Három paranormális jelenség, amit mégsem az ufók okoztak

Olvasási idő kb. 2 perc

Vajon szellemek vagy infrahang kísért abban a kastélyban?

A szellemnek vélt szürke foltot például egy vívótőrrel buktatta le egy brit tudós, úgy tűnik ugyanis, hogy A SZELLEMEK IS VÉREZNEK! Na jó, nem egészen így történt a dolog. És az „éghalak” sem egy titkos dimenziókapun át ideszökött földönkívüliek. A SciShow videója három olyan esetet foglalt össze, amikor a tudománynak sikerült lerántania a leplet a sokak által paranormális jelenségként elkönyvelt furcsa történésekről.

Kísértet járta laboratórium

A warwicki, közismerten szellem járta brit laboratóriumban gyakran panaszkodtak arra az ott dolgozók, hogy időnként látszólag minden ok nélkül borzongani, szorongani és félni kezdenek. Az egyik mérnök még egy furcsa szürke jelenést is látott egyszer a szeme sarkából. A mérnök, aki szabadidejében párbajtőrözött is, egyik nap bevitte a vívótőrét a munkahelyére, hogy beállítsa a pengét egy verseny előtt. A satuba fogott vívótőr pengéje ekkor elkezdett ide-oda himbálózni, mintha csak a néha átlátszó, néha szürke laboratóriumi kísértet játszadozna vele. A magyarázat azonban jóval egyszerűbb volt, a pengét és a szürke jelenést, csakúgy mint a dolgozók félelemérzetét, egy ventilátor alacsony frekvenciájú hanghullámai okozták. A ventilátor frekvenciája ugyanis nagyjából 19 hertz (Hz) volt, ami olyan alacsony frekvenciájú hang, amit a fül már nem képes feldolgozni. A hallhatóság küszöbe alatt maradó infrahangok azonban az egyensúlyérzékre, a vérnyomásra és a légzésre is hatással lehetnek, ráadásul a szem 18 Hz körüli rezonanciafrekvenciájának is pont megfelelnek, ez a jelenség okozta tehát a mérnök által megfigyelt szürke „kísértet” felbukkanását is.

Égi hal

A „skyfish” néven ismerté vált furcsa, rengeteg végtaggal és szárnnyal rendelkező, nem evilági lények már egy jóval banálisabb jelenség következményeként tűnnek földönkívülieknek a szorgos kis ufófigyelők képein. Többnyire éjjeli lepkék ugyanis az "égi halak". A rovarok egyszerűen gyorsabban verdesnek a szárnyaikkal annál, hogy azt a kamerák rögzíteni tudják, ezért tűnik úgy az elmosódott képeken, mintha több szárnnyal is rendelkeznének szegények.

Marfa fények

A texasi Marfa városának közelében gyakran feltűnő furcsa fények megfigyelésére már egy megfigyelőközpont is kiépült, ahonnan szemügyre vehetik a lelkes ufófigyelők, milyen hajók szállnak le az éjszaka folyamán. A hívők pechjére azonban néhány egyetemista is elég volt ahhoz, hogy lehulljon a lepel. A közelben futó autópályán elhúzó autók száma ugyanis mit ad isten egyenesen arányos a Marfa körül megjelenő furcsa fények számával. Az autók mozgását és a fényeket egyaránt követő egyetemisták még azt is meg tudták határozni, melyik autó felelős az egyes fényjelenségekért, amelyeket egy délibáb szerű jelenség erősít és nagyít fel. Persze lehet, hogy a kormány emberei voltak! El akarják tussolni a dolgot!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.