Mosogatószerek tesztje: mennyire használhatók az ökotermékek?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete összesen 31 drogériában és szupermarketben kapható kézi mosogatószert, köztük számos öko címkés terméket tesztelt le laboratóriumi körülmények között.

A vizsgálat során a termékek hatékonyságát zsíros műkosszal bekent tányérok segítségével ellenőrizték, melyeket a csomagoláson szereplő adagolási információkat követve 40 Celsius-fokos vízzel töltött mosogatókagylóban mosogattak el. Az egyik nagy kérdés az volt, hogy adott mennyiségű mosogatószer hány tányér elmosogatásához elegendő, de az értékelésnél figyelembe vették az esetleges egészségügyi vagy környezeti kockázatokat, illetve az öko minősítés meglétét is.  

Mennyi az annyi?

A könnyebb összehasonlíthatóság végett az egyesület forint/literes egységárakkal számolt, ami rávilágított, hogy a mezőny tagjai között már az árak tekintetében is jelentős különbségek vannak. A mosogatószerek átlagára 966 forint/literre jött ki: a legolcsóbb literenként mindössze 338 forintba, míg a legdrágább 2664 forintba került. Az összesítésnél az is kitűnt, hogy egy adott márkán belül a termékek szinte azonos összetétellel kaphatók, leginkább csak az illatanyagok vagy a kiegészítő vegyületek terén mutatnak különbségeket. 

Fotó: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Melyik tisztít a legjobban?

A lista élén több minősített öko címkés termék is szerepelt, ebből a körből került ki az abszolút nyertes is. A DM drogérialánc saját márkás terméke, a Denkmit Nature nem kevesebb mint 85 koszos tányérral küzdött meg, amivel – főleg baráti, 798 forintos literenkénti árát figyelembe véve – messze felülmúlta versenytársait. Ha csak a mosogatási hatékonyságot vesszük figyelembe, a második és harmadik helyet két hagyományos termék, a Jar citrom és a Jar Sensitive camilla szerezte meg, melyekkel 78, illetve 56 tányért lehetett elmosogatni.

A középmezőnyben versengő 17 mosogatószer közül 8 rendelkezett öko címkével. Az utóbbiak között a Lidl W5 Eco Lemon (48 tányér), illetve a Müller Blink öko nevű terméke (22 tányér) teljesített a legjobban, miközben a hagyományos mosogatószereknél az Unilever Seventh Generation levendulás (34 tányér) és citrusos változatai (32 tányér) emelkedtek ki a sorból. Az ár/érték arány viszonylatában itt a Lidl terméke vitte a prímet, ami 700 forintos literenkénti ára miatt is kedvező választás. A másik végletet ezzel szemben a 4Max Lemon mosogatószer jelentette, melynek tisztítóereje mindössze 5 tányérra futotta.

Fotó: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Mit tudnak a kímélő termékek?

Az egyesület szerint a termékekben alkalmazott összetevők közül a MIT (Methylisothiazolinone) és a BIT (Benzisothiazolinone) tartósítószerek hordozzák a legnagyobb kockázatot. Ezek ugyanis veszélyesek a vízi élővilágra, a bőrre kerülve pedig allergiás reakciót válthatnak ki, vagy akár súlyos égési sérüléseket is okozhatnak.

Mivel a két anyagot a mosogatószerekben csak nagyon alacsony, legfeljebb 1,5 ezrelékes koncentrációban használják, a gyártók nem kötelesek feltüntetni jelenlétüket a hivatalos biztonsági adatlapon, a csomagoláson viszont veszélyességük miatt szerepelniük kell. Ha a jövőben szeretnéd elkerülni az említett vegyszereket, a teszt alapján a következő termékek közül érdemes választanod:

Fotó: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Ahogy a grafikából is kiderül, ebben a kategóriában a Denkmit Ultra Sensitive lett a nyertes, ami nemcsak hatékonyan tisztít, hanem 798 forint/literes árával pénztárcabarát megoldásnak is számít. Az egyesület ugyanakkor hozzátette, a kímélő mosogatószerekről általánosságban azt lehet mondani, hogy a tányéron lévő szennyeződéssel is kíméletesebben bánnak.

Miért érdemes az EU Ecolabelre hagyatkozni?

Mivel a fogyasztók nagy része számára komoly kihívást jelent a tisztítószerek összetevőinek, illetve környezeti hatásainak felmérése, az EU Ecolabel elnevezésű minősített öko címkéje jelentősen leegyszerűsítheti a tájékozódást a vásárlás során. Az ilyen jelöléssel ellátott termékek esetében biztos lehetsz benne, hogy kevésbé terhelik meg a környezetet életciklusuk során.

Az egyesület szerint az eredmény azt bizonyítja, hogy az öko címkés termékekkel nem kell semmiféle kompromisszumot kötni, hiszen hatékonyan tisztítanak, így nem marad koszos utánuk a tányér, és nem is kell horribilis összegeket kiadni értük.

Ha részletesebben is érdekel, hogy melyik mosogatószer hogy szerepelt a teszten, kattints ide, ha pedig úgy érzed, hogy még a mosogatótudományodon is lehetne finomítani, olvasd el alábbi cikkünket:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.