5 dizájnergyümölcs, aminek nagyon furcsa színe van

Olvasási idő kb. 3 perc

A rendhagyó színű és formabontó dizájnergyümölcsök legújabb szenzációja a lila paradicsom, ami ugyan még nem került forgalomba, de már nagy érdeklődés övezi Amerikában. Egy Angliában élő botanikus kísérletezte ki a paradicsom egy génkezelt verzióját, ami az áfonya superfood összetevőjétől vált lilává.

A norwichi John Innes Kutatóközpont botanikusa annyit tett, hogy kicserélt néhány gént, ezzel megnövelve a paradicsom antociántartalmát – ugyanazt az élénk antioxidánst, amely az áfonya és a szeder gazdag színét adja.

Így lett a paradicsom lila. Vagy ugyancsak génmanipulációs beavatkozással rózsaszín az ananász. De nézzük, hogy még milyen kísérletek vezettek eredményre. 

1. Lila paradicsom az új superfood?

Az új lila héjú paradicsomfajtát könnyen összekeverhetjük például a fekete cseresznyeparadicsommal, legalábbis külsőre. De ami a belsőt illeti: ennek a paradicsomnak a húsa is lila, és a hagyományos fajtáknál közel tízszer több antociánt tartalmaz. Nagyjából kétszer annyi ideig marad friss a polcon, és egy darab ilyen paradicsom egészségügyi hatása felér egy marék áfonyáéval. Szóval azt lehet mondani, hogy a paradicsomot új szintre emelte ez a kísérlet.

Idézőjel ikon

Have questions on the #BigPurpleTomato? Read our FAQs and send additional questions when you sign up on our website: https://t.co/hN0q0iW8hl pic.twitter.com/SgNjQZbo4k
— NorfolkPlantSciences (@BigPurpleTomato) April 28, 2022

Ez az úttörő gyümölcs most a Norfolk Plant Sciences gondozásában van, ők indították el a Big Purple Tomato népszerűsítő weboldalt is. Feltéve, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma jóváhagyja az értékesítési kérelmüket, hamarosan elárasztják az internetet a lila paradicsomszószok, pizzák és indigókék bloody Mary italok képei. 

2. Pink ananász

A történethez hozzá tartozik, hogy a GMO-k, azaz génmódosított növények főleg a vállalati profit, nem pedig a fogyasztói kívánságok miatt készülnek. Ennek oka pedig az, hogy a szabályozási feltételek csillagászati összegeket emésztenek fel: körülbelül 136 millió dollárba kerül egy géntechnológiával módosított növény forgalomba hozatala. Ez megmagyarázza, hogy elsősorban a hatalmas mennyiségben termesztett haszonnövények, mint a szója vagy a kukorica kerültek be ebbe a klubba.

Egy kivétel azonban akad a piacon, ami megkapta a forgalomba hozatali engedélyét, ez pedig a Del Monte Fresh Pinkglow ananásza. A Del Monte 2020-ban engedélyezte a forgalmazást, és a terméket prémium minőségben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesíti, darabját 40 dollárért.

A photoshoppal kiszínezett csodálatos képek helyett kerestünk olyat a Fresh Pinkglow rózsaszín ananászról, amely valósághű.

3. Hatsukoi no Kaori Ichigo, avagy a fehér eper

A dizájnergyümölcsök az ázsiai földrészen státuszszimbólumnak, fényűző ajándéknak is számítanak, mint ezek a fehér japán eprek
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Az itt következő GMO-mentes, de mégis dizájnos ázsiai gyümölcsök egyike a fehér eper, amelynek neve japánul azt jelenti: az első szerelem illata. Ez a világ egyik legdrágább és legkeresettebb eperfajtája, tekintve, hogy egy darab fehér eper több mint 10 dollárért is eladható! Bár megjelenésében fehér, íze a hagyományos piros eperéhez hasonló. 

4. Szögletes görögdinnye

A szögletes dinnyéket többnyire nem étkezésre, hanem csak dísznek vásárolják
Fotó: Koichi Kamoshida / Getty Images Hungary

Az ötlet szintén Japánban bukkant fel, de 2014 óta már a világ többi részén is lehet kapni. Azon túl, hogy ezeket a görögdinnyéket dobozban termesztik, hogy a képen látható formát kapják, az ízük ugyanaz, mint a normál görögdinnyéknek, semmi más különlegesség nincs bennük. Talán még az ára, ami egy 13 kilós darab esetében 800 dollár. 

5. Buddha alakú körte

Egy kínai farmert, Xianzhang Haót a kínai Hebei tartományban található farmján szállta meg az ötlet, hogy megalkossa ezeket a Buddha-szobor alakú körtéket. 

 A Buddha alakú körte egy varázslatos gyümölcs: aki eszik belőle, halhatatlanná válik

A körtéket olyan formákban nevelik, amelyek a termesztés során apró Buddhákhoz hasonlóvá alakítják őket. A formákat a kínai Fruit Mould Company bocsátotta rendelkezésére, akik sok más lehetőséget is kínálnak a furcsa gyümölcsök formázására, például szív alakú görögdinnyét, nyolcas formájú uborkát és kocka alakú almát is kikísérletezték már. A körték darabonként 9 dollárba kerülnek, és azért hajlandóak ennyi pénzt fizetni értük, mert a szerencse szimbólumai

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.