Ezzel a pofonegyszerű trükkel garantált a jó alvás még kánikulában is

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nehezen alszol el a nyári hőségben, akkor érdemes lehet kipróbálni egy szokatlannak tűnő, mégis tudományosan alátámasztott trükköt: aludj zokniban!

Elsőre furcsának tűnhet a gondolat, hogy melegben még inkább betakarjuk a lábunkat, ám a testhőmérséklet szabályozása során épp a meleg láb segíti elő a gyorsabb lehűlést és elalvást. A zokni viselése kitágítja a lábban található ereket, ezt hívják distális vazodilatációnak, ami elősegíti a hőleadást. Amint a testmaghőmérséklet csökken, az agy jelez:

Idézőjel ikon

ideje elaludni.

Meleg láb, kellemes éjszaka

Bár nagy, reprezentatív kutatás még nem készült a témában, egy 2018-as kis mintás tanulmány szerint azok, akik zokniban aludtak, átlagosan 7,5 perccel gyorsabban aludtak el, és 32 perccel többet is pihentek, mint azok, akik zokni nélkül aludtak. Ez a kis változtatás tehát érezhető hatással lehet az alvás minőségére és hosszára. A kulcs a megfelelő hőkomfort: a láb felmelegítése nemcsak fizikai szinten, de pszichésen is megnyugtató lehet.

A meleg nyári éjszakákra van egy jó trükk az alváshoz
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

Hasznos azonban tudni, hogy nem mindenkinek ideális ez a módszer. Azok, akik vérkeringési zavarokkal, visszérrel vagy cukorbetegséggel élnek, fontos, hogy orvossal konzultáljanak, mielőtt zokniban aludnának. Emellett komoly inszomniában szenvedők számára ez önmagában nem biztos, hogy elegendő, nekik inkább szakmai támogatásra lehet szükségük. Mégis, ha enyhébb elalvási nehézségeid vannak, érdemes adni egy esélyt ennek az egyszerű praktikának.

A hatékony alkalmazáshoz használj könnyű, szellőző pamutzoknit, és próbáld ki legalább egy héten át. Figyeld meg, változik-e az elalvásod gyorsasága vagy az alvásod minősége. Kombinálhatod ezt más esti rituálékkal, például egy meleg (nem koffeines) itallal vagy langyos zuhannyal, amelyek hasonló módon elősegítik a test hőleadását. A lényeg, hogy egyszerre ne változtass túl sok dolgot az alvási szokásaidban, így pontosabban mérheted, mennyit is segít valójában a zokni.

Egy pihentetőbb éjszaka tehát lehet, hogy csak egy zokninyi távolságra van, főleg akkor, amikor a kánikula megnehezíti a nyugodt alvást. Próbáld ki, hiszen ez egy egyszerű, költségmentes és meglepően hatásos trükk lehet a forró éjszakák túléléséhez.

Ha kíváncsi vagy a legrémisztőbb dologra, ami alvás közben történhet veled, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.