Táska nélkül is lehet bulizni, de minek? Kipróbáltuk!

Olvasási idő kb. 4 perc

A fesztiválkártya a múlté, a készpénzmentes fizetés már jeggyel vagy az NFC-képes telefonnal működik a legegyszerűbben. Ráadásul a fesztivál után a karkötődön hagyott pénzt is visszakapod.

Azt mondják, hogy a fesztiválok arra valók, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából. A Volton én is így tettem, de nem a sár vagy az eső miatt, gyakorlott fesztivállátogatóként engem az ilyen dolgok már nem hatnak meg, hanem azért, mert évek óta egyre több dolgot hurcolászok magammal a táskámban, most viszont kitaláltam, hogy ennek vége, én bizony egy telefonnal a zsebemben fogok bulizni.

Az eddigi elmérgesedett helyzet

Eddig egy átlagos fesztiválnapon az alapfelszerelés a következő dolgokból állt: pénztárca, telefon, papírzsebkendő, utóbbiból jó sok. Kell persze meleg ruha, lehetőleg egy esőkabát is, hiszen sosem lehet tudni mit tartogat az este. A kezdetek óta kissé feltornáztam ezt a felsorolást, alapdarabbá vált a sminkcucc, a telefontöltő és külső akksi, ahogy a minipatika is, hiszen nehogy már egy hirtelen fejfájás tönkretegye a bulit. Aztán jött a kézfertőtlenítő, meg persze a jegyzettömb és tollak, hiszen bármikor beeshet egy interjú. Kellett ragtapasz, hajgumi, egy kis csoki, ha hirtelen leesne a vércukorszintem, rágó, ha valami jó hagymásat eszem, körömreszelő, mert egyszer már letört a körmöm, és akkor nem volt. Szóval lassan olyan volt a táskám mint egy szatócsbolt, aminek a környezetem persze örült, mert mindig mindent lehetett kérni tőlem, és az esetlegesen megvásárolt zenekaros pólók vagy CD-k is az én táskámban kötnek ki rendszerint. 

Tombolhattam volna, ha nem lett volna unalmas a Limp Bizkit.
Fotó: Dívány

Akár telefont sem kellene vinnem

Volton, Balaton Soundon vagy Szigeten a karszalagoddal is tudsz fizetni. Sőt, ha applikáción keresztül töltesz fel rá pénzt, akkor a fesztivál végén visszautalják a rajta hagyott összeget. A jegyed jobb esetben nem hagyod el, ha mégis, akkor meg úgyis annyi az egész fesztiválnak is, szóval elég jó megoldás ez is. Vagy fizethetsz az NFC-képes telefonoddal, mert ha van Simple alkalmazásod, akkor ugyanúgy működik, mintha paypassos kártyáról lenne szó. Ez azért lehet jobb megoldás, mert a karszalaggal csak a fesztivál területén tudsz fizetni, a telefonoddal viszont gyakorlatilag bárhol, ahol működik az érintéses vásárlás. Mivel azt már nyilván nem vállalhattam be, hogy telefon nélkül indulok neki a bulinak, ezért utóbbi megoldás mellett maradtam. Egyébként nagyon könnyen tudtam az alkalmazáson belül regisztrálni a kártyámat, az egész fizetés pedig úgy néz ki, hogy feloldod a telefont, és oda teszed, ahova egyébként a kártyádat tennéd, és már pittyen is a fizetés. Az applikációban aztán nyomon követheted a tranzakcióidat, ha bármilyen kérdésed van, akkor pedig azonnal el is érheted az ügyfélszolgálatot a kérdéseddel. 

Nem csak fesztiválokon tudsz a telefonoddal fizetni.
Fotó: Dívány

Tanulságok

Végül is igaz az, hogy a telefonommal mindent meg tudok venni a fesztiválon is, de azért a nagy kaland előtt kitömtem a zsebemet papírzsebkendőkkel, eltettem a szájfényemet, magamra tekertem egy pulóvert, és alaposan feltöltöttem a telefonom. Ezzel tényleg csak a legfontosabb dolgok voltak nálam. Fontos, hogy meleg ruhából olyat vigyél, ami egyben esőálló is, így két legyet üthetsz egyszerre. A többi dologra tényleg nincs feltétlenül szükséged, legalábbis egy napot ki lehetett bírni a túlélőszettem nélkül is, bár tény, hogy amennyiben újra nekivágnék egészen biztosan valami olyan nadrágot vennék, aminek akár oldalzsebei is vannak, hogy kicsit nagyobb legyen a mozgásterem azzal kapcsolatban, hogy mi mindent vihetek magammal. 

Leredukáltam a táskám tartalmát.
Fotó: Dívány

A másik fontos dolog, hogy én annyira szó szerint vettem ezt a csak egy telefonnal fogok bulizni dolgot, hogy személyit se vittem magammal. Ez szerencsére csak a hazafelé úton jutott el a tudatomig, de annyira így sem töltött el felhőtlen örömmel, hogy szinte egy egész napot illegalitásban nyomtam végig. 

Tehát akkor lehet táska nélkül bulizni? 

Technikailag igen, sőt néha egészen jól éreztem magam táska nélkül. Egészen pontosan akkor, amikor éppen nem kaptam szívrohamot attól, hogy biztos otthagytam valahol. Aztán elkezdtem aggódni azon, hogy nincs nálam gyógyszertár, és mi van ha két percen belül rám tör életem első migrénrohama, vagy belázasodok a semmitől, vagy történik bármi. Egyébként az ilyen alkalmakra van a fesztiválon gyógyszertár, de azon vettem észre magam, hogy folyamatosan aggodalmaskodok, de már nem csak azon, hogy mi nincs nálam, hanem azon is, hogy az általam igencsak kedvelt és sokra tartott Wes Borland miért nem hagyja már abba ezt a Limp Bizkit haknizást mielőtt teljesen megőrül. Aztán meg azon, hogy vajon Steve Aokit beperelte-e már valaha valaki, ha éppen egy gluténérzékenyt hajított arcon tortával, vagy erre is rá lehet húzni a hírhedt Mayhem-precedenst, amikor beperelte a zenekart egy rajongó, akit eltalált egy disznófej, a bíróság pedig azt mondta, hogy minek megy Mayhem-koncertre az, aki ezzel nem számol.

Szóval egy idő után állandó feszültség lett rajtam úrrá, de legalább kiderült, hogy táskát terápiás okokból is hordok magamnál, és arra is rájöttem, nyugodtan csökkenthetem a méretét, mert eddig rengeteg teljesen felesleges dolgot pakoltam bele. És még mindig jó dolognak tartom a telefonnal történő fizetést, mert az sokkal inkább kéznél van, mintha a pénztárcámat kell előbányászni a táskámból, ami a hétköznapokon legalább ugyanannyira zsúfolt, mint mikor fesztiválra megyek. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.