13 dolog, amivel csökkentheted a szeméthalmokat magad körül

2015-ben 2,2 millió tonna lakossági hulladék keletkezett Magyarországon (ami egy főre levetítve nagyjából 225 kilónak felel meg), ráadásul ebből a szelektív hulladékgyűjtés mindössze 10 százalékot tett ki. Megdöbbent ez a hatalmas mennyiség? Akkor ideje cselekedned! A saját kereteiden belül te is tehetsz azért, hogy ne fulladjunk bele a szemétbe.

Ahhoz, hogy környezettudatosabb legyél, nem feltétlenül szükséges fenekestül felforgatni az életed. Már néhány apró változtatással is tehetsz azért, hogy fenntarthatóbb körülményeket teremts. Ha eddig nem tetted, első lépésként érdemes megbarátkoznod a szelektív hulladékgyűjtéssel, majd vedd számba, hogy melyek azok a mindennapi termékek, amelyekből tartósabb, környezetbarát, újrahasznosítható verziókat is vehetnél. A Popular Science ajánlásai remek kiindulópontot jelenthetnek, de gondolatébresztőnek sem utolsók!

1. Saját bevásárlótáska

Egy ideje már papírszatyorral shoppingolsz? Tök szuper! Sokkal előremutatóbb,mintha nejlonzacskóval tennéd. De létezik egy másik megoldás, ami ennél is jobb. A szövet bevásárlótáska, amely lényegesen strapabíróbb, mint a papír, így nem fogod tudni egykönnyen leamortizálni.

81c7Zlqr5tL. SL1500
Amazon

2. Zárható tárolózacskó

Az olcsó és vékony műanyag zacsit nem éppen az időtállóság jellemzi. A vastagabb, mosható tasakot viszont igen, ezért többször is felhasználhatod például a friss zöldségek, gyümölcsök tárolásához. Döntéseddel két legyet üthetsz egy csapásra: visszazárható felső részének köszönhetően tovább marad friss benne az étel és ökobarát kivitelének hála a szeméthalmok elleni küzdelemben is a segítségedre lehet.

71GlYB95n6L. SL1262
Amazon

3. Szilárd sampon

A sampont általában műanyag flakonban viszed haza, majd egyszerűen kidobod, miután kiürül a tartalma. Ennek úgy vethetsz véget, ha – lehetőleg valamilyen természetes alapanyagú – szilárd samponra váltasz. Egyetlen koronggal akár 80 hajmosást valósíthatsz meg, ami háromszor annyi, mint amennyit egy átlagos folyékony sampon nyújt, ezért egy darabig nem kell majd utánpótlásért rohangálnod. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a szilárd samponok rendszerint minimális csomagolással, kartonpapírba burkolva kaphatók.

61U7Mmdd3QL. SL1000
Amazon

4. Újrahasználható kávéfilter

Ha minden reggel papírszűrővel főzöl kávét, az azzal jár, hogy egy év leforgása alatt 365 filtert hajítasz ki. A kiutat az organikus, kenderből gyártott változatok jelenthetik, melyekkel nemcsak egy alkalommal gondoskodhatsz koffein-utánpótlásodról. További jó hír, hogy a termékek penész- és baktériumállók, illetve könnyen tisztíthatóak forró vízzel.

61WSXwiOq4L. SL1000
Amazon

5. Tartós kávéspohár

Belegondoltál már, hogy mennyi hulladékot termeltél életed során az elviteles kávékkal? Bizonyára nem keveset! Pedig csak annyit kéne tenned, hogy kedvenc kávézódat egy újrafelhasználható kávéspohárral felszerelkezve keresed fel, mint amilyen a KeepCup is. A terméknek cseppmentes fedele van, akár fél órán keresztül melegen tartja a kávéd, és környezetbarát, BPA-mentes műanyagból készül, vagyis életciklusa végén száz százalékban újrahasznosítható.

91biQhkZQpL. SL1500
Amazon

6. Komposztáló tartály

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemétben. Az irtózatos mennyiséget jól szemlélteti, hogy egymásra rakva olyan magas hegyet lehetne építeni belőle, amelyben a Gellérthegy kényelmesen elférne. Ezért is fontos, hogy kerüld a felesleges pazarlást! Ha pedig már nincs mit tenni, mert menthetetlen az étel, legalább hasznosítsd a szerves hulladékot. A növényeid hálásak lesznek a tápanyagokban gazdag komposztért.

710zd1KF49L. SL1500
Amazon

7. Mosható pelenka

A pelenkamosás gondolata talán nem túlzottan vonzó a számodra, de több szempontból is megéri vele vesződni. Ha eldobható pelenkát vásárolsz, a baba szobatisztaságáig 1 tonna hulladék keletkezhet, ami 50-500 év alatt bomlik le. A mosható pelenka ezzel szemben nemcsak környezetbarát, hanem a hagyományosnál egészségesebb és költségkímélőbb megoldást kínál, a megspórolt összeg elérheti a 200 ezer forintot is.

71oRD67k8QL. SL1001
Amazon

8. Csatos üvegedény

Az aromazáras tetővel ellátott tárolóüveg megőrzi az ízeket, illatokat, így visszaszoríthatod vele a kidobott ételek mennyiségét. Jobb helyet is nem találhatnál a lekvárok, házi befőttek és savanyúságok számára.

51hutpMwP2L
Amazon

9. Fém szívószál

Egy szívószál használati ideje körülbelül 20 perc, lebomlási ideje azonban 500 év. Ennek ellenére csak Amerikában 500 millió szívószálat dobnak el naponta, ami akkora mennyiség, hogy 2,5-szer lehetne körbetekerni vele a Földet. Ne vedd ki a részed ebből az elképesztő környezetszennyezésből, használj rozsdamentes acél szívószálat! Főleg, ha egy kicsit is a szíveden viseled a teknősök sorsát.

81pZ71cKNnL. SL1500
Amazon

10. Mosható tisztasági betét

Egy átlagos nő az élete során mintegy 12 ezer tampont, betétet használ el, ami ugyancsak tetemes mennyiségű szemetet jelent. Ha haladó környezetbarát vagy, fontold meg a mosható tisztasági betét használatát.

91V9teHUkIL. SL1500
Amazon

11. Tintapatron nélküli nyomtató

Az Epson EcoTank nyomtatóhoz nincs szükség külön tintapatronra. A festéket külön vásárolhatod meg hozzá, hogy feltöltsd vele a külső tartályt, melynek akkora a kapacitása, mint 20 sima partonnak együttvéve. Ezzel a típussal 80 százalékot faraghatsz le a költségeidből. A gyártó két évre elengedő tintát mellékel hozzá, amivel 4 ezer oldalt nyomtathatsz ki anélkül, hogy veszélyes hulladékot termelnél.

81efHwTmbKL. SL1500
Amazon

12. Biztonsági borotva

Az eldobható borotva sorsa az, hogy eldobják, ami egy csomó nehezen lebomló műanyaghulladékot generál. Éppen ezért tanácsos inkább egy tartós biztonsági borotvát választanod. A jövőben így csupán a pengéket kell cserélned, és ideális esetben megszabadulhatsz a nem túl esztétikus, piros foltokat eredményező bőrirritációtól is.

41KzlMsLtJL. SL1000
Amazon

13. Fogkefe bambuszból

Az elhasználódott fogkefék szintén terhet jelentenek a környezetre nézve. Legalábbis a hagyományosak. Ha egy kicsit tüzetesebben is megvizsgálod a kínálatot, találhatsz pár ökobarát terméket, amelyeket lelkiismeret-furdalás nélkül vehetsz birtokba. Itthon 1000-2000 forint körül mozog egy ilyen szájhigiéniai termék ára. 

71BTY21YWOL. SL1413
Amazon
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek