Így tisztítsd a matracod

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Előzetesen csak annyit, hogy a porszívó és a szódabikarbóna lesz a legjobb barátod.

Nem titok, hogy az ágy, ahol nap mint nap álomra hajtjuk a fejünket, bizony elég gusztustalan hely, és elég sok mindennel és mindenkivel osztozunk rajta. Nem csoda, hogy rengeteg cikk született már arról, milyen sűrűn érdemes kimosni a lepedőt vagy éppen a pizsamánkat

Minden kezdet nehéz

Értelemszerűen először is mindent le kell pakolni az ágyról, és szépen ki kell mosni az összes lepedőt, párnát, takarót és ágyneműhuzatot. Miközben a mosógép dolgozik, elő kell rántani a porszívót, hogy összes port, szöszt, rólunk lehullott bőrdarabkákat és minden egyéb élő és élettelen, de szilárd szennyeződést el tudj távolítani a fekhelyedről. És ha már egyszer rászántad magad, ne legyél trehány, főleg a címkéknél, varrásoknál és alapvetően minden szegletben, ahol megülepedhet a por. Ha van otthon kárpittisztítófej vagy kézi porszívó, akkor azzal még hatékonyabb tudsz lenni, főleg, ha a fejeket előzetesen megtisztítottad, és nem csüngnek rajta csomókban a porcicák. Ja, és hogy ezt milyen sűrűn kell megejteni? Félévente – állítják egyes szakértők, mások szerint pedig havonta mindkét oldalon. 

Fotó: Shutterstock

Folyt. köv.  

Most, hogy por és egyebek többségét sikerült eltávolítani, ideje a foltokkal is foglalkozni. Ha nincsenek komolyabb szennyeződések, akkor készíts egy keveréket egy teáskanálnyi mosogatószerből és egy csészényi vízből, majd fújd be vele a matracot, várj pár percet, és törölgesd át egy nedves ronggyal a foltot. A törölgetés alatt nem dörzsölést értünk, mert ezzel lehet, hogy csak rontunk a helyzeten, és nem szabad, hogy a matrac, főleg ha memóriahabos, túlságosan átázzon. Lehet, hogy nem árt beszerezni egy enzimes tisztítófolyadékot, ez elvileg bármilyen makacsabb szennyeződéssel elbánik, az ApartmentTherapy szerint pedig a só és a citrom kombinációja is bevethető.

Végezetül szórj a matracra némi szódabikarbónát akár kézzel, akár szitával, várj nagyjából egy órát, majd utána porszívózd fel a fehér port. Ha így is maradnak kellemetlen szagok, akkor tegyél egy kis illóolajat (mondjuk, mentásat vagy levendulásat) némi meleg vízbe, és ezzel is fújd be a matracot. Vagy azt is megteheted, hogy biztosra mész, és már a szódabikarbónához is adsz pár cseppet.  

A szükséges plusz

Ó, igen, és ha már úgyis elővetted a porszívót, akkor nem árt, ha az ágy alatt és mögött is takarítasz egy keveset, illetve ha van ágyneműtartó, abból is kiszippantod az oda nem illő dolgokat. Ha pedig van rá lehetőséged, akkor zárd a nagy matractakarítást azzal, hogy kirakod azokat szellőzni egy kicsit a friss levegőre. 

És hogy a munkád eredménye minél tovább tartson, érdemes venni matracvédőt is. Van, ahol már 1290 forintért is kapsz egy 70X120cm-est, ami ugyan nem annyira praktikus, hiszen nem gumírozott, de utóbbiak nyilván ennél többe kerülnek. Ami még fontos szempont: könnyen le lehessen kapni a matracról, és könnyen lehessen tisztítani is. A Spruce szerzője szerint a matracvédőt érdemes olyan sűrűn kimosni, mint az ágyneműt, vagyis nagyjából hetente, illetve akkor is nyugodtan dob be a gépbe, ha foltos lett. 

Fotó: Shutterstock

Amikor már felesleges próbálkozni

Talán nem mindenki tudja, de az ágymatracot legalább félévente meg kell fordítani, hogy mindkét oldalát egyformán érje a terhelés. Persze ezzel sem lehet a végtelenségig meghosszabbítani az élettartamukat, általában 7-10 év után kezdenek teljesen elhasználódni, és itt nemcsak arra gondolunk, hogy koszosak lesznek, hanem arra is, hogy már nem támasztják ugyanúgy a gerincet, besüppednek, az alvás rajtuk nem lesz annyira pihentető, sőt akár a hátunk, derekunk is megfájdulhat tőlük. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.