni, előző nap tedd át a jégről a hűtő normál részébe, hogy ott olvadjon ki. 

Meleg ételt ne tegyél a fridzsiderbe; az ételmérgezés melegágya
Fotó: Enrique DÃaz / 7cero / Getty Images Hungary

Sokáig vita tárgya volt, hogy a még meleg ételt betehetjük-e a hűtőszekrénybe. Régebben az volt a szabály, hogy ezt azért kerüljük, mert a berendezés elromolhat. Ugyanakkor, azért sem jó döntés, mert a forró étel felmelegíti a környezetét, így a hűtőben lévő ételeket is, és emiatt megromolhatnak. 

Az is nagyon fontos, hogy rendszeresen tisztítsd a hűtőszekrényt, hiszen a megtelepedő baktériumok nemcsak betegséget okozhatnak, de az ételek is hamarabb tönkremennek. A nehezen elérhető sarkokhoz használj régi fogkefét, miután kifőzted, hogy ott se hagyj esélyt a fertőzéseknek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.