Nem ettől fogsz felébredni: ennyi koffeint tartalmaz a 3in1 kávé

Olvasási idő kb. 2 perc

Van, aki finomnak és praktikus találja, de ha a koffeintartalmát nézzük, akkor a 3in1 kávé bizony a kanyarban sincs a klasszikus eszpresszóhoz képest.

A 3in1 kávét, vagyis a 3 az 1-ben kávét (amelyet azért neveznek így, mert a kávé mellett valamilyen tejpótlót és cukrot is tartalmaz) sokan azért kedvelik, mert viszonylag gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Elegendő felönteni egy kevés forró vízzel, megkavargatni, és már fogyasztható is. Ha azonban egyszer veszed a fáradságot, és megnézed a termék összetételét, akkor meg fogsz lepődni.

Mit tartalmaz a 3in1 kávé?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a DIATRA Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, a 3 az 1-ben kávé kétségkívül praktikus megoldás, de a hagyományos értelmében vett kávéhoz valójában nem sok köze van. Kávé ugyanis csak mutatóban kerül bele.

Idézőjel ikon

A kávétartalom néhány százaléktól 12-15 százalékig terjedhet.

A szakértő szerint nem sokkal jobb a helyzet a tejpótlók vonatkozásában sem. A termék általában nem is tejpor, hanem „kávéfehérítő” vagy „krémesítő” felhasználásával készül, így valódi tejszármazékok csak jelentéktelen arányban fordulnak elő benne. Cukorból viszont nincs hiány: ez gyakran az első helyen szerepel az összetevők között, ami azt jelenti, hogy a termékben ebből van a legtöbb. „A cukortartalom akár 60 százalékos vagy még magasabb is lehet.”

Csak forró víz kell hozzá
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Traszkovics Zsolt megjegyezte, mivel az elenyésző kávétartalom miatt a termék nem hozza a klasszikus kávéízt, a gyártók ezt aromák hozzáadásával próbálják elérni. Annak érdekében pedig, hogy külsőre is hasonlítson a kávéra, állományszabályozókat tesznek bele.

Akkor nem is kávé?

„Egy ilyen terméknél hatalmas mennyiségű cukrot, sok pálma-, esetleg kókuszolajat, minimális mennyiségű kávét és egy kevéske adalékanyagot fogyasztunk. Ezzel nincs is gond, de valódi kávéélményt ne várjunk tőle. Nem véletlen, hogy a termékeket nem is »kávénak«, hanem inkább »kávéitalpornak« vagy valami hasonlónak szokták nevezni.”

Az élelmiszermérnök hozzátette, ha nincs lehetőséged kávét főzni, akkor még mindig jobb alternatíva lehet az instant kávé, mely egy speciális szárítási eljárással valódi kávéból készül.

A 3in1 kávé valójában alig tartalmaz kávét
Fotó: Wheatfield / Getty Images Hungary

És mennyi koffein van benne?

A 3 az 1-ben termékekbe rendszerint szintén instant kávé kerül. Ha abból indulunk ki, hogy egy adag instant kávéban körülbelül 45 mg koffein található (szemben egy átlagos presszókávé 110 mg-os értékével), akkor két népszerű termék 7 és 15 százalékos kávétartalmával számolva az jön ki, hogy a 3 az 1-ben kávé koffeintartalma 26,7 és 42,1 mg közé esik, ami nem mondható valami soknak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.