Miért könnyezünk a hagymaszeleteléstől? És mit lehet ellene tenni?

Olvasási idő kb. 3 perc

Kevés utálatosabb konyhai tevékenység létezik, mint a hagymaszeletelés, ami pepecselős voltán túl leginkább annak köszönhető, hogy általában erős könnyezés kíséri.

A hagyma fontos szerepet tölt be a magyar konyhában, hiszen a paprikás krumplitól kezdve egészen a pörköltig számos fogásnak nélkülözhetetlen eleme, így bármilyen kellemetlen is tud lenni, szeletelését, aprítását nem igazán lehet megúszni. Most megtudhatod, hogy miért irritálja annyira a szemed, és mit tehetsz annak érdekében, hogy többé ne legyen sírás, könnyezés a vége.

Miért könnyezünk a hagymától?

A hagyma a föld alatt fejlődik ki, ahol éhes rágcsálók hadai élnek, amelyek előszeretettel rágcsálják meg a gyökereket, gumókat és hagymákat. A Healthline szerint ez az oka annak, hogy a hagyma egy sajátos védőmechanizmust fejlesztett ki. A reakció akkor indul be, ha a hagyma megsérül – idetartozik az az eset is, amikor megvágod egy késsel.

„A hagymában és a fokhagymában is kéntartalmú aminosav-származékok vannak. Hagymaszeleteléskor az egyik vegyület, az S-1-propenil-cisztein-szulfoxid egy enzim hatására illékony propántiol-szulfoxiddá bomlik – ez váltja ki a könnyeket. Az anyag vízzel érintkezve – például a szemben – propanollá, kénsavvá és hidrogén-szulfiddá hidrolizál. A szem könnyel igyekszik hígítani a savat”– írja a New Scientist tudományos kérdés-felelet szekcióját idézve a ChemoNet. Vagyis a könnyezés célja valójában az, hogy az irritációt csökkentve kiöblítse a savat a szemből.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy vannak, akiket jobban megvisel a hagymaszeletelés, mint másokat. Ha valaki allergiás vagy érzékeny a hagymára, a könnyeket viszketés és bizsergő érzés kísérheti, sőt akár csalánkiütések is jelentkezhetnek miatta.

A vöröshagyma felvágása különösen irritáló lehet
Fotó: VVargas / Getty Images Hungary

Mennyire számít a hagyma fajtája?

A vöröshagyma és a lila hagyma több kéntartalmú vegyületet tartalmaz, ezért hevesebb reakciót is váltanak ki. Az édes fajtákban – mint amilyen a zöldhagyma is – viszont kevesebb kén található, és az ízük sem olyan erős, így a legtöbb ember kevésbé érzékeny rájuk. A genetikai átalakítások révén a tudósoknak már sikerült létrehozniuk néhány könnymentes hagymafajtát is. Ilyen például az „Sunions” is, ami azonban egyelőre csak korlátozott mennyiségben érhető el.

Enyhíthető valahogy a szem irritációja?

Bármennyire is csíp, fontos tudni, hogy a hagyma hatása inkább csak kellemetlen, mint veszélyes. Ennek ellenére az égő, irritált szemeket érdemes lehet megnyugtatni, hogy mihamarabb megszűnjenek a tünetek. Itt van néhány tipp, ami segíthet:

  • Menj távolabb a hagymától, vagy takard le valamivel.
  • Öblítsd ki a szemed hideg, tiszta vízzel.
  • Tegyél hideg borogatást, uborkaszeleteket vagy aloe vera géllel átitatott vattakorongokat a szemeidre.
  • Próbálj ki valamilyen síkosító hatású vagy ricinusolajos szemcseppet.

És hogy lehet megelőzni a könnyezést?

Az első dolog, amit megtehetsz, hogy jobban odafigyelsz a tárolási időre: minél frissebb a hagyma, annál kevésbé fog sírásra késztetni. Nem elhanyagolható a szeletelés módja sem. A szakácsok azt javasolják, hogy a lehetőségekhez mérten próbálj távolságot tartani a hagymától, és a két végénél inkább ne vagdosd fel, mivel a legtöbb könnyezést okozó vegyület ide koncentrálódik. Ha éles kést használsz, az szintén segíthet, hogy kevesebb irritáló hatású anyag kerüljön a levegőbe.

A házi praktikákban gyakran szerepel megoldásként a hűtés is: ha 30 percre beteszed a hagymát a hűtőbe, vagy egy tál jeges vízbe, az csökkentheti a kénsavtartalmát. Vannak, akik a szeletelést is hideg vízben próbálják kivitelezni, ám ezután fel kell itatni a nedvességet, különben a hagyma pattogni fog a forró olajba téve. Más tapasztalatok szerint már annak is áldásos hatása lehet, ha szeletelés közben vizet engedsz a csapból.

A búvárszemüveg nem rendeltetésszerű használata szintén segíthet
Fotó: MarianVejcik / Getty Images Hungary

Az internetes tippekben megemlítik még a védőszemüveg viselését is, ami kissé komikus látványt nyújt, viszont tényleg megvédi a szemed. Egy régi népi bölcsesség pedig azt ajánlja, hogy a szeletelés idejére tarts egy darab fehér kenyeret a szádban, ami azon az elméleten alapul, hogy magába szívja a gázt, amely a kellemetlen tüneteket okozza. Erre ugyan nincs bizonyíték, de egy próbát talán ez is megérhet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.