Készítsd fel a grillsütőt a nyárra!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kerti grillsütőt valószínűleg már hosszú hónapok óta nem használtad, így rengeteg kosz és egyéb szennyeződés halmozódhatott fel benne.

A Fox News szerint akár szenes, akár gázos grillsütőd van, fontos, hogy feltűrd az ingujjad és felkészítsd a nyári szezonra. Ehhez pedig nem elegendő, ha simán csak áttörlöd a rácsot egy szivaccsal. Pláne, ha évek óta halogatod a nagytakarítást.

Vizsgáld át tetőtől talpig

A tomboló elemeknek kitett fémfelületeken rozsdafoltok jelenhetnek meg, ezért kezd azzal, hogy alaposan átnézed a készüléket. Ezt már csak azért is célszerű megtenned, mert a téli időszakban rovarok és kártevők verhetnek tanyát benne.

A gázgrilleknél nem szabad megfeledkezni a gázcső ellenőrzéséről sem. Az esetleges szivárgások kiszűréséhez egyszerűen kend be az egészet szappanos vízzel. Ha valahol buborékokat látsz, akkor sajnos tényleg gáz van. De csak addig, amíg meghúzod a csatlakozásoknál vagy kicseréled a csövet.

Fotó: Shutterstock

Haladj belülről kifelé

A gázgrill belsejében lévő szennyeződéseket egy drótkefe segítségével távolíthatod el. Ezután ellenőrizd az égőfejeket is, hiszen a bogarak gyakran ezekben keresnek menedéket. Ha eltávolíthatóak, mosd át őket a kerti slaggal, a visszaszerelésükkel várj viszont addig, amíg teljesen megszáradnak. A következő lépésben jöhet a zsírgyűjtő tálca szemrevételezése. Ezt szintén indokolt lehet kipucolni, nehogy véletlenül később, a sütés közben lángra kapjon a zsír.

Amennyiben a faszenes változattal rendelkezel, kevesebb a teendőd. Az első és legfontosabb, hogy megszabadulj a grillben felhalmozódó hamutól, illetve az el nem égett széndaraboktól.

Folytasd a ráccsal

A grillsütő egyik legkritikusabb pontja a rács: mivel közvetlen érintkezik az étellel, előbb-utóbb vastag koszréteg lepheti el. Tisztításának ennek ellenére nem feltétlenül kell kínszenvedésnek lennie. Ha 15 percre magas fokozatra kapcsolsz (egy gázgrillnél), a láng meglazítja a szutykot, így utána már könnyedén ledörzsölheted róla. 

A művelethez lehetőleg ne a fent említett rozsdamentes kefét használd, ez ugyanis fémsörtéket hagyhat hátra, melyeket bizonyára te sem szeretnél lenyelni a kajával. Szerezz be inkább egy keményfából készült grillkaparót, amit a nagyobb hatás érdekében akár a hagyma tisztító erejével is kombinálhatsz.

Fotó: Shutterstock

Ami a mélytisztítást illeti, ehhez ugyancsak létezik egy módszer, ami nem igényel komolyabb erőfeszítéseket: áztasd be a rácsot egy éjszakára két bögrényi ecet és egy bögrényi szódabikarbóna elegyébe! Ha marad is rajta piszok, attól is megszabadulhatsz, ha megkínálod egy erős vízsugárral és némi zsíroldóval.

A sütőspray a barátod

A rutinszerű takarítás a baktériumok elszaporodása ellen is védelmet nyújt, de igazából van még valami, amit megtehetsz a rácsodért. Ha egy kevés sütőspray-vel vagy -olajjal bevonatot képezel rajta, megakadályozhatod az ételek letapadását és lassíthatod a rozsda kialakulását.

Töröld át kívülről is

Amint megvagy a belső résszel, jöhet a grill külseje. A készülékek anyaga sokféle lehet, általános tanáccsal ezért nehéz szolgálni, de indulj ki abból, hogy a szappanos víz szinte mindegyiknél beválik. Ha mégsem elegendő, próbálkozz az adott felülethez ajánlott tisztítószerrel (a porcelán bevonathoz például a hagyományos ablaktisztítót javasolják).

Fotó: Shutterstock

Cseréld le a grilleszközeidet

Az idő vasfoga nemcsak magát a grillkészüléket, hanem a hozzá tartozó eszközöket – csipeszeket, húsvillákat – sem kíméli, ezért eljöhet a pillanat, amikor már nincs értelme tartogatnod őket. Ha pedig már rászánod magad a vásárlásra, értelemszerűen olyan terméket válassz, aminek tartós az anyaga (mondjuk rozsdamentes acél), hogy ne kelljen évente cserélgetni!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.