Így irthatod ki a rovarokat a fűszereidből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi, magyarok imádjuk a fűszeres ételeket, legszívesebben bármibe erős paprikát tennénk, ami persze nem gond. Az már jóval inkább az, hogy az éléskamránkba besettenkedő apró kártevők gyakran találnak menedéket a különböző fűszerekben, előnyben részesítve például a paprikát, a Cayenne-borsot vagy a csiliport.

A Huffington Post cikke Jody M. Green nebraskai rovartudóst idézi, aki szerint a paprikafélék családjába tartozó növényekben megtalálható minden olyan táplálékanyag, különböző vitaminok és ásványi anyagok garmadája, melyek akár több generációnyi hívatlan vendéget is képesek fűszeres polcunkon jólétben fenntartani. Természetesen egyéb fűszereink, mint a kurkuma, a koriander, az édeskömény vagy a szárított gyömbér is vonzóak az ízeltlábú behatolók számára, a különféle, fentebb említett paprikaőrlemények azonban a lehető legistenibb csemegének számítanak részükre.

Ők szállják meg a fűszereket

A fűszerporokban leggyakrabban az ún. dohánybogár, illetve a kenyérbogár egyedeire bukkanhatunk. A kétféle kártevő a bogarak ugyanazon családjába tartozik, külsejük is hasonló. Vörösesbarna színűk és szezámmagra emlékeztető, apró, pár milliméteres méretűk alapján könnyedén azonosíthatjuk őket. Mindkét faj egyedei képesek repülni, így esetenként akár hallhatjuk is mozgásaik hangját kiszűrődni a kamrából, mikor például az egyik fűszerből a másikba való vándorlás közben véletlenül a földre zuhannak.

A kifejlett egyedeknél még jóval visszataszítóbb meglepetésben részesíthetnek minket apró lárváik, melyekkel a büszke szülők örömmel „népesítik be” a fűszerekkel teli dobozokat vagy befőttesüvegeket. A bogarak minden fejlődési szakaszban előfordulhatnak éléskamránkban, a petétől a lárván és a bábon keresztül a felnőtt egyedekig, leggyakrabban azonban a fűszerporba rakott lárvákkal gyűlik meg a bajunk. Ezek általában vajszínűek, három pár lábbal, narancssárga fejjel, sűrű szőrzettel és apró rágó szájszervvel rendelkeznek.

Green szerint, habár előfordulhat, hogy kellemetlen potyautasaink még az aratáskor belekerülnek a fűszernövényekbe, többségében a feldolgozáskor fertőzik meg a készülő terméket. A kifejlett bogarak könnyen berepülnek a különböző gyárépületekbe, ahol ügyesen meghúzzák magukat, majd szépen elszaporodnak az ideális meleg környezetben.

De mit is tehetünk nem várt vendégeink ellen? A szakértő szerint érdemes még a vásárlást megelőzően, a boltban tüzetesebben átvizsgálnunk a különböző termékek csomagolását, amely, ha sérült, az jelezheti a kártevők jelenlétét, de egy átlátszó üveg esetén már az üzletben is észrevehetjük a porban hempergő lárvákat vagy bogarakat.

Abban az esetben, ha csak otthon szembesülünk a fertőzéssel, érdemes mindent megtennünk annak érdekében, hogy elpusztítsuk a talált lárvákat, nehogy azok kifejlődve továbbszaporodjanak és megfertőzzék a többi élelmiszerünket is. Érdemes a fertőzött terméket négy napra betenni a fagyasztóba, a mínusz 17 Celsius-fok alatti hőmérséklet ugyanis ennyi idő alatt sikeresen megöli az összes lárvát. Továbbá igyekezzük mindig azonnal feltörölni a konyhában kiömlött fűszerport vagy más ételeket. Léteznek különböző, boltban kapható feromonalapú bogárcsapdák is, de ezek többsége csupán a kifejlett egyedek, illetve egy adott faj elleni védelemre lettek kifejlesztve, így kevésbé hatásos fegyver lehetnek kezünkben.

Összegezve, mielőtt jól megszórnánk ételeinket különféle fűszerekkel, tartsunk „kamraőrjáratot”, nehogy más, hívatlan vendégekkel kelljen megosztanunk egy jó édes vagy csípős paprika ízének élvezetét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.