Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő akrilamid mennyiségét

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csökkenteni kell az élelmiszerekben a rákkeltő akrilamid mennyiségét egy december 11-én hatályba lévő uniós szabály szerint, amely áprilistól kötelezően megszabja a az élelmiszerek akrilamid-tartalmát és kockázatcsökkentő intézkedéseket vezet be.

Az új jogszabály elsősorban a krumplit, például a friss krumpliból készült hasábburgonyát, valamint bizonyos pékárukat és a kávét érinti. Dr. Szigeti Tamás János, a független élelmiszer-laboratóriumot működtető Wessling Hungary szakértője az új jogszabály apopróján a Díványnak azt mondta, hogy az akrilamid az élelmiszerek hőkezelésekor keletkezik és ténylegesen rákkeltő. Az akrilamid a poliakril típusú műanyagok monomerje, és olyan készítmények hőkezelése során jön létre, amelyek szénhidrátokat és fehérjéket egyszerre tartalmaznak. "Ezt a jelenséget hívják Maillard-reakciónak, amelynek eredménye egyébként a veszélyes anyagokat nem tartalmazó kenyérhéj is" - tette hozzá Szigeti Tamás János.

Fotó: Shutterstock

A veszélyes akrilamidot svéd kutatók azonosították először az olyan erősen sütött szénhidrátokban, mint a sült krumpli, a kenyér és a péksütemények, főzött ételekben azonban nem fordul elő. 140 fok alatti sütésnél sem jellemző az akrilamid keletkezése, magasabb hőmérsékleten azonban számolni kell vele. Krumplija válogatja – pontosabban a kémiai összetételük határozza meg –, hogy mennyi akrilamid képződik a hőkezelés (például sütés) során, vannak olyan krumplifajták, amelyeknél kifejezetten jelentős mennyiségű akrilamid lesz bennük.

Éppen ezért ezeket tehát csak főzni érdemes, sütni nem, hiszen a főzés jóval alacsonyabb hőmérsékletű technológiai eljárás, mint a sütés. Leegyszerűsítve, a főzésre ajánlott krumplit ne süssük, mert ott fokozott veszélyt jelent az akrilamid. További részleteket a Laboratorium.hu cikkében találsz! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.