Miért érzem magam olyan álmosnak az autózástól?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hosszabb utakon a sofőrök gyakran tapasztalják, hogy utasaik hirtelen „bebólintanak” mellettük, sőt előfordul, hogy ők maguk is azon kapják magukat, hogy kezdenek elnehezedni a szemeik.

Ahhoz, hogy a mindent elsöprő álmosság eluralkodjon az autóban utazókon, nem is kell igazán hosszú utakat tenni, az érzés már egy rövidebb kirándulás során is jelentkezhet, ami a sofőr esetében komoly veszélyeket rejthet magában.

Ezért álmosodsz el az autóban

A sleep.org szerint az autózás közben elhatalmasodó álmosság sok esetben az „autópálya-hipnózis” néven ismert jelenségre vezethető vissza, ami a monoton, kiszámítható és kevesebb odafigyelést igénylő utak egyik kísérője. Ennek tipikus példája az autópályán történő vezetés, hiszen ilyenkor – szerencsés esetben – huzamosabb ideig azonos tempóval lehet haladni, anélkül hogy bonyolult közlekedési helyzetekbe kerülne az ember.

Az ilyesfajta kiszámíthatóság elősegíti az aluszékonyságot, vagy akár transzszerű állapotot is előidézhet.

Így fordulhat elő, hogy néha azon kapod magad, hogy megtettél egy hosszabb útszakaszt, miközben szinte semmire nem emlékszel belőle – írja a Mental Floss. Megfigyelések szerint minél hosszabb ideig kell vezetni, és az minél kisebb kihívással jár, annál intenzívebb lehet az álmosság érzése.

Ha vezetés közben álmosodsz el, jobb, ha tartasz egy kis szünetet
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

A jelenségben közrejátszhat az ember természetes cirkadián ritmusa is, ami hozzájárulhat a kora reggeli és délutáni órákban tapasztalható aluszékonysághoz. Egyes, kiterjedtnek nem nevezhető kutatások pedig azt sugallják, hogy az éberségi szintet a mozgó autó rezgései is befolyásolhatják, ellazítva az agyat és a testet.

Bármi is legyen a pontos magyarázat, egy biztos: az autózás során jelentkező fáradtság és álmosság balesetveszélyes helyzeteket teremthet. Vannak, akik azt javasolják, hogy ilyenkor fel kell hangosítani a rádiót vagy le kell húzni az ablakokat, de ezeknek nincs bizonyított hatása. Érdemes inkább félreállni és szünetet tartani, váltogatni a sofőröket vagy meginni egy kávét.

Ha viszont utasként utazol, nyilván nincs mitől tartanod. A legrosszabb, ami történhet, hogy ébredés után a kényelmetlen pozíció miatt kicsit sajogni fog a nyakad.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.