Mennyire egészséges a paradicsom?

Olvasási idő kb. 3 perc

Nincs is üdítőbb érzés annál, mint amikor az ínséges téli hónapok után végre eljön a nyár és beleharaphatsz egy illatos, érett és lédús paradicsomba. De ezzel vajon jót teszel a szervezetednek is?

A Consumer Reports szerint nagyon is, sőt ilyenkor a paradicsom az egyik legjobb dolog, ami a testeddel történhet. Ott van rögtön a színét adó likopin, amely egy rendkívül értékes, ám csak kevés élelmiszerben előforduló antioxidáns, de említést érdemel még magas C-vitamin-, illetve káliumtartalma is, ami miatt a magas vérnyomáson is segíthet.

Milyen paradicsomot vegyek?

Lehetőleg helyben termesztetett. Ez a legjobb esélyed, hogy finom és egészséges darabokat kapj. Ahogy arra Amanda Bontempo, a NYU Langone Health onkológiai dietetikusa rámutatott, a kemény, kerek és kártevőkkel szemben ellenálló paradicsom létrehozására tett kísérletek során a jellegzetes íz gyakorlatilag teljesen kiveszett az ipari keretek között termesztett növényekből. Másrészt, a szupermarketekben kapható terményeket szándékosan korábban szedik le, hogy mire eljutnak a vásárlókhoz, ne legyenek túlzottan megérve. 

Idézőjel ikon

A napon érett paradicsom általában jobb ízű, és több likopint tartalmaz.

Mi olyan jó a likopinban?

„Akárcsak a többi antioxidáns, a likopin is megköti a szabad gyököket, melyek fontos szerepet játszanak a rák, a szívbetegség és egy sor másik, öregedéssel kapcsolatos betegség kialakulásában” – foglalta össze a lényeget a dietetikus. Egy friss tanulmány egyenesen arra jutott, hogy azoknál a férfiaknál, akik szinte mindennap paradicsomot esznek, 28 százalékkal alacsonyabb a prosztatarák kockázata, mint azoknál, akik nem. A likopin további előnye, hogy védi a bőrt a napsütés káros hatásaitól, illetve egyes kutatások alapján idősebb korukban segíthet a nőknek az egészséges csonttömeg fenntartásában.

Nemcsak finom, hanem egészséges is
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Hogy érdemes fogyasztani?

Kevesen tudják, de a paradicsomból főzött formájában lehet a legtöbb likopinhoz jutni. Miközben egy nagyobb darab nyersen 5 mg-nyit mennyiséget tartalmaz, addig egy félcsészényi paradicsomszószban 17 mg található. Ennek oka, hogy a főzés lebontja a sejtfalakat és felszabadítja a likopint. A napi bevitelre vonatkozóan egyébként nincs pontos ajánlás, egyes bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy már 7 mg fogyasztása is előnyös lehet.

Amennyiben ragaszkodsz a nyers paradicsomhoz, abból sem reménytelen vállalkozás több likopint kinyerni. Ha összetöröd vagy pürésíted, azzal szintén lebonthatod a sejtfalakat. A másik megoldás, ha valamilyen zsíros dologgal, például olívaolajjal, avokádóval vagy sajttal együtt fogyasztod. Mivel a karotinok, mint a likopin, zsírban oldódnak, így könnyebben fel tudnak szívódni.

A többi színváltozatnak ugyancsak megvannak a maga előnyei. A narancssárga paradicsom például béta-karotint tartalmaz, ami a szervezetben A-vitaminná alakul át, a sárga pedig luteint, amely megvédhet az életkorral összefüggő szembetegségektől.

Gyulladás esetén tényleg vigyázni kell vele?

Az ízületi gyulladásban – különösen a rheumatoid arthritisben – szenvedők gyakran úgy gondolják, hogy kerülniük kell a paradicsom és a burgonyafélék fogyasztását, mert fájdalmas gyulladásokat idézhetnek elő. Az elképzelés vélhetően onnan ered, hogy megtalálható bennük egy szolanin nevű vegyület, amely nagy dózisban fogyasztva mérgező lehet. Csakhogy az említett növényekben csak elenyésző mennyiségben van jelen, ráadásul nincs olyan kutatás, ami alátámasztaná, hogy gyulladást okozna. A paradicsomnál valójában éppen az ellenkezője történik. Bontempo szerint a zöldségként kezelt gyümölcsben lévő fitokemikáliák erős gyulladásgátló hatással bírnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.