Kigyulladhat a hűtőd, ha így pakolod

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha kevés a hely a lakásban, fontos, hogy minden négyzetcentimétert maximálisan kihasználjunk, ha azt szeretnénk, hogy sok minden elférjen. A cél érdekében gyakran még a hűtőszekrény tetejét is telepakoljuk. Ám egy biztonsági szakértő szerint ez egyáltalán nem praktikus, mert ezzel egyrészt megnehezítjük a hűtő munkáját, és akár tűzveszélyes is lehet.

Biztonsági szakértők szerint jobban járunk, ha a hűtőszekrény tetején nem tárolunk semmit, hanem szabadon hagyjuk. Ha helyszűkében vagyunk, és szükségünk van a pakoláshoz minden használható felületre, a szakembereknek arra is van javaslatuk, hogyan hasznosíthatjuk kreatívan és biztonságosan a hűtőszekrényünk tetejét.

Ezért ne tárolj semmit a hűtőszekrény tetején

Több oka is van annak, hogy jobban tesszük, ha helytakarékossági szempontból sem pakolunk semmit a hűtő tetejére. Az egyik ok, hogy ezzel megakadályozzuk a készülék optimális légáramlását. A felső tárolás ugyanis befolyásolhatja a hűtőszekrény szellőzését. A készülék hőt bocsát ki az étel hűtése és lefagyasztása során, és ennek a hőnek valahova el kell jutnia. Ennek érdekében a hűtőszekrény tetején, oldalain vagy a hátulján kondenzátorok vannak.

Balesetveszélyes és nem is praktikus a hűtőszekrény tetejére pakolni
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Ha a levegőáramlást megakadályozzuk azzal, hogy egy csomó cuccot halmozunk a készülék tetejére, ezzel megnehezítjük a hűtőszekrény munkáját, és azt, hogy kellően hidegen tartsa az ételt, mert a kondenzátorokból kilépő hő nem távozik el hatékonyan. Ez a túlzott hőképződés egyebek között csökkentheti a készülék élettartamát, és a legrosszabb esetben tüzet is okozhat.

De nemcsak a hűtőszekrény sínyli meg, ha felhalmozunk a tetejére valamit, hanem az ott tárolt tárgyak, valamint az ételek minősége is megromolhat a kondenzátorból kiáramló meleg levegő miatt. Összegyűjtöttük azokat az élelmiszereket, amelyeket semmiképpen nem tanácsos a hűtő tetején tartani.

Kenyér

A kenyér és a különféle pékáru megfelelő hőmérsékleten több napig is eláll, de csak akkor, ha nem a hűtőszekrény tetejére tesszük őket. A meleg levegő kiszárítja és elszínezi az élelmiszereket. A műanyag zacskóba csomagolt kenyér pedig sokkal hamarabb elkezd penészesedni.

A kenyér gyorsan kiszárad a hűtő tetején
Fotó: Daniel Day / Getty Images Hungary

A gyerekek által kedvelt kekszek és szárazsütemények is gyorsabban megromlanak, ha meleg éri őket. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a gyerekek semmitől sem riadnak vissza, ha a magasban lévő dolgokat is el szeretnék érni. Éppen ezért rossz ötlet a hűtőszekrényen tartani bármit is, ami arra készteti őket, hogy felmásszanak és megszerezzék, amit kiszemeltek maguknak.

Szakácskönyvek, újságok, papírdobozok

Ha a konyha közelében szeretnéd tárolni a gyakran használt recepteket, a papírdobozba csomagolt gabonapelyheket vagy az olvasásra váró újságokat, akkor véletlenül se a hűtőre pakold azokat, mert a papír tűzveszélyes, gyúlékony anyag. Ha pedig a hűtőszekrény mögé esnek, tovább blokkolhatják a szellőzést. 

Kisebb háztartási gépek

A napi használaton kívüli háztartási kisgépek tárolása sokaknak kihívást jelenthet. Erre azonban egyáltalán nem jó megoldás a hűtő teteje, mert az olyan tárgyak, mint a kávéfőző, a kenyérpirító vagy a légsütő, könnyen elmozdulhatnak, és leeshetnek, amikor kinyitjuk és becsukjuk az ajtót.

A kávéfőzőnek jobb helye van a konyhapulton
Fotó: Drazen_ / Getty Images Hungary

Gyógyszer

Jelentősen csökkenhet a gyógyszerek hatékonysága, ha azokat nem megfelelő, általában hűvös és száraz helyen tároljuk. A gyógyításra szolgáló pirulák, porok és szirupok a legtöbb konyhai készülék közelében nincsenek jó helyen.

Zöldségek, gyümölcsök

Sem a banánnak, sem az avokádónak, de még a krumplinak és a hagymának sincs helye a hűtőszekrény tetején, ugyanis a készülékből kiáramló hő felgyorsíthatja a romlást. Nem beszélve arról, ha véletlenül valamelyik a hűtőszekrény mögé gurul, akkor megeshet, hogy csak évek múlva találjuk meg, ki tudja, milyen állapotban…

Üvegtálak és tégelyek

Az üvegből készült tálak és konyhai eszközök zegzugában gyakran megül a zsír és por, ami szintén tűzveszélyes. De az egyéb tálakat és edényeket sem javasolt a hűtő tetejére halmozni, mert könnyen a fejünkre eshetnek. Ugyanígy balesetveszélyes lehet az is, ha a különféle italokat, például a borosüvegeket a hűtő tetejére halmozzuk.

Fűszerek

A zöldségekhez és gyümölcsökhöz hasonlóan a fűszereknek is megfelelő tárolásra van szükségük, hogy megőrizzék frissességüket és ízüket. Hő hatására azonban hamarabb elveszíthetik hatékonyságukat, ezért nem tanácsos a hűtőszekrény tetején tárolni őket.

Így lehet biztonságos a hűtőszekrény feletti tárolás

A szakértők szerint a legjobb és legbiztonságosabb módja a hűtő fölötti tárolásnak, ha a készülék fölé egy konyhaszekrényt vagy polcot teszünk. Ebben az esetben nem a hűtő lesz a támaszték, illetve a levegőáramlást is biztosítjuk. 

Ha kíváncsi vagy arra, vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy a zöldségek és a gyümölcsök is minél tovább épek és zamatosak maradjanak, akkor olvasd el a praktikus tanácsokról szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.