5 meglepő ok, ami ételmérgezéshez vezethet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világon számos veszélyes baktériumfajta létezik, ami az ételmérgezések közé sorolt fertőzéseket okozhatja, de nem mindegyiknek van köze az ételhez.

Az ételmérgezés kifejezés kissé megtévesztő lehet, sokan ugyanis nem is sejtik, hogy a szennyezett ételen kívül más forrásokból is származhat maga a betegség. Martin Wiedmann, a Cornell Egyetem élelmiszer-biztonsággal foglalkozó professzora a Consumer Reportsnak adott nyilatkozatában a szalmonellát hozta fel példaként, amivel nemcsak félig átsült csirkét fogyasztva fertőződhetsz meg, hanem az állatokkal történő közvetlen érintkezés révén is. Ezekkel a kevésbé ismert kockázatokkal már csak azért is érdemes tisztában lenni, mert egyre több élelmiszer eredetű járvány származik belőlük. 

A lényeg, hogy ne jussanak a szádba

Karin Allen, az Utahi Egyetem docense szerint a tömeges megbetegedéseket okozó baktériumok az állatok mellett az ember bélrendszerében is megélnek, és ha valamilyen módon a szádba jutnak, ugyanúgy meg tudnak fertőzni, mintha a hordozó az étel lett volna. Lássuk tehát, hogy mik azok a meglepő források, amik soha nem kerülnek a tányérod közelébe, mégis ágynak eshetsz miattuk.

Háztáji csirkék

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az otthoni csirketartás is újabb lendületet kapott, melynek következtében a szalmonellafertőzéses esetek száma is meredek emelkedésbe kezdett – leginkább az állatok gondozása, és nem a fogyasztása kapcsán. A betegek egy része az 5 év alatti korosztályból került ki, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy sok gyerek kiscsibét kapott húsvétra háziállatként, véli Wiedmann.

A szalmonellát kiváltó baktérium a csirkék ürülékéből származik, ami nemcsak azért problémás, mert az állatok belelépnek. A nagyobbik gond, hogy a földről csipegetnek és szeretnek a porban hemperegni, ezért a csőrük és a tolluk is szennyezett lehet. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy ne engedd be őket a házba (főleg a konyhába ne), puszilgatásukat vagy ölelgetésüket pedig végképp felejtsd el!

Az ételmérgezés roppant kellemetlen tud lenni
Fotó: Deagreez / Getty Images Hungary

Sündisznók

A sünik nagyon cukik tudnak lenni, ezért egyre népszerűbbek háziállatként is, de az újdonsült gazdik általában nem tudják, hogy más állatokhoz hasonlóan a bélrendszerükben szalmonellát hordozhatnak. A forgatókönyv itt is ugyanaz, mint a csirkéknél: a süni belelép az ürülékébe és mindenféle széthordja a baktériumokat. Ha ezután megfogod az állatot, vagy bármilyen felületet, amivel érintkezett, majd óvatlanul a szádhoz nyúlsz, máris kész a baj.

Házi teknősök

Az ártalmatlannak tűnő kis hüllők a székletükön keresztül megint csak veszélyes baktériumokat terjeszthetnek. Ez fokozott kockázatot jelent a gyerekekre nézve, akik hajlamosak a kisebb teknősöket a szájukba is venni, ezért az Egyesült Államokban be is tiltották a 10 centi alatti páncélú példányok értékesítését. Más hüllők, mint az iguánák vagy a szakállas agámák, szintén szalmonellát terjeszthetnek.

Nyers állateledelek

A nyers állateledelekbe gyakran alacsonyabb minőségű hús kerül, aminek magasabb a baktériumtartalma – mutatott rá Tamara Gull, a Missouri Egyetem állatorvosi tanszékének docense. Ezek a baktériumok – köztük a szalmonella, a listeria monocytogenes vagy az E. coli – főzés nélkül életben maradnak, és mivel a legtöbb ember nem annyira remekel az etetőtálak, kések és konyhai felületek fertőtlenítésében, itt is komoly rizikófaktorról lehet beszélni. Ha érintkezésbe kerülsz az eledellel vagy kedvenced ürülékével, majd a szádhoz nyúlsz, jó eséllyel meg fogsz betegedni – még akkor is, ha az állat egyébként semmiféle tünetet nem mutat.

Más emberek

Az említett kórokozók nemcsak állatról emberre, hanem emberről emberre is terjednek. Ha például van egy fertőzött családtagod, aki a mosdó használata után elmulasztja a kézmosást, akkor könnyen neked is átadhatja a fertőzést, ha megérint téged vagy az ételt, amit meg fogsz enni. Ilyen módon terjedhet a szalmonella, csakúgy mint az E. coli és a norovírus is.

Hogy lehet védekezni?

A jó hír, hogy a legtöbb fertőzés a higiéniai szabályok szigorú betartásával megelőzhető. Ha találkozol valakivel, akiről tudod, hogy beteg, illetve állatokkal vagy azok eledelével és kellékeivel érintkezel, alaposan moss kezet szappannal és vízzel legalább 20 másodpercen át. Ezt tanácsos vécézés, pelenkacsere, kinti játék vagy munka után, továbbá az étkezések előtt is megtenni. Ha van gyerek a családban, minél előbb tanítsd meg a kézmosás szabályaira, hogy rutinszerűen alkalmazza őket.

Néhány további tipp:

  • Ügyelj a tisztaságra: Gondoskodj róla, hogy az állataid körül tisztaság legyen, ezzel is csökkentve annak az kockázatát, hogy fertőzésveszélyes ürüléknyomokat hagyjanak maguk után.
  • Tarts távolságot: A kisgyerekek, a várandós nők, az idősebbek és a legyengült immunrendszerű betegek számára nem ajánlott magas kockázatot jelentő állatokkal, így hüllőkkel és csirkékkel érintkezni.
  • Vedd le a cipőd: Mielőtt belépsz a lakásba, vedd le a cipőd (különösen, ha előtte az állatok ketrecében jártál), hogy a felületén esetlegesen jelen lévő kórokozókat ne hordd szét a lakásban.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.