A legtöbb magyar nem tudja: tilos így használni az alufóliát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan rutinszerűen nyúlnak az alufóliához sütéskor vagy csomagoláskor, pedig bizonyos helyzetekben kifejezetten nem ajánlott így használni. Nem kényelmi kérdésről van szó, hanem arról, hogy magas hő és savas közeg hatására az anyag reakcióba léphet az étellel.

Az információkat dr. Balaicza Erika belgyógyász osztotta meg közösségi oldalán

Nem mindegy, mi kerül az alufóliába

A konyhai eszközök megválasztása egészségügyi szempontból sem közömbös. Az alumínium például bizonyos körülmények között kioldódhat az ételbe. Ez főként akkor fordul elő, ha citromos, ecetes vagy paradicsomos fogásokat csomagolunk bele, illetve erősen sós pácban érlelt húsokat sütünk benne. A hosszú sütési idő és a 180–220 °C feletti hőmérséklet tovább fokozhatja a folyamatot.

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy az alumínium hő és savas közeg hatására kioldódhat
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Az alumínium nagy mennyiségben idegrendszeri károsító hatású lehet. Egészséges veseműködés esetén a szervezet a bevitt mennyiség jelentős részét kiválasztja, a gond inkább a rendszeres, kis dózisú terheléssel van. Mivel alumíniummal nem csak az élelmiszereken keresztül találkozunk – jelen lehet ivóvízben, kozmetikumokban vagy egyes gyógyszerekben is –, az összhatás már számottevő lehet.

Éppen ezért savas ételeket nem javasolt közvetlenül alufóliába csomagolni, és pácolt húsok hosszú sütéséhez is érdemes más megoldást választani. Fedésre használható, ha az étellel nem érintkezik közvetlenül.

Sokan a sütőpapírt biztonságosabb alternatívának tartják

A szilikonréteggel bevont papír normál sütési hőmérsékleten stabil, különösen a kezeletlenebb, barna változat lehet jó választás. Ugyanakkor a túlhevített, elszenesedett papírt nem szabad újrahasználni, és ügyelni kell arra is, hogy ne érjen a fűtőszálhoz.

Kevesebb szó esik arról, hogy a valódi veszélyforrás gyakran nem a csomagolóanyag, hanem a túl magas hőmérsékleten hevített zsiradék. 200 °C felett a növényi olajok bomlástermékei sejtkárosító hatású vegyületeket képezhetnek, a többször használt olaj pedig különösen kerülendő.

A legbiztonságosabb megoldás az üveg- vagy kerámia sütőtál, az öntöttvas edény, illetve a rozsdamentes acél használata. Az alufólia nem ördögtől való, de nem mindegy, mikor és hogyan alkalmazzuk.

Olvasd el a következő cikkünket is, amelyben arról adtunk hírt, hogy miért jó, ha alufóliát teszünk a mélyhűtőbe.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.