Forrólevegős sütők tesztje: hasznos eszköz a konyhában, vagy csak egy újabb drága porfogó?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összesen 23 forrólevegős sütőt vizsgált meg legújabb laboratóriumi körülmények között végzett tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Az egyesület szerint a forrólevegős sütők több szempontból is hasznosak lehetnek. Nemcsak egészségesebb módon süthető meg bennük az étel, hanem kisebb adagok készítésére is alkalmasak. Mielőtt azonban még elszánnád magad a vásárlásra, érdemes átgondolnod, hogy étkezési és főzési szokásaid alapján valóban szükséged van-e egy ilyen készülékre.

Mit érdemes mérlegelni a vásárlás előtt?

Fel kell készülnöd rá, hogy a forrólevegős sütőben készített étel más ízű lesz, mint amit a hagyományos olajos fritőznél megszokhattál. Nem jobb, vagy nem rosszabb, csak más. Ezzel együtt a forrólevegős sütő természetesen egészségesebb is, hiszen kevesebb olajat kell használni hozzá.

Lényeges szempont lehet a méret is. Ha a készüléket a konyhapulton tárolnád, mert gyakran szeretnél benne sütni, célszerű előre átgondolnod, hogy hova fog kerülni, és még idejében lemérni, hogy a kiszemelt helyen elfér-e. Ha viszont úgy gondolod, hogy csak ritkábban lesz rá szükséged, akkor érdemes kitalálnod, hogy hol tárolhatod, mert ebben az esetben valószínűleg nem akarod minden nap kerülgetni és porolgatni.

Számolni kell azzal is, hogy a forrólevegős sütő nem alkalmas nagy családi vacsorák készítésére – vagy legalábbis nem mindegyik. A tesztelt termékek esetében az elkészíthető ételek mennyisége 300 grammtól 1,5 kilogrammig terjedt.

Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az adott modell milyen extra funkciókkal rendelkezik. Ilyen lehet például az ellenőrző ablak, az időzítő, a hőmérséklet-szabályozás, a keverőlapát, a forgó kosár, az intelligens vezérlés, a grill üzemmód vagy az extra rekesz, melynek segítségével kétféle étel készíthető egyszerre. Plusz pontot érhet az is, ha a készülék alkatrészei mosogatógépben moshatóak, hiszen ez nagyban megkönnyítheti tisztítását.

A forrólevegős sütő egyik előnye, hogy kevesebb olajat kell használni hozzá
Fotó: mtreasure / Getty Images Hungary

Mi lett a teszt eredménye?

A termékek értékelése során a szakemberek a legnagyobb súllyal a sütés minőségét vették figyelembe. Ezen felül vizsgálták még a készülékek energiafogyasztását, minőségét, általános használhatóságát, illetve hogy mennyire biztonságosak elektromos és termikus szempontból.

A tesztelt forrólevegős sütők átlagára 18 és 130 ezer között alakult. Érdekesség, hogy miközben az összesített eredményt tekintve a legdrágább termék lett a legjobb, az energiafelhasználása magasnak bizonyult, így ezen a téren lemaradt versenytársai mögött. Több olyan készülék is volt viszont a mezőnyben, amelyik az energiahatékonyság terén jól vizsgázott, de összesítésben nem sokkal maradt el a tesztgyőztestől.

Idézőjel ikon

60 százalék feletti, jónak számító eredménnyel 10 termék végzett.

Ezek a Princess, DeLonghi, Tefal, Philips, Domo, Severin márkák modelljei közül kerültek ki, melyek 37 ezer átlagártól érhetőek el a boltokban. Az egyesület szerint ugyanakkor fontos tudni, hogy a termékek megbízhatósága egy adott márkán belül is nagyon eltérő lehet. Az utolsó helyen például egy Domo modell végzett, miközben ugyanennek a márkának egy másik terméke bekerült az öt legjobb közé. Árban ez a két készülék közel azonos, ezer forintos különbséggel kapható.

A teszt részletes eredménye (előfizetés ellenében) itt olvasható.

Miért fizetős az eredmény? 

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.