Így száműzheted örökre a vízkövet és a penészt a fürdőből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem feltétlenül a drága tisztítószerekkel jársz a legjobban. Itt van néhány szuper alternatíva.

Talán ironikusnak tűnhet, de hiába folyik benne tiszta víz, a zuhanyzó igenis koszos tud lenni. Különösen akkor, ha eddig konzekvensen mellőzted a takarítását. Ha a jövőben nem szeretnél penésszel, gombákkal és baktériumokkal osztozkodva tisztálkodni, érdemes megszívlelned a Lifehacker tanácsait, amelyekkel hosszú távon sok fejfájástól (és szennyeződéstől) kímélheted meg magad.

Kezdd a csempékkel

A Lifehacker azt ajánlja, hogy a csempék tisztításához egyenlő arányban önts össze forró vizet, mosogatószert és ecetet, majd az így kapott házilagos tisztítószerrel alaposan dörzsöld át a felületüket.

A következő kritikus pont a zuhanyszőnyeg, melyen idővel csúnya foltok jelenhetnek meg. Ezeket úgy távolíthatod el, hogy összekeversz két résznyi szódabikarbónát és egy résznyi citromlevelet, a pasztát felviszed a foltokra, nyakon öntöd ecettel, szárazra törlöd egy ronggyal, végül pedig leöblíted.

Ne csak maszatolj!
Fotó: Shutterstock

A zuhanyfejhez az ecet a legjobb

Ha a zuhanyfejed kezd eltömődni, és úgy általában egyre visszataszítóbb látványt nyújt, hívd segítségül az ecet tisztító erejét. Egy néhány órás áztatás csodákat fog tenni: nemcsak a kosztól szabadít meg, hanem a makacs vízkőtől is.

A zuhanyfüggönyt se hagyd ki

Már csak azért sem, mert hajlamos a penészedésre. Az ide vágó házi praktika azt javasolja, hogy megelőzés gyanánt keverj el egy csészényi sót egy gallon (3,7 liter) vízben, majd áztasd bele a zuhanyfüggönyt legalább egy órára. Ha ezt havonta megismétled, többé nem kell majd a penésztől tartanod.

Az üvegfelületekhez használj ablaklehúzót
Fotó: Shutterstock

Kéne valami hasonló trükk a csempékhez is? A penészre úgy mérhetsz hatásos megelőző csapást, ha befújod a zuhanykabin falait autóviasszal, majd végigtörlőd azokat egy ronggyal. Ha a zuhanyt üveg védi, az szintén beavatkozásra szorulhat. A legkönnyebben úgy tisztíthatod meg, ha átmész rajta mágikus koszradírral (magic eraser), majd ablaklehúzóval. Nem is volt vészes, ugye? Ha valami mégsem lenne világos, itt van mindez videós formában is:

Most, hogy tisztaság van, már csak arra kell ügyelned, hogy minden a megfelelő helyen legyen!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.