Így ízesíthetsz só nélkül

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egészségügyi problémák és az egészséges életmód által visszaszorított sóhasználat mellett sem lehetetlen ízes ételeket készíteni, még ha a só az ételhez vágásánál nagyobb fáradtsággal jár is a dolog.

Szinte minden recept előírja legalább egy kevés só használatát, ez ugyanis az édes ételek és a recept által előírt egyéb összetevők és fűszerek ízét is képes felerősíteni és intenzívebbé tenni, ráadásul a kissé keserű vagy túlságosan erős ízű zöldségek ízén is képes enyhíteni. Nem könnyű tehát helyettesíteni a nálunk a csipetnyi helyett többnyire inkább maroknyi adagokban mért csodaszert, a magas vérnyomás veszélye mégis sokakat rávesz a dologra. Szerencsére van azért néhány trükk, amivel ők is újra ízletesebbé varázsolhatják a só hiányában egyszerre sterillé és unalmassá lett kedvenceiket, a Kitchn pedig össze is gyűjtött ezekből néhányat. 

1. Több fűszer

A felhasznált só mennyiségének csökkentésével párhuzamosan elkezdődhet a fűszerek szinte végtelennek tűnő világának felfedezése. Valószínűleg otthon is van egy pár, amit szinte sosem használsz. Ideje elkezdeni a kísérletezést, a fűszerek, élükön a piacról frissen beszerzett fűszernövényekkel rengeteget javíthatnak ugyanis a só hiányában kissé ellaposodott ételek ízvilágán.

2. Ecet

Az ecet is képes feldobni egy-egy ételt. Rengeteg variáció létezik, a vörösborecet például kifejezetten erős ízű és pikáns, míg a balzsamecet inkább édeskés ízvilággal rendelkezik. Valamilyen hús kisütése előtt is hozzáadhatjuk a serpenyőben összedobott alapléhez, és sült zöldségekre is löttyinthetünk egy keveset.

3. Citrusfélék

Az ecet savasságához hasonlóan egy kevés kifacsart citrom vagy lime is azonnal és sokat változtathat egy étel ízvilágán, sokszor már-már „otthonos”, nagymamás ízvilágot kölcsönözve az ételeknek. Egy kevés citromhéj a szószba reszelésével, vagy egy már elkészült étel tálalás előtti felcitromozásával is dolgozhatunk.

4. Egy kevés reszelt sajt

Már-már csalásnak tűnik, de az összesített sótartalom esetében talán még mindig jobban járunk, ha egy-egy kemény és sós sajttal ízesítjük az ételünket. Egy kevés parmezánnal tényleg csodákat lehet művelni, a pikáns és erős ízű sajtokból ráadásul elég egy csipetnyit hozzáadni az ételhez.

5. Hagymafélék

Az aromás hagymákkal a fűszerekhez hasonló hatást érhetünk el. A sómennyiség csökkentésével párhuzamosan növelhetjük a serpenyőben megfuttatott fokhagyma, vöröshagyma, póréhagyma vagy mogyoróhagyma mennyiségét, úgy feltúrbózva az ételeket, hogy közben a rosszalló hitvesi/kardiológusi pillantásoktól sem kell tartanunk. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.