Hogyan keletkezik a dupla szivárvány?

Olvasási idő kb. 2 perc

A szivárványnál kevés káprázatosabb természeti jelenség létezik. Legfeljebb a kettős, vagyis a dupla szivárvány, illetve az ikerszivárvány, ami nem ugyanaz, mint az előbbi. Segítünk képbe kerülni szivárványügyileg!

Először is tisztázzuk, hogy tulajdonképpen mi is a szivárvány: egy olyan optikai jelenség, melyet eső- vagy páracseppek okoznak, amikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk és színeire bomlik. Ez akkor látható, ha a levegőben lévő vízcseppeket a napfény alacsony szögből éri. A jelenség akkor a leglátványosabb, ha az ég felét még felhőt borítják, szemlélője pedig a napnak háttal áll, mivel a kialakuló szivárvány így élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől. De hogy lesz belőle kettő? És mi a különbség a dupla és az ikerszivárvány között? Az élet nagy kérdéseit taglaló sorozatunkban most ezt is megtudhatod.

Kettő lett, maradhat?

Kettős vagy dupla szivárvány akkor fordul elő, ha a fény kétszer törik meg, a vízcseppen belül is visszatükröződik (vagyis kettős tükröződés jön létre), és 50-53°-os szögben távozik. A második tükröződés eredményeként a külső szivárvány színei fordítva jelennek meg, így az ibolya kívülre, a vörös pedig belülre kerül, illetve halványabban is láthatók. A két szivárvány közötti megvilágítatlan sávnak külön neve is van: felfedezője, az ókori Aphrodisias Alexander után Alexander-féle sötét sávnak hívják.

Ha még nem láttad volna, így fest egy dupla szivárvány
Fotó: lisamariewrightphotography / Getty Images Hungary

Az ikerszivárvány ehhez képest jóval ritkábban észlelhető, és gyökeresen különbözik tőle – szó szerint is. Az ikrek ugyanis a dupla szivárvánnyal szemben „egy tőről fakadnak”, és csupán a felső részük kettőződik meg. Hogy a különös jelenséget milyen okok idézik elő, az egyelőre nem teljesen ismert. Egyes elképzelések szerint az intenzív záporok során eltorzult vízcseppek állhatnak a háttérben.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.