Külön mappába gyűjti ezentúl a Gmail azokat a leveleket, amelyek nem élveznek prioritást a többivel szemben. Mint arról a 9to5google híre alapján a Femina is írt, noha a Gmail eddig is fontosság alapján próbálta szűrni az e-maileket,
az új funkció most még jobban megkönnyíti a lényeges és a kevésbé sürgős küldemények közötti szelektálást.
Új változás a Gmailben
Noha a Google egy ideje már teszteli a funkciót, széles körben csak most vezetik be mind az iOS-en, mind az Androidon. A változással megújul a Frissítések mappa, így az alkalmazás az alacsonyabb besorolású e-maileket ebbe helyezi majd. Ez tehát azt jelenti, hogy
ide kerülnek majd azok a levelek, köztük az automatikus visszaigazolások és a számlák, amelyek nem kérnek azonnali figyelmet.

Kikapcsolható a beállítás
Mint írták, a Gmail legfrissebb funkcióját szerencsére senkinek sem kell elviselnie, aki nem akarja, hiszen gyakorlatilag egyetlen gombnyomással kikapcsolható. Ha valakinek tehát nem tetszik az új rendszer, annak csupán a Beállításokban kell megkeresnie az E-mail-fiókot, azon belül pedig
a Beérkezett levelek kategóriái menüpontban visszaállíthatja a már megszokott verzióra.
Ám azoknak, akik mihamarabb szeretnék kipróbálni, érdemes frissíteniük a Gmail alkalmazást a telefonjukon.

Ha gyanús dolgokat észlelünk a levelezésünkben, érdemes megnézni, valóban biztonságban vannak-e az e-mailjeink.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés