Soha ne öltözz így, ha esküvőre vagy hivatalos

Olvasási idő kb. 6 perc

Van már esküvői meghívásod idén nyárra? Azt is tudod már, mit fogsz felvenni? A fehér ruha viselésének kiváltsága kizárólag a menyasszonyt illeti. A fekete hiába ünnepélyes, a gyász színeként szintén kerülendő, ahogy a túl élénk árnyalatok, a tollas kalap és a selyemruha is. Ugye jól jöhetnek a szakértő tanácsai?

Persze még az is kérdés, itthon mész-e esküvőre meghívottként, magyarok házasodnak-e, vagy külföldre utazol, netán távoli kultúrák gyermekei kötik össze életüket. 

A színekbe kódolt jelentéstartalom ugyanis nagyon eltérő lehet.

"Kulturális sokszínűség"

Míg nálunk a fekete a gyász színe, jelképezi az elmúlás felett érzet fájdalmat, érthető, hogy egy olyan alkalommal, ami a szerelem és két ember egymásra találásának ünnepe, nem helyénvaló a meghívottaknak ebben a színben megjelenniük, hiába tartjuk joggal ünnepélyesnek.

A levendulalila vagy a világoskék nálunk jó ruhaszínválasztás lehet egy esküvőn
Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images Hungary

De például Kínában, Japánban és India bizonyos részein, ahogy Afrika egyes törzseinél is, éppen fehér ruhát öltenek a gyászolók. Egyiptomban és Burmában sárgát, Dél-Afrikában pirosat, Szíriában, Iránban és Örményországban kéket, Etiópiában szürkésbarnát, India néhány vidékén pedig barnát.

Milyen színű ruhában menjen esküvőre a meghívott?

A fehéret és a feketét tehát kizártuk. Johnny Roxburgh, a neves brit esküvőszervező a téma szakavatott ismerőjeként azt vallja, a túl színes sem ildomos.

Esküvőre készülve ruhaügyben Johnny Roxburgh adhatja a legjobb tanácsot
Fotó: Alessandro Albert / Getty Images Hungary

Bár II. Erzsébet éppen azért szerette az élénk színű kosztümök és ensemble-ok viselését, mert a sok formálisan öltözött, többnyire férfi miniszter és hivatalnok sötét öltönye közül már messziről kitűnt, de neki erre jó oka volt. Esküvőn meghívottként csak egy vagyunk a többi meghívott közül, akiket nem illik harsányságunkkal leuralni. Egy élénk színű ruha nemcsak az összes fotón, de élőben is ránk fogja irányítani a tekinteteket, ami nem szabad, hogy egy meghívott célja legyen. A visszafogottan elegáns: több. 

A Dívány is megkérdezett egy esküvőszervezésben jártas hazai kreatív szakembert, aki esküvői  dekorációk készítésére specializálódva ismerte meg a színek szimbolikáját és azt, hogy egy ilyen alkalomhoz mi illik és mi nem. Hajdú Kata, a Naturanza Decor&More egyik alapítója és dekoratőre a színekkel kapcsolatban ezt tanácsolja: "A visszafogott pasztell színekkel nem lehet mellényúlni. Halványsárga, világos rózsaszín, barack, olajzöld, világoskék vagy bármilyen, nem kihívóan mintás ruha kitűnő választás lehet, sőt mivel nagyon divatosak mostanában a színes esküvői dekorációk, így még a koncepcióba is passzolhatunk" - mondja a szakember, majd hozzáteszi: "A piros és a fehér még mindig tilos, bár mostanában egyre népszerűbb trend, hogy a menyasszonyok kifejezetten engedélyt adnak a fehér szín viselésére. Ha azonban erről van szó, azt minden esetben előre jelzik a násznép felé."

A túlragyogástól való tartózkodás igaz a flitterekre és a csillogásra is. Éppúgy, ahogy fehér viselettel sem szabad elvonnunk a figyelmet a menyasszonyról. Mindez persze a szabásra is vonatkozik, ne akarja egy hölgy sem túlragyogni a menyasszony fényét, ez az ő napja, nem illik nála szebb vagy nagyobb ruhában tündökölni. De ha már szabásról beszélünk, a brit esküvőszervező azt tanácsolja, ne válasszunk túl hosszú vagy bő ujjú felsőrészt, mert a vacsoránál, főleg egy svédasztalos fogadásnál nagyon praktikátlan lehet.

Kata is egyetért a háttérben maradás elvével: "Továbbra is igaz a régi szabály, miszerint a menyasszonyt nem illik túlöltözni. Ezt pedig színek és fazon terén sem szabad elfelejteni, bármilyen csalogatónak is tűnik egy extrém szabás. Gondoljunk csak bele, mi magunk örülnénk-e, ha valamelyik vendég ilyesmiben érkezne. Bár azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb az egyházi szertartás, ha arra kerül a sor, egy kis kendővel, blézerrel érdemes eltakarni a vállakat a templomban." 

Milyen anyagból legyen a ruha?

A szakértők a körültekintő anyaghasználatra is figyelmeztetnek. Ha például hosszasan ülünk autóban, mire megérkezünk a helyszínre, könnyen gyűrődhet illúziórombolóra a legszebb viselet is, ezt érdemes a választásnál szem előtt tartani.

Ha a színválasztáson már túljutottunk, a textília kiválasztása is fontos döntés
Fotó: Robino Salvatore / Getty Images Hungary

A szél is lehet ellenlábasunk, ha túl könnyen libbent fel egy szoknyát, vagy fúj be egy blúz alá. A gyűrődés és a fuvallatok okozta kellemetlenségek elkerülése végett különös dolgot tanácsol a szakember: a szoknya felhajtásába, de akár a blúz vagy egy lening aljába is varrhatók észrevételen, aprócska, erre a célra kialakított súlyocskák. Ezek viselőjének nem okoznak nagy terhet, de a szélnek már meggyűlik velük a baja, és az utazáskor is segíthet, hogy már az autóba ülés pillanatától kisimult ruhát préseljünk tovább.

A selyemmel is van gond. Hiába alkalmi és különleges, ott a fő probléma azzal lehet, hogy minden nemű nedvesség, mint például az izzadságfoltok is, nagyon könnyen meglátszanak rajta, sőt, azonnal szét is terülnek, így túl szembetűnők. Vagyis a közkedvelt és elegáns selyem használatát kényessége miatt mégis érdemes kétszer is meggondolni. 

Viseljünk-e kalapot?

Egy esküvőn a kalap igazán elegáns hatást kelthet, de a választásnál ebben a kérdésben is van néhány fontos szempont. Az első a mérettel kapcsolatos: a túlzottan nagy kalap ugyanis eltakarhatja a legfontosabb pillanatokat a mögöttünk ülők elől a szertartáson, ami nagyon balszerencsés dolog lenne. Tehát maradjunk egy decensen kisebb fejfedőnél, a szakértő például díszes hajráfot ajánl. Ha mégis ragaszkodunk a kalaphoz, a karima mérete és a kalap dőlésszöge is fontos lehet, ugyanis a gratulációk során, de már csak a régi ismerősöket vagy családtagokat üdvözölve is, fel kell készülni némi puszilkodásra, amiben a túlméretezett vagy nagyon egyenesen előreálló kalap akadályozhat bennünket.

2011-ben Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjén a különleges ruha ugyan indokolt volt, de ez a kalapméret talán túlzás
Fotó: Brooks Kraft / Getty Images Hungary

A szakértőnek az olyan esetekre is van jó tanácsa, amikor a sarkalatos kérdésekkel kapcsolatban, mint hogy viseljünk-e egyáltalán kalapot, vagy sem, önmagunk nem boldogulunk. Kata az ilyen helyzetekre ezt javasolja: "Ha nagy gondban érezzük magunkat, azt javaslom, inkább kérdezzünk rá. Persze a menyasszony nagyon elfoglalt, de még így is biztosan szívesebben veszi a kérdést, mint ha szembesülne egy kellemetlen meglepetéssel akkor, amikor már nem lehet rajta változtatni. Viszont ebben a kényes kérdésben a megfelelő egyensúly megtalálása fontos, semmiképp ne zaklassuk szegény menyasszonyt minden héten egy sokadik ruhatippel vagy kalapdilemmával, mert szegénynek van elég megoldandó dolga amúgy is."

Mekkora az ideális táska?

Általános alapszabály a hétköznapokban is, hogy a táska és a cipő azonos színből és lehetőleg azonos anyagból készüljön, ami lehet akár bőr, alkalmi viseletnél, selyem vagy akár brokát, esetleg bársony, a lényeg, hogy harmonizáljanak. Mindkettőre vonatkozóan vannak azonban külön jó tanácsok, ha esküvőre készülünk. Johnny Roxburgh szerint olyan kicsi és dekoratív táskával illik egy esküvőre érkezni, amely az ünnepi vacsora alatt nyugodtan pihenhet akár az asztalon is tulajdonosa mellett, mert látványa csak tovább emeli a terített asztal esztétikai értékét, és el is fér a tányérok mellett. Ha ott mégsem tartjuk szívesen, a szék háttámlájára akasztva is eléggé szem előtt van, ahogy kézbe véve is, tehát ha aprócska és elegáns, akkor választottunk jól.

Az esküvő helyszíne a ruhák színét, stílusát és a hozzá illő kiegészítők hangulatát is meghatározza
Fotó: FG Trade Latin / Getty Images Hungary

Bírni fogjuk-e a legszebb cipőnkben?

A megfelelő cipőválasztás itt nem csak kényelmi kérdés, de azért az is fontos, hogy méltósággal bírjuk benne legalább addig, amíg az első pohárköszöntők el nem vonják a figyelmet arról, hogy addigi magassarkúnkat stílusban és színvilágban a ruhánkhoz illő laposabb, kényelmes lábbelire váltjuk a damasztabrosz leple alatt. Egy okos tipp a szakértőtől, ami nemcsak a cipő-, de a ruhaválasztásban is nagy segítség lehet: ha csak tehetjük, tájékozódjunk interneten a terepviszonyokat illetően. Egy szabadtéri virágos-gyepes talajon a virágmintás ruha tökéletes választás lehet, de a tűsarkúban elsüllyed viselője. A salakos kastélyparkban sem lehet sokáig vékony tűsarkúban ácsorogni, de egy házasságkötő terem parkettáján kibírható benne a ceremónia.

Ha a magassarkú élettani hatásairól vagy az ideális sarokmagasságról szeretnél tájékozódni, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.