Ezért kékek a repülőn az ülések

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Talán már neked is feltűnt, hogy a repülőgépek ülései a legtöbb esetben kék huzatot kapnak. Ahogy az a repülés világában lenni szokott, a választás itt sem a véletlen műve.

Egyes vélemények szerint a kék szín egyszerűen az eget szimbolizálja, de a magyarázat valójában összetettebb ennél. A Reader’s Digest szerint egyrészt tudományos, másrészt praktikus megfontolások állnak mögötte. Hogy pontosan miről van szó, arra az élet nagy kérdéseit boncolgató sorozatunkban derítünk fényt!

Nyugalmat áraszt

A repülés elég stresszes tud lenni. Rohanni kell, hogy elérd a gépet, feladni a poggyászt, átesni a biztonsági ellenőrzésen, és akkor a fel- és leszállást övező feszült pillanatokról még nem is beszéltünk. Pontosan ez az egyik oka annak, hogy a repülő ülései általában kékek (kivételek azért akadnak, mint a Virgin Atlantic vörös vagy az Aer Lingus zöld székei), a szín ugyanis köztudottan nyugtató hatású.

„Annak ellenére, hogy statisztikai értelemben a repülés a legbiztonságosabb közlekedési mód, még mindig vannak utasok, akik hajlamosak stresszelni a gépen. Lehet, hogy jelentéktelen részletnek tűnik, de a kék szín is hozzájárul, hogy a repülés legyen a legjobb utazási forma” – világít rá Rishi Kapoor, a Nanak Flights alapítója és vezérigazgatója.

Ezt az álláspontot képviseli a Boeing is, amely fontos hangsúlyt fektet a színek pszichológiájára a gépek tervezésénél. A kék pedig kézenfekvő választás, hiszen mint azt a cég közleménye is megjegyzi, „szinte egyhangúlag társul a békéhez”.

Segít eloszlatni az utasok feszültségét
Fotó: EllenMoran / Getty Images Hungary

Ápol és eltakar

A repülőgépek takarítása gyakran szűk időkeretek között történik, ezért a kék üléssor olyan téren is kapóra jön a légitársaságoknak, hogy a világosabb színhez képest kevésbé látszódnak rajta a szennyeződések, így később is koszolódik el. Még egy érv a kék mellett, hogy bár számunkra inkább az a megszokott, hogy a csúcsra járatott klíma némi túlzással sarkvidéki körülményeket teremt a gépen, van, ahol kifejezetten fülledt is lehet a levegő. Ilyenkor szintén jól jön a kék szín, ami hűsítő érzetet kelt.

Végül, de nem utolsósorban a kékség egyszerű marketingeszköz is lehet, ami igazodik az adott cég arculatához. Hogy miért köszön vissza számos logón, arra is megvan a magyarázat. Kutatások szerint a kék szín bizalmat kelt és kompetenciát sugároz, ami bizony nem elhanyagolható szempont a légitársaságok számára, hiszen mégiscsak a kezükbe adod az életed, amikor repülőre szállsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.