Utálsz hagymát kockázni? Ezt próbáld ki helyette!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elméletben tudod, hogy mit kell tenned, mégsem sikerül szabályosan felvágnod a hagymád? Eleged van belőle, hogy közben kifolyik a szemed? Többé egyik sem fog problémát okozni.

A hagyma felaprítása nem tartozik a legkellemesebb konyhai feladatok közé, de szinte megkerülhetetlen teendőnek számít, hiszen rengeteg ételhez szükséges, még egy jobbfajta hétköznapi rántotta sem készíthető nélküle. Ha már a hagymavágás gondolatától is a rosszullét kerülget, jó hír lehet a számodra, hogy a One Good Thing által bemutatott praktikával az eddigieknél lényegesebben egyszerűbben és gyorsabban végezhetsz vele, anélkül hogy könnyeket kéne hullatnod.

Reszeld le!

Legközelebb, amikor kockáznod kell, felejtsd el a kést, és keríts egy négyoldalú konyhai reszelőt. Miután megszabadítottad a hagymát a héjától, illeszd ahhoz az oldalához, amin a legnagyobb lyukak vannak, majd egyszerűen reszeld el.

A módszernek több előnye is van a kockázáshoz képest. Az első és legfontosabb, hogy jóval gyorsabban elkészülhetsz, ezért rövidebb ideig leszel kitéve a hagyma könnyfakasztó hatásának. Ha ez nem lenne elég: a reszeléssel kisebb darabkákat kaphatsz, így a főzéssel is gyorsabban megleszel, és ha válogatósak a gyerekeid, kevesebb eséllyel fogják kiszúrni, hogy hagymát csempésztél az ételükbe.

Nem csak te utálod
Fotó: berekin / Getty Images Hungary

7 másik élelmiszer, amit lereszelhetsz

#1 Fokhagyma

Ha egy finomabb reszelővel lereszeled a fokhagymát, egy csomó időt takaríthatsz meg – főleg, ha egyébként lassan aprítasz a késsel. A módszer akkor is jelentős segítséget jelenthet, ha a fokhagyma olyan ételhez kell, mint például a guacamole, amelyben nem szeretnél nagyobb darabkákat viszontlátni.

#2 Krumpli

Igen, a krumplit is leszerelheted, mintha csak egy tömb sajt lenne, és már mehet is a krumplilepénybe vagy a rösztibe.

#3 Gyömbér és torma

A kemény, rostos gyökerekkel elég körülményes dolgozni. Kivéve, ha mostantól egy finom reszelőt használsz.

#4 Vaj

Egyes pékáruk, köztük a kekszek és pogácsák akkor a legjobbak, ha a vajdarabok egyenletesen vannak eloszlatva a tésztájukban. Ahelyett tehát, hogy a felvagdosásával szenvednél, inkább reszeld le.

#5 Pirított kenyér

Ha lereszeled, házi készítésű kenyérmorzsához juthatsz, amit felhasználhatsz akár a csirke panírjához, akár egy hagyományos fasírthoz.

#6 Zöldségek

Maréknyi reszelt zöldséggel felturbózhatod a főztöd tápértéket. A sárgarépa, a cukkini vagy akár a paprika remek kiegészítés lehet az enchilada, a fasírt vagy a levesek számára.

#7 Alma

A frissen reszelt alma süteményekhez és muffionokhoz használható fel, melyeknek nagy nedvességtartalmával és persze kitűnő ízével válik a javára.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.