Hogyan öltözzek fel ebben az elviselhetetlen hidegben?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A leghidegebb napokon, amikor több mint 10 percet töltesz a szabadban, elsősorban a ruhaválasztásodon múlhat, hogy könnyű sétában vagy fagyos rémálomban lesz-e részed.

A The Washington Post szerint öltözködésünket sokkal inkább meghatározza a tudomány, mint azt gondolnád, hiszen a ruhák gyártásánál a különféle anyagokat különféle céloknak rendelik alá: például, hogy melegen tartsanak vagy megvédjenek a metsző széltől. A következőkben megtudhatod, mit érdemes viselned, hogy a röpködő mínuszok idején is jól érezd magad a bőrödben.

Öltözz rétegesen

Igen, anyukádnak volt igaza. Nincs semmi, ami jobban védene a vacogtató hidegtől, ezért még ha minden mást el is engedsz a füled mellett, legalább ezt az egy tippet fontold meg. Itt egy lista, ami megmutatja, hogy a téli szerkódnak milyen rétegekből kéne állnia:

Belső réteg:

Ez lehet poliészter, selyem vagy más anyag is, aminek a nedvszívás az erőssége. Csak pamut ne, mert abból nem tud elpárologni a nedvesség!

Középső réteg:

A szigetelésért felel, vagyis ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e benntartani a meleget. A célnak megteszi egy polár pulcsi vagy akár egy meleg alsó kabát is.

Ha három réteget viselsz, nem fogsz megfagyni
Fotó: Shutterstock

Külső réteg:

Ennek kell megvédenie az időjárás viszontagságaitól. Ha nyugodt az idő, nagyjából bármilyen meleg kabát megfelel, szél és eső esetén viszont már elkelhet egy vízlepergető (szél)dzseki – lehetőleg olyan, aminél a szellőzés is megoldott. A műfaj királya a Gore-Tex vagy a Sympatex szövet, ami lélegző anyagból készül, és ellenállnak a szélnek, illetve esőnek.

Még egy jó tanács! A meleg öltözködéssel kapcsolatban gyakori tévhit, hogy a rétegeket szorosan kell viselni, de ennek igazából pont az ellenkezője az igaz. A hőtartás szempontjából kifejezetten előnyös, ha van köztük egy kevés szabad tér.

Gondoskodj a végtagjaid védelméről

Ha szabadon hagyod őket, ne csodálkozz rajta, hogy vacogsz, hiszen így lényegében veszni hagyod a testhőd. Legyen egy sapkád, ami befedi a füleid, egy vízálló kesztyűd és egy vastag gyapjúzoknid. A cikk ezt külön nem említi, de nem tévedhetsz nagyot egy meleg sállal sem.

Melyik anyag mire jó?

A téma érintőlegesen már szóba került, de mivel nagyon nem mindegy, hogy milyen anyagú ruhában próbálod átvészelni a fagyokat, az alábbiakban részletesebben is ismertetjük a különbségeket.

Poliészter, polipropilén:

Finom, szőtt műanyag szálakból állnak, amiket talán nem tűnik annyira vonzónak a testeden viselni, de nemcsak puhának érződnek, hanem elnyelik az izzadságot is, így remek téli viseletnek számítanak.

Selyem:

Minden más szövetnél drágább, ám cserében természetes és legalább olyan jó nedvszívó képességgel bír, mint a poliészter.

Gyapjú:

Ez az egyik legfontosabb téli anyag – főleg, ha poliészterrel párosítják. A gyapjú tökéletes középső rétegnek: felszívja a nedvességet, és akkor sem hagyja megszökni a meleget, ha az anyag nem teljesen száraz. Sapkának és zokninak szintén kiváló.

Nejlon:

Megvéd a víztől, ezért elsősorban külső rétegként, dzsekikben tesz jó szolgálatot.

A Gore-Tex kívül tartja az esőcseppeket, de átengedi a párát
Fotó: Shutterstock

Gore-Tex, Sympatex:

Lélegző anyagok, vagyis átengedik a párát, miközben ellenállnak a szélnek és az esőnek. Ha sok időt töltesz a szabadban, és nem sajnálod rá a pénzt, érdemes megfontolnod, hogy befektess egy ilyen dzsekire.

Pamut:

Mivel csapdába ejti a nedvességet, a pamut a legkevésbé sem ideális a téli időjáráshoz. Tartogasd inkább a nyárra!

Azt szeretnéd, hogy a szetted ne csak meleg, hanem divatos is legyen? Akkor kukkants bele télioutlet körképünkbe is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.