Most akkor etessük a vízimadarakat vagy ne?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Talán már te is belefutottál abba a cinkegolyón lógó elpusztult cinkét ábrázoló fotóba, ami a rengeteg megosztás miatt rendületlenül futja köreit az interneten, vagy abba a vészjósló hírbe, miszerint a vízimadarakat soha, semmilyen körülmények között nem szabad etetni, mert nemes szándékaid ellenére cselekedettel gyakorlatilag halálra ítéled őket. Márton Andrást, a Fióka és Madármentés vezetőjét ezek a „madaras agyrémek” sarkallták arra, hogy tisztázza, mi a legjobb az érintettek, vagyis a szárnyasok számára.

A szakember egy nyilvános Facebook-posztban hívta fel a madárbarátok figyelmét, hogy hallgassanak a józan eszükre, és ne higgyenek el minden sületlenséget, ami az interneten terjed. Szerinte egy ideális világban valóban nem kellene a vízimadarakat etetni, a hazai vízpartokon uralkodó gyakorlat azonban egészen más stratégiát diktál.

Aki nyáron etet, télen is etessen

Márton András a bejegyzésben kifejtette, ha tavasszal kezdték volna prédikálni, hogy „hé, emberek, ne etessétek már egész nyáron a hattyúkat, kacsákat, mert bár tök cukik, de ezzel ártotok nekik”, ő is ezerrel osztaná a hírt, de most, a zord idő beköszöntével a legkevésbé sem tud azonosulni vele.

„Tél kezdetén azt mondani, hogy ne etessék az emberek azokat a vízimadarakat, amiket egész nyáron tömtek, amik már rég hozzászoktak az etetéshez és várják azt? Igazából ez egy dologra jó csak, eltenni láb alól egy jó adag víziszárnyast, táplálni az esetlegesen újra felbukkanó madárinfluenzát."

Fotó: Fióka és Madármentés

A már etetéshez szokott vízimadarak ugyanis nem feltétlenül találnak elegendő élelmet a hidegben, és ha az emberektől sem kapnak eleséget, legyengülnek az éhségtől, így hamarabb betegszenek meg.

„Pici józan ésszel ez egy laikusnak is logikus. Mindezt a „tilos” és „soha” parancsokkal tűzdelt dörgedelmet ráadásul olyasmivel indokolni, hogy az etetéstől nő hibridizáció, nő az agresszivitás.... Elképzelem, ahogy a téli etetéstől a hattyúk és kacsák vére forrni kezd, és párzanak, fészket raknak a Duna jegén, és cuki kis kacstyú-kat, vagy hattycsá-kat nevelgetnek. Mindezt bőszen acsarogva mindenkire, apróbb pitbullokat szétmarcangolva a vizek partján.”

Éppen ezért a madármentő azt javasolja, hogy aki nyáron etetett – ami tényleg rossz dolog, és le kéne szokni róla –, az télen se merje abbahagyni, mert az éhesen várakozó madaraknak ez élet-halál kérdése.

A cinkegolyó nem halálos csapda

A szakember megjegyezte, a „cinkegolyón lógó halott cinke” fotója az elmúlt hetek agyrémeinek egyik kiemelkedő darabja. Mint mondta, a kép köszönőviszonyban sincs a valósággal, mégis olyan sokan dőltek be neki, hogy kitalálója nagyjából annyit ártott vele a cinkéknek, mint 20 kamionnyi kóbor macska.

Fotó: Fióka és Madármentés

A kísérőszöveg ugyan azt állította, hogy a cinkegolyó rossz, mert a madarak kicsipkedik a műanyag hálót, beleakadnak és „megdöglenek”, ennek valójában nincs reális esélye. A madármentő szerint a cinkék elég ügyesek hozzá, hogy kiszabaduljanak, ha netán csapdába esnének: kiakasztanák a lábukat a hálóból, vagy egyszerűen elcsípnék azt.

„Mindenki gondolkodás nélkül osztani kezdte, rémülten beszedte a cinkegolyókat.... Pedig nem kéne. Sem osztani, sem rémüldözni. Mert megnézve a képet mit látunk? Egy vadi új cinkegolyót, aminek a hálója még ki sem rúgta magát a csomagolásból való kivétel után, ami érintetlen, madár nem járt rajta.......és ezen a golyón lóg egy cinke tetem...., ami több napos, aminek angolspárgában állnak a lábai + szét van borzolva/feküdve két irányba a hasi tollazata (azaz hason fekve halt meg), s aminek kiflibe van torzulva holtában a faroktolla, azaz hason fekve és egy dobozban (odúban) pusztulhatott el. Majd valaki ráakasztotta a nevezett vadiúj cinkegolyóra...és keltett egy jó nagy pánikhullámot. :-(„

Márton András hozzátette, amennyiben előfordulna ilyen eset, egy csomó időbe telne, mire a madár elpusztulna, de addigra rég kiszabadítaná az ember, akinek a kertjében a cinkegolyó lóg. Másrészről, ha létező veszélyről lenne szó, már rengeteg beszámoló született volna a jelenségről, hiszen telente százezres nagyságrendben fogynak a cinkegolyók.

Mivel etessük?

Ne kenyérrel, az nem madárnak való, és ne is sós szalonnával, mert az meg hasmenést, szomjúságot okoz, melynek hatására a szárnyasok havat ehetnek és kihűlhetnek. Ha már etetni akarsz, az alábbi listáról válassz. Azon túl, hogy ideális tápláléknak számítanak a madarak számára, még a kenyérnél is olcsóbbak.

  • Zsákos, komplex kacsatáp: ez egy komplex nevelő táp, benne mindennel a vitamintól az ásványi anyagon át a zsírokig, fehérjékig.
  • Vegyes takarmány: a csirkék etetésére gyártják, és többféle gabonát tartalmaz törve.
  • Lómüzli: tényleg olyan, mint az embereknek gyártott müzli, csak mazsola helyett kukorica- és borsópehellyel a szokásos préselt gabonaszemek mellett.
Fotó: Fióka és Madármentés

Apropó, cinkegolyó. Ahogy a fentiekből kitűnik, nem fogsz vele tömeges madárpusztulást előidézni. Vagyis nyugodtan kiteheted a kerti madaraknak. Csak arra figyelj, hogy miután kiürül az eleség a hálóból, azt dobd ki a szemétbe.

A kenyér kifejezetten káros

A Magyar Madártani Egyesület egy felhívásban foglalkozott a témával. Ebben úgy fogalmaznak, hogy a vízimadarakat "SOHA NE ETESSÜK", ami nem az egyetlen dolog, melyben más álláspontot képviselnek, mint a Fióka és Madármentés vezetője, de a leírtak alapján azzal mindkét fél egyetért, hogy az eléjük dobált kenyér a lehető legrosszabb, amit a madarakkal tehetsz.

"A hónapok, sok madárnál akár évek óta tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen "táplálék" diéta megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van (angyalszárny-betegség)."

A teljes cikk itt olvasható.

Akkor a kerti madarakat is etethetem?

Ha a szíveden viseled az állatvilág sorsát, akkor nyugodtan. Főleg, ha tavaly már elkezdted, mert a madarak emlékeznek rá, hogy jóllaktak a kertedben, ezért sanszos, hogy újra felbukkannak nálad. Márton András a Díványnak elmondta, az üzletekben kapható madáretetők tökéletesen megfelelnek a célnak, de elhelyezésünknél körültekintően kell eljárnod.

Idézőjel ikon

Olyan helyre érdemes tenni, ahol a macskák nem érhetik el. Ha felakasztod valahova, ügyelj rá, hogy kellő távolságban legyen a fáktól. Ha pedig egy fát választasz, tegyél gallért a törzsére, hogy ne tudjanak felmászni rá a macskák.

A földre hulló eleség szintén veszélyes helyzetet teremthet. A madarak onnan is felcsipegetik a magokat, ám közben védtelenné válnak a portyázó macskákkal szemben. A madáretetőt ezért úgy helyezd el, hogy ne legyenek bokrok vagy más búvóhelyek a közelben, ahol meglapulhatnak a macskák.

Az erkély ebből a szempontból kiváló megoldásnak számít. Már csak azért is, mert gyermekeid imádják majd a békésen eszegető madarak látványát és megkedvelhetik az állatvilágot.

Az itatásról se feledkezz meg

A fagyok idején a madarak számára nehézséget jelenthet, hogy megfelelő mennyiségű folyadékhoz jussanak, ezért itatásuk is fontos. A madármentő szerint, ha egy liter vízhez egy köbcenti cukrot adsz, lassabban fog megfagyni, ráadásul védenceid némi extra energiához juthatnak belőle. Hasonló eredményt érhetsz el úgy is, ha két téglára egy járólapot, csempét vagy cserép virágalátétet helyezel, majd alul meggyújtasz egy mécsest. Valahogy így:

Fotó: Fióka és Madármentés
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?