5 tipp, ha menő kertet szeretnél

Olvasási idő kb. 3 perc

Most már biztos, hogy itt a tavasz, hamarosan elindul a kerti szezon.

Az idei Gardenexpón megtudtuk, hogy mivel lehet feldobni a kertet ha a kerti törpe már nem elég, és esetleg kellene mellé valami más is, mint például a rikító rózsaszín, békakirály locsolókanna vagy a zenélő és világító ülőke. Na, de mik mik azok a trendek, amik most a menő kertet jellemzik? 

Dzsungel

Kiderült, hogy a szépen, katonás sorban álló büdöskék és petúniák ideje lejárt, a jövő a dzsungeleké. Legalábbis a hétvégén mindenki azok előtt a virághegyek előtt szelfizett rendületlenül, amik leginkább esőerdőre hasonlítottak, mégis a sok virág és zöld növény kaotikus egyvelege valami olyan egységet hozott létre, aminek mindenki észrevette a maga báját. Ehhez persze sokkal több virágra lesz szükség mint a rendezett kerthez, viszont jó hír, hogy lehet kísérletezgetni új darabokkal, hagyni burjánzani a növényzetet és nézni, ahogyan a szomszédok irigykednek a rögtönzött botanikus kert miatt. Ráadásul ez pont tökéletes kezdőknek is, mert így egyszerre gyakorlatilag minden virág gondozását ki lehet tapasztalni, és kevésbé kínos ha egy-kettő tönkremegy, mintha az egész előkert egységesen hervadozik és szárad ki. 

Galéria ikon

13

Galéria: 5 tipp a menő kerthez
Fotó: Szécsi István / Dívány

Sivatag

Akinek nincs kedve dzsungelt nevelgetni, nem akar naponta locsolni vagy nincs a kertjében kút, az csinálhat kősivatagot is a kertbe. Meglepően sok tippet láttunk erre is, és az egész már nem áll meg  ott, hogy a kert végében egy sziklakertet építünk, hanem simán működhet az, hogy oázist vagy ókori templomra emlékeztető mediterrán stílusú kertet alakítunk ki néhány szárazságtűrő növénnyel. Haladók egymás mellé is tehetik a dzsungelt és a sivatagot, hogy még eklektikusabb legyen az udvar. 

Galéria ikon

13

Galéria: 5 tipp a menő kerthez
Fotó: Szécsi István / Dívány

Kerti bútorok

Megnéztük azt is, hogy milyen az idei kerti bútor trend. Nos, a helyzet az, hogy a rattan nem tud kimenni a divatból, de mellé a műanyag és a fabútorok is bejöttek. Ami fix: a nagy puha ülőpárnák és hatalmas árnyékolók és napernyők nélkül nincs divatos kert, csak a hirtelen vihar esetén győzze az ember behordani a sok díszpárnát, és biztonságos helyre menekíteni a napernyőt, mielőtt elviszi a szél. Még valami: a terasz helyett már egy nagy szafarisátorban is lehet ebédelni, sőt kaja után szunyókálni is egyet a friss levegőn. 

Galéria ikon

13

Galéria: 5 tipp a menő kerthez
Fotó: Szécsi István / Dívány

Grill

A kertes ház egyik legnagyobb előnye a sütögetés, ennek pedig elengedhetetlen kelléke pegy menő grill. A látottak alapján érdemes olyanba befektetni, amit le lehet fedni, így nemcsak átsül a hús, de kap egy kis füstös beütést is, és a legújabb modellek már kerámialaposak, amiket így tisztítani is könnyebb. Arra viszont számtani kell, hogy az extrásabb grillek sokszor drágábbak, mint a gáztűzhely a konyhában, vagy akár az egész konyha. Jó, így akár egész nyárra ki lehet költözni, és grillezés mellett lehet még bográcsozni, szalonnát sütni vagy kemencében készíteni valami jó kis vacsorát. 

Galéria ikon

13

Galéria: 5 tipp a menő kerthez
Fotó: Szécsi István / Dívány

Túlzsúfoltság 

Ahogyan a dzsungelnél már kitértünk rá, többé nem kell megijedni a túlzsúfolt kertektől. Terasz helyett mehetnek szobrok, a kerti bútoroktól nem kell sajnálni a díszpárnákat, plédeket sem, az asztalterítéken pedig nem szabad spórolni, mindenfajta kis asztaldísz, szalvéta, gyertya, virágcsokor kerülhet az asztalra, ami elsőre valóban jól is mutat. Persze nem árt figyelembe venni, hogy mindezeket aztán vissza is kell hordani a házba, így talán már nem is annyira jó móka. Viszont ha vendéget vársz, vagy mondjuk születésnap van, akkor mindenképpen érdemes csurig rakni az asztalt, emiatt pedig érdemes nagyobbat választani, nehogy belefussunk abba a hibába, hogy az étel már nem is fér rá. 

Galéria ikon

13

Galéria: 5 tipp a menő kerthez
Fotó: Szécsi István / Dívány
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.