Ezért nincs semmi íze a bolti epernek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tanulmány szerint az eper ízére egy elterjedt mezőgazdasági gyakorlat lehet rendkívül rossz hatással.

Sokan tapasztalják, hogy a boltokban kapható zöldség-gyümölcsök egyre íztelenebbé válnak, és már az illatuk sem olyan, mint ahogy azt gyermekkorunkban megszokhattunk. Így van ez a közkedvelt eper esetében is, amely mintha már csak halvány árnyéka lenne régi önmagának. Ennek több oka is lehet. 

Sok múlik azon, hogy honnan származik 

Mint arról a napokban beszámoltunk, a magyar és a külföldi eper között nem csak az árak tekintetében van különbség. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint az importált gyümölcs koraérett, míg

Idézőjel ikon

a hazait teljesen éretten szedik le, mivel az jóval rövidebb idő alatt jut el a fogyasztókhoz, ami megmutatkozik a termékek ízvilágában is.

Közlésük alapján a korai fajták között is akad édes, hazai szamóca, és a tévhittel ellentétben az sem feltétlenül jelent import árut, ha a gyümölcsök túl nagyra nőttek. Létezik ugyanis egy akár ökölnyi nagyságúra megnövő, húsos, lédús fajta, a Jolly, melyből egyetlen szem súlya is elérheti a 15 dekát.

A hazai eper frissebb és finomabb is
Fotó: Nagy Tamás / Index

A mezőgazdaság is beleszólhat az eper ízébe

Egy, a Journal of Agricultural and Food Chemistry című tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint egy gyümölcs ízprofilját, vagyis édességét általában a benne lévő oldott glükóz vagy fruktóz koncentrációja határozza meg, míg egyedi illatáért illékony vegyületek, például észterek és terpének felelősek. Ezenkívül a gyümölcsök gyakran gazdagok tápanyagokban, köztük C-vitaminban, folsavban és antioxidánsokban.

A mezőgazdaságban alkalmazott gombaölő szerek azonban befolyásolhatják a sejtmechanizmusokat, ami az eperre is komoly hatással lehet.

Ne csodálkozz, ha a bolti epernek nincs íze

A jelek azt mutatják, hogy a növényvédők – nevezetesen a boszkalid (BOS) és a difenokonazol (DIF) – megzavarhatják a növényekben zajló folyamatokat, ezáltal gátolva az íz- és aromaanyagok, illetve bizonyos tápanyagok termelődését.

Kémiai szinten változik meg

A tanulmány keretében a szakemberek megvizsgálták, hogy a két elterjedt peszticid hogyan befolyásolja a bogyós gyümölcs specifikus molekuláris útvonalait. Ehhez három eperfajtát termesztettek azonos körülmények között, miközben egy részüket a fenti gombaölő szerekkel kezelték.

Bár a kifejlett eprek a kezelés után méretüket és színüket tekintve nem mutattak eltérést, a felszín alatt a csapat számos kémiai változást tárt fel, amelyeket a növényvédő szerek váltottak ki. A legfontosabbak a következők voltak:

  • Az oldható cukrok és tápanyagok, például a szacharóz és a C-vitamin szintje csökkent.
  • A cukrok részben savvá alakultak, tovább csökkentve a gyümölcs édességet.
  • Az illékony vegyületek mennyisége megváltozott, ami negatívan befolyásolta az eper ízét és aromáját.

A boszkalid esetében konkrétan bebizonyosodott, hogy közvetlen hatással volt a cukrok, az illékony vegyületek és az aminosavak termelésével kapcsolatos sejtpályákban részt vevő gének szabályozására. A kutatók felfedezését alátámasztotta egy vakteszt eredménye is. A résztvevők ennek során következetesen a kezeletlen epret részesítették előnyben.

A gombaölő szerek hatása lehet
Fotó: Chris Griffiths / Getty Images Hungary

Innen tudhatod, hogy finom-e az eper

A frissesség elengedhetetlen ahhoz, hogy finom legyen az eper, ezért a vásárlásnál érdemes ellenőrizned az állapotát. Először is nézd meg az eper szárát és a leveleit. Ha frissek és nincs rajtuk nyoma száradásnak, az azt jelenti, hogy a gyümölcsöt nemrég szedték le. Különösen árulkodó lehet a doboz alján lévő szemek állapota:

ha egyben vannak, és nincsenek összenyomódva, megrothadva, illetve nincs alattuk lé, az jó jelnek számít.

Ellenőrizd a szemek méretét is: a kisebbek általában finomabbak. Ne feledkezz meg a szagpróbáról sem. A friss epernek kellemes, édeskésnek illatúnak kell lennie. Ha nem érzel semmit, akkor várhatóan az íze is ilyen semleges. 

És azt tudtad, hogy a paradicsom ízére a tárolási módja is hatással lehet? Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.