Soha nem fogsz már úgy gyrosozni, mint a járvány előtt

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A koronavírus miatt elrendelt korlátozások alaposan átalakítottak a vendéglátóhelyek működését. Megkerülhetetlen lett a házhoz szállítás, illetve minden eddiginél jobban felértékelődött a higiénia szerepe is. A szakember azt mondja, ezzel még nincs vége, számítani lehet további változásokra is.

Rétfalvi-Kurucz Alexandra konyhatechnológussal és HACCP-tanácsadóval a járvány vendéglátásra gyakorolt hatásairól beszélgettünk. A témát a Piqniq Budapest és a Mastercard közös, Tanulj, fejlődj! – Nagykép a gasztronómiáról című, három hónapos projektje keretében járjuk körbe.

A szakember kiemelte, hogy a higiéniai szabályok betartásával nemcsak most, a pandémia idején kéne kiemelten foglalkozni, hanem alapvetően is – még ha ezt sok helyen hajlamosak is félvállról venni. A járvány azonban a fogyasztók részéről is nagyobb tudatosságot hoz, így a jövőben remélhetőleg soha többé nem fordulhatnak elő olyan lehetetlen helyzetek, mint amikor a látványkonyha szakácsa a pulton hagyott tiramisu mellett klopfolja a húst.

A higiénia a tervezésnél kezdődik

A vendéglátóhelyekre vonatkozó higiéniai szabályokat a HACCP-rendszer foglalja keretbe. Az elnevezés egy angol mozaikszóból fakad, ami magyarul annyit tesz, „veszélyelemzés és kritikus szabályozási pontok”. Rétfalvi-Kurucz Alexandra kérdésünkre elmondta, az élelmiszerlánc összes tagjára vonatkozó rendszer célja, hogy mindig biztonságos étel kerüljön az asztalra, a vendéglátásban ugyanakkor hajlamosak egyfajta kellemetlenségként tekinteni rá, mivel rengeteg adminisztrációval és anyagi teherrel jár.

Csakhogy a higiénia nem valami olyasmi, amit szőnyeg alá lehet söpörni, hiszen nem is kérdés, hogy az ételnek, amit megveszünk, nem szabad semmiféle egészségügyi kockázatot hordoznia. A szakember szerint ehhez elengedhetetlen, hogy a higiéniai szempontokat már a tervezésnél figyelembe vegyék, mert ha egy konyhát nem a szabályok szerint alakítanak ki, később nagyon nehéz lesz az élelmiszer-biztonsági szempontoknak megfelelően üzemeltetni.

„Budapesten szinte már minden cipőboltból vendéglátóhelyet csináltak, ezért rengeteg lyukszerű üzlethelyiség alakult ki, melyekbe az üzemeltetők megpróbáltak valamilyen funkciót – pl. street food, kávézó vagy bisztró – vinni. Ezeken a helyeken a vendégteret az üzemeltetési háttér kárára maximalizálják, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi az előírások betartását.”

Rétfalvi-Kurucz Alexandra szerint a higéniai előírásokat eddig nem mindenhol vették elég komolyan
Fotó: Horpáczi Dávid / Piqniq Budapest

Az egyik alapszabály, hogy az alapanyagokat, félkész- és készterméket nem lehet ugyanabba a hűtőbe tenni, de a valóságban gyakran valami egészen más történik. Vegyünk mondjuk egy kis vegán éttermet, ahol nincs zöldség-előkészítő. Mivel szinte biztos, hogy a szűkös hely miatt nem tudnak elegendő konyhakész alapanyagot raktáron tartani, illetve a beszállítótól mosott formában beszerezni a zöldségeket, előbb-utóbb eljutnak odáig, hogy egyes árukat helyben készítenek elő. Ez pedig komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot hordoz, hiszen bármikor megtörténhet, hogy a mosatlan, földes saláta a készételek közé kerül.

Idézőjel ikon

Azért választod, mert egészségesen akarsz étkezni, de fogalmad sincs, mi megy a háttérben.

Mindig van lejjebb

A bevezetőnkben említett példa sajnos valós eseményeken alapul. Rétfalvi-Kurucz Alexandra felidézte, hogy egy V. kerületi látványkonyhán a szakács tényleg úgy klopfolta a húst, hogy ott volt mellette a tiramisu. Itt több szabálytalanság is történt. A húst eleve csak a húselőkészítőben lehetne feldolgozni, a süteményt pedig (ami ráadásul nyers tojás tartalmaz) lefedve, megfelelő körülmények között kell tárolni.

Idézőjel ikon

Otthon sem fröcsögteted rá a húslevet a tiramisura. Ha valahol nyers hússal akarnak dolgozni, akkor a szükséges hátteret is biztosítani kell hozzá.

Más helyeken a technikai helyiségeken próbálnak spórolni, így nincs megfelelő dolgozói öltöző vagy személyzeti vécé. Az előbbi gyakorlat már csak azért is kerülendő, mert előfordul, hogy egy kávézó alkalmazottja abban a ruhában áll be dolgozni, amiben munkába menet a 4-es, 6-os villamoson utazott, de hasonlóképpen szerencsétlen a személyzeti vécé hiánya is, mert így akár a szakáccsal is összefuthatsz a vendégeknek fenntartott mellékhelyiségben. Habár a kézhigiénia a járvány miatt most nagyobb hangsúlyt kap, azért ezen a téren is akadnak hiányosságok. 

10 szempont, ami nélkül nem lehet teljes a higiénia

Rétfalvi-Kurucz Alexandra, a Piqniq egyik társalapítója a mostani kampány keretében vett részt annak a szakmai anyagnak az összeállításában, amely pontokba szedve foglalja össze, mi a 10 legfontosabb higiéniai szempont a vendéglátásban.

1. A házhoz szállítás higiéniája

A biztonságos házhoz szállításhoz számos feltételnek kell teljesülnie. Idetartozik a csomagolóanyag szakszerű, higiénikus tárolása, az ételek megfelelő hűtése, illetve a csomagolási folyamatok hatékony megszervezése, keresztszennyeződés nélkül. A korábbiaknál nagyobb felelősség hárul a futárokra is, hiszen lényegében ők az új felszolgálók. Náluk elengedhetetlen, hogy fokozottan ügyeljenek a személyes higiéniára, de ugyanúgy rendelkezniük kell egészségügyi kiskönyvvel is, mint a pincéreknek vagy a szakácsoknak. Ha a kiszállítást nem külsős futárcég intézi, akkor a futár oktatása a vendéglátós felelőssége.

„Csakis akkor érdemes kiszállítást végeznie egy vendéglátóegységnek, ha a technológiai, személyzeti háttér biztosított, nem megy a minőség rovására és nem veszélyezteti az ügyfelek elégedettségét, egészségét.”

A futárok lettek az új felszolgálók
Fotó: Horpáczi Dávid / Piqniq Budapest

2. A dolgozók személyi higiéniája

A felelős vendéglátás alapja, hogy az üzletvezető betartatja a dolgozókkal a higiéniai alapszabályokat. Ha valaki beteg, akkor haza kell küldeni, de ez fordítva is igaz: az alkalmazottnak kutya kötelessége jelenteni, ha rossz a közérzete. Nem elhanyagolható az öltözködés kérdése sem. Az utcai cipőnek, ruhának és táskának a munkaruháktól elkülönítve, a dolgozói öltözőben kell maradnia.

3. Kézhigiénia

Bár a fertőtlenített kéz az egyik legelemibb elvárás a vendéglátásban, a jelenlegi helyzet a szokásosnál is jobban megköveteli a szigorú higiéniát. Az egyik legfontosabb idevágó tudnivaló, hogy a kézfertőtlenítő gél nem helyettesítheti a bő vízzel, fertőtlenítő szappannal történő kézmosást. Kiegészítőként ugyan gélt is lehet használni, de nem mindegy, hogy milyet: legyen vírus-, gomba- és baktériumölő, a lehető legrövidebb behatási idővel.

Az alapos kézmosás még soha nem volt ilyen fontos
Fotó: Horpáczi Dávid / Piqniq Budapest

4. Maszk viselése

A koronavírus elleni védekezéshez még mindig a maszk a leghatékonyabb eszköz – feltéve, hogy helyesen használják. Egy textilmaszkot például nem szerencsés 8 órán át viselni, mert vastag anyaga, szellőzésmentes kialakítása csak ront a komfortérzeten, de alsó hangon 4 óránként az egyszer használatos maszkot is cserélni kell, különösen, ha nedvesség éri.

Idézőjel ikon

Semmilyen maszkot nem szabad napokon keresztül használni!

A háttérdolgozók részére a plexi a legjobb megoldás, hiszen tökéletesen véd a cseppfertőzés ellen, és könnyebb benne levegőhöz jutni.

5. Helyes mosogatás

A mosogatás teljesen mást jelent egy étteremben, mint otthoni körülmények között. A vendéglátásban csak kétfázisú, fertőtlenítős mosogatást szabadna végezni, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nagy pörgésben vagy a megfelelő ismeretek hiányában gyakran háztartási, habzó mosogatószerekkel végzik el, amelyek nem képesek fertőtleníteni. További kockázatot hordozhat a szivacs is, hiszen súrolófelületén baktériumok telepedhetnek meg. A megoldás az lenne, ha magas hőmérsékleten dolgozó ipari mosogatógépet használnának.

6. A fizetés higiéniája

A koronavírus miatt az érintésmentes fizetés még inkább előterébe került, de egyes vevők továbbra is a készpénzt részesítik előnyben, ezért kiszolgálásuk fokozott óvatosságot igényel. Mivel a cérnakesztyű élelmiszer-biztonsági szempontból elfogadhatatlannak számít, a gumikesztyűvel pedig sokat kell bíbelődni, ezért a készpénz kezeléséhez a legpraktikusabb bő fóliakesztyűt viselni. Ettől függetlenül nem lehet megspórolni a fertőtlenítőszappanos kézmosást sem.

Az érintésmentes fizetés a legbiztonságosabb
Fotó: Horpáczi Dávid / Piqniq Budapest

7. A tálalás és tárolás higiéniája

Erről már fentebb is szó esett. A lényeg, hogy a tálalásra kész ételek semmiképpen nem kerülhetnek a készülő fogások közelébe. Legalább ilyen lényeges, hogy a kész, félkész és a feldolgozásra váró alapanyagok ne legyenek ugyanabban a hűtőtérben. Mindezeken túl elkerülhetetlen a folyamatos címkézés is, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, mi van a hűtőben.

8. A kiszolgálás higiéniája

A járvány terjedésével az ömlesztve tárolt evőeszközök ideje is lejárt. Amit csak lehet, előrecsomagolt formában kell biztosítani a vendégek számára, beleérve az egyszer használatos étkészlet darabjait, vagy épp a sót és borsot is.

9. A takarítás

Az oktatás hiánya a leggyakrabban a takarítószemélyzetet érinti, ezért a félreértések elkerülése végett célszerű szóban, vagy akár írásban is tájékoztatni őket a tisztasággal, fertőtlenítéssel kapcsolatos elvárásokról. A takarításhoz felesleges ezerféle tisztítószert használniuk, tökéletesen megfelel néhány széles takarítási spektrummal rendelkező vegyszer is, melyeket biztos nem fognak összekeverni. A hatékony munkavégzéshez a napi, heti és havi takarítási terv is nagyban hozzájárulhat, csakúgy mint a folyamatos kommunikáció: nem lehet szó nélkül hagyni, ha a takarító ugyanazzal a ronggyal törli le a vécét, mint az asztalokat.

Egyes tevékenységekhez védőruha is kell
Fotó: Horpáczi Dávid / Piqniq Budapest

10. Pandémiás terv

Az üzemeltetési lehetőségek áttekintéséhez a járvány második hullámában is érdemes pandémiás tervet készíteni. Ehhez nincs tuti recept, nem lehet Excel-tábla formájában letölteni az internetről, hiszen minden vendéglátóegység más és más. A tervezési folyamat első lépése a fontos kérdések tisztázása. Itt olyasmikre kell gondolni, hogy hány vendég várakozhat az ételre a vendégtérben, ott mennyien férnek majd el a szigorítások enyhítése után, hogyan oldható meg a kiszállítás, milyen szempontokra kell figyelni saját futár esetén, illetve mi legyen a következő lépés, ha egy alkalmazott elkapja a koronavírust.

Mit hoz a jövő?

Rétfalvi-Kurucz Alexandra úgy véli, a gondos higiénia továbbra is életünk szerves része marad, ezért alapvetően megváltozhat a vendéglátóhelyekkel kapcsolatos felfogásunk is.

„A kis helyek nehéz helyzetbe kerülhetnek, míg a teraszok szerepe felértékelődhet. A tervezésénél fontos hangsúlyt kaphat, hogy a vendégteret bármikor szellősebbé lehessen tenni, vagy hogy egy látványkonyha plexivel legyen leválasztva, hogy aki előtte áll, ne tudja leköhögni az ételt, de sokat számítanak majd az olyan apróságok is, mint a pultra kihelyezett péksütemények letakarása egy búrával. A fogyasztók sokkal tudatosabbá válnak, ezért jobban odafigyelnek majd ezekre a részletekre.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.