Mit tegyél, ha megcsúszik az autód a jégen? Tippek szakértőktől!

Olvasási idő kb. 3 perc

A hó, a jég mind olyan kihívás az utakon, amik még a gyakorlott vezetők életét is megkeserítik.

Télen vezetni nem csak arról szól, hogy a légkondi helyett a fűtést kell a csúcsra járatni, és be kell készíteni a jégkaparót is a kesztyűtartóba. A havas utak, a jégfoltok mind nagyobb körültekintést igényelnek, ezért érdemes gyakorlatban is felkészülni a mínuszokra, a megcsúszásokra és arra is, ha a mínuszokban esetleg nem indul az autó, vagy valahol leáll velünk a semmi közepén. 

Megfelelő gumiabroncs

A téli gumiabroncs már senkinek nem újdonság, ha eddig nem került az autóra, akkor most az első utad egy gumishoz vezessen. Egy nyári vagy egy 5 évnél idősebb téli gumi esetén akár négyszeres lehet a fékút. Ez azt jelenti, hogy míg 40 km/órás tempóról a jobb téli gumikkal 20-30 méteres fékút adódik, a nyári gumikkal ez 50-80 méter is lehet. Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy a gumik életkora is számít. Hiába téli a gumi, ha öt évnél idősebb, akkor majdnem annyira balesetveszélyes, mintha nyári gumival közlekednénk. A gumin található úgynevezett DOT-szám segítségével könnyedén megállapíthatjuk az abroncs korát. Ebből a videóból pedig kiderül, hogy ezt hol is találod.

Üzemanyag, élelem, meleg ruha

Senki sem úgy indul neki az útnak, hogy elakad a fagyban, de sajnos előfordul. Ezért fontos, mindig legyen elegendő üzemanyag, mert egy hosszabb ideig tartó elakadás során nagyon gyorsan kihűl az autó, ha nem tankoltunk eleget. Jó, ha bekészítesz egy kis túlélőcsomagot is, amiben legyen elemózsia, víz és meleg takaró is. A láthatósági mellény kötelező kellék, de télen, mikor egyébként is hamar besötétedik, elengedhetetlen, hogy legyen nálad. 

Kényelmes ülés

Télen rajtad van a nagykabát és néhány réteg pluszruha, ami miatt lehet, hogy változtatnod kell az ülésed helyzetén a nyári pozícióhoz képest. A szakemberek tanácsa szerint, ahogyan bemelegedett a kocsi, álljunk meg, vegyük le a kabátot, hogy ne gátoljon minket a mozgásban. 

Lassan járj, tovább érsz

Attól még, hogy teljesen új téli gumi van az autódon, még nem kell száguldozni, ugyanis, ha nem az útviszonyoknak megfelelően választunk tempót, az végzetes lehet. Hiába van bizonyos sebességhatár egy útszakaszon, hóesésesben, jeges úton, ónos esőben vagy ködben érdemes ennél lassabban menni a rossz látási viszonyok vagy a növekvő fékút miatt. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arra is van egy videónk. 

Mi a teendő, ha megcsúszik az autó?

Sokak félelme, hogy kipördülnek a csúszós úton, és elveszítik az uralmat az autó felett. Kis gyakorlással és némi odafigyeléssel jelentősen lehet csökkenteni ezt a veszélyt. A köznyelvben az él, hogy „ellenkormányozni” kell, de helyesebb lenne a „rákormányzás” szót használni, hiszen ilyen esetben a csúszással azonos irányba kell tekerni a volánt. Bárhogyan is nevezzük ezt a manővert, a lényeg, hogy semmiképp ne fékezzünk, ne adjunk gázt, mert azzal csak rontunk a helyzeten.

Ha mégis elvesztettük az uralmunkat az autó felett, akkor egy erőteljes és határozott vészfékezéssel – jó esetben – még megmenthetjük a helyzetet. Fontos tudnivaló, hogy ha nincs az autónkban ABS, akkor ne satuféket nyomjunk, hanem pumpálva fékezzünk, így növelve a hatékonyságot, illetve megőrizve az autó irányíthatóságát. Persze ez így leírva egyszerűnek tűnik, de jó, ha néha biztonságos körülmények között, egy üres parkolóban vagy egy tanpályán gyakorlunk, hiszen az, hogy ilyen helyzetben hogyan reagálunk, akár életet is menthet.

Ha pedig egybefüggő és vastag hótakaróval találjuk magunkat szemben, akkor eljött az idő, hogy feltegyük a hóláncot, ami nem egyszerű, de nem is lehetetlen dolog, tavaly mi is kipróbáltuk

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.