Ezért ne nyeld le semmiképpen a fogkrémet

Olvasási idő kb. 3 perc

Veled is előfordul, hogy fogmosás után nem köpöd ki a fogkrém maradékát? Netán van gyerek a háznál, aki kieszi a tubusból? Mutatjuk, hogy a fogkrém lenyelése milyen kockázatokkal járhat.

A probléma forrása a számos fogkrémben megtalálható fluorid, ami kissé ellentmondásosnak tűnhet, hiszen az anyag kisebb mennyiségben (0,5 mg/l és 1,5 mg/l között) éppen hogy hozzájárul a fogak egészségéhez, és védelmet nyújt a fogszuvasodással szemben. A fluoridtartalmú fogkrémeken azonban nem véletlenül a szerepel a figyelmeztetés – még ha sokan nem is olvassák el –, hogy lenyelésük kerülendő.

Miért nem szabad lenyelni a fogkrémet?

Bár a fluorid fellelhető az ivóízben is, a mennyisége nem éri el azt a mértéket, hogy (a határérték 1,5 mg/liter) egészségügyi problémákat okozhasson. Több fogorvos, köztük dr. Steven Clubb, azt mondja, a gondok jellemzően akkor kezdődnek, ha a fogmosás után a fogkrémmel nagyobb mennyiségű fluoridot nyel le az ember (vagy kisebb dózisú, de hosszú távú expozíció áll fenn).

A fogkrémeket arra tervezték, hogy fluoridot vigyenek fel a fogakra, nem pedig arra, hogy lenyeljék őket.

Ha ez mégis megtörténik, akkor az megemelheti a fluoridszintet a vérben, ami károsíthatja a fogakat. Ez a jelenség elsősorban a 8 év alatti korosztályt veszélyezteti. Rájuk már csak azért is érdemes jobban odafigyelni, mert nem feltétlenül tudnak ellenállni a gyerekeknek szánt fogkrémek finom ízének (bár ezek általában eleve kevesebb fluoridot tartalmaznak a felnőttek által használt termékekhez képest).

Jobb, ha nem kockáztatsz, és kiköpöd a fogkrémet!
Fotó: Slavica / Getty Images Hungary

Milyen károkat okozhat a fluorid?

Ha a gyerek egyszer lenyeli a fogkrémet, akkor még nem kell rögtön a kórházba rohanni. Amint azonban rendszer lesz belőle, jogos lehet az aggodalom. A vér magas fluoridszintje a fluorózis néven ismert állapot kialakulásához vezethet, amely túlzott zománcfejlődést eredményez. Ennek jellegzetes tünete a fogak elszíneződése: vagy fehér vonalak, foltok, vagy sárgás, barnás elszíneződések jelennek meg a fogzománcon, súlyosabb esetben pedig apróbb mélyedések képződhetnek a fogfelszínen.

A fluorózis kozmetikailag kezelhető, de a károsodás maradandó.

A fogkrém lenyelése nagyobb mennyiségben gyomor- és bélpanaszokat is okozhat, ami már nem csak a gyerekeket érinti, ám az nem teljesen világos, hogy ez a fluorid vagy más összetevők számlájára írható-e.

Extrém esetben előfordulhat fluoridmérgezés vagy -túladagolás is, amely súlyos tünetekkel, hasi fájdalommal, hasmenéssel, hányingerrel, hányással, fejfájással, remegéssel, gyengeséggel, illetve szabálytalan szívveréssel és ezzel összefüggésben akár szívleállással is járhat, de ezt a fogkrém lenyelésével önmagában nehéz lenne elérni. A kockázatok között mindezeken túl meg kell említeni a csontok elváltozásait, a pajzsmirigy alulműködését és a neurológiai problémákat is.

Megállapítható, hogy 14 mg/nap fluoridbevitel károsíthatja a csontvázat.

Miben található még fluorid?

A fluorid számos fogkrém és szájvíz, valamint az ivóvíz mellett – legalább nyomokban – gyakorlatilag az összes élelmiszerben megtalálható. „A zöldségek és a gyümölcsök kis mennyiségben tartalmaznak fluoridot (0,1–0,4 mg/kg). Nagy fluoridtartalmú élelmiszerek az árpa és a rizs (2 mg/kg), a halak (2–5 mg/kg, szardíniák és egyéb egészben fogyasztott halak esetén 370 mg/kg) és a tea (400 mg/kg szárazanyag). Az élelmiszerek fluoridtartalma nagyban függ az előállításához felhasznált víz fluoridtartalmától” – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A fluoridexpozíció tehát nagyban függ a fogyasztott élelmiszerek és ivóvíz fluoridtartalmától, az élelmiszer- és vízfogyasztási szokásoktól és a használt fogápolási szerektől.

A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy ne nyeljék le a fogkrémet
Fotó: vgajic / Getty Images Hungary

Akkor inkább ne is használjak fluoridos fogkrémet?

Arról, hogy érdemes-e fluoridtartalmú fogkrémet használni, már régóta folynak a viták. Az viszont mindenképp a fluorid mellett szól, hogy erősíti a fogzománcot, lelassítja a fogszuvasodást okozó baktériumok aktivitását és képes visszafordítani a már kialakult fogszuvasodás korai szakaszát. Alkalmazása ezért ilyen szempontból igenis hasznos lehet, de fontos, hogy megfelelően használd. A lényeg, hogy a fogmosás után ki kell köpni a fogkrém maradékát, amire fel kell hívni a gyerekek figyelmét is. Ehhez akár egy kevés vizet is lehet használni, de számolni kell azzal, hogy a szájöblítés lemossa a fogakról a fluoridot, ami csökkenti védőhatását.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.