Ezért veszélyes, ha rosszul tárolod a fogkeféd

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbb ember egyáltalán nem foglalkozik a fogkefe tárolásának kérdésével, vagy ha mégis, akkor rosszul csinálja.

Bármilyen fogkefét is használsz, biztos lehetsz benne, hogy tele van baktériumokkal, amelyek többségében a szádból származnak. Erre a megállapításra jutottak a témában végzett kutatások is. Egy összegző elemzés szerint a fogkefén minden használat után jelentős mennyiségű baktérium halmozódhat fel. Sőt mi több, ha betegséget (pl. ínybetegséget vagy ajakherpeszt) okozó mikrobák vannak a szádban, azok szintén a fogkefédre kerülnek, de hiába is akarnád, szinte lehetetlen maradéktalanul eltávolítani őket. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy egy fogkefe minél inkább elhasználódik, annál több kórokozó telepedhet meg rajta.

Mennyire veszélyesek a fogkefén lévő baktériumok?

A jó hír, hogy a szájból a fogkefére kerülő baktériumok a legtöbb esetben nem hordoznak számottevő kockázatot az egészséges emberekre nézve. A hangsúly itt az egészségesen van. A vérzési rendellenességben szenvedők és az immunszupprimált betegek például ilyen szempontból fokozott rizikónak vannak kitéve. Számukra mindenképpen érdemes orvosuk tanácsát is kikérni a megfelelő szájhigiéniai rutin kialakítása érdekében.

A fogkefét érdemes minden használat után leöblíteni
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Mi a legjobb módszer a fogkefe tárolására?

A legtöbb, ami tehetsz, hogy hagyod a fogkeféd a szabad levegőn megszáradni. Az ajánlások általában azt szorgalmazzák, hogy a fogmosás után először öblítsd el a fogkefét csapvízzel. Ez nem távolítja el a baktériumokat, de legalább megszabadít a fogkrém maradványaitól és minden egyéb olyan szennyeződéstől, amely a száradási folyamat útjában állhat.

A fogkeféd tárold egy nyitott tartóban, hogy függőlegesen állva megszáradhasson a levegőn. Ha a baktériumok kiszáradnak, nem tudnak elszaporodni.

Amennyiben viszont a fogkeféd egy zárt tartóba kerül, vagy kupakot teszel rá, azzal csak a baktériumok elszaporodását segíted elő. Egy kevés kórokozót ugyan távol tarthatsz vele, de sokkal kevesebbet, mint amennyi belül marad.

Néhány további tipp a fogkefe helyes tárolásához:

  • Ne osztozz a fogkeféden másokkal (hiszen a betegséget okozó mikrobákkal megfertőzhetitek egymást).
  • Ugyanebből az okból ne hagyd, hogy a fogkeféd mások fogkeféjével érintkezzen.
  • Körülbelül 2-3 havonta, vagy ahogy elkopik, cseréld le a fogkefédet. Minél jobb állapotban van, annál hatékonyabban tisztítja a fogakat (és annál kevesebb baktérium marad rajta).
  • Ha nem hagy nyugodni a baktériumok jelenléte, áztasd a fogkefédet szájvízbe vagy 3 százalékos hidrogén-peroxidba. Ettől akár 85 százalékkal is csökkenhet a számuk.
  • Ne próbáld a mikróban vagy a mosogatógépben megtisztítani a fogkefét. Ez elpusztíthatja a baktériumokat, de cserébe károsíthatja a fogkefe felületét.

Hogy mennyire jó ötlet UV-fényes sterilizátort használni a fogkefe fertőtlenítéséhez, arról megoszlik a szakértők véleménye is. Egyes álláspontok szerint ezek a termékek szintén károsíthatják a fogkefék anyagát.

Úgy kell tárolni, hogy szabadon szellőzhessen
Fotó: Oscar Wong / Getty Images Hungary

Igaz, hogy székletmaradványok lehetnek a fogkefén?

Korábbi hírek szerint a vécé lehúzásakor apró székletmaradványok kerülhetnek a levegőbe, amelyek aztán leszállnak a helyiségben lévő tárgyakra, így a fogkefékre is, ami higiéniai szempontból nem túl szerencsés. A vonatkozó tudományos eredmények ugyanakkor elég hiányosnak mondhatók. Bár egy tanulmány potenciálisan a székletből származó baktériumok nyomait mutatta ki egy közös használatú fürdőszobában lévő fogkefék 60 százalékán, ebben a vizsgálatban nem volt kontrollcsoport, a helyiségen pedig összesen 9 ember osztozott.

Kiderült az is, hogy a székletből származó baktériumok gyakrabban telepednek meg a szájvízben leöblített fogkeféken, ami arra utalhat, hogy az áztatásos módszer nem a leghatékonyabb módja a mizofóbia enyhítésének. Akár vannak székletmaradványok a fogkefén, akár nincsenek (a biztonság kedvéért nem árt, ha lehúzása előtt lecsukod a vécé fedelét), annyi bizonyosan kijelenthető, hogy jobban megéri a szabad levegőn hagyva kiszárítani a kórokozókat, mint egy zárt térben „keltetni” őket. Ha úgy tetszik, a fogkeféd tárolhatod egy másik helyiségben is, de ügyelj rá, hogy ott se legyenek rejtett kórokozók a közelében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.