7 fontos tény a hajszárításról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kényes műveletről van szó, ezért jobb, ha ezekkel a dolgokkal tisztában vagy.

Pár hónappal ezelőtt kipróbálhattuk a Dyson 123 ezer forintos hajszárítóját, aminek kifejlesztéséhez 50 millió fontra, 4 évre és 103 mérnök munkájára volt szükség, és ami több tesztelőnknek is bevált. Nemrég alkalmunk volt arra, hogy a forradalminak kikiáltott eszközt megalkotó cég két munkatársának, Rob Smith kutatásvezetőnek és Amy Johnson tájékoztatási vezetőnek feltegyünk néhány kérdést a hajszárításról, hiszen ha valakik, ők biztosan értenek hozzá. 

1. Nem csak a szárítástól kell félteni a hajunkat

A hajunkra sok veszély leselkedik, a szárítás és formázás közbeni magas hőmérséklet csak az egyik ezek közül, az UV-sugárzás például nem csak a bőrünknek nem tesz jót. És ne feledkezzünk meg a mechanikai és vegyi behatásokról sem, amik szépen összeadódnak, és idővel egyre több lesz a töredezett hajvég, kevésbé lesz fényes és csillogó a hajunk, és a frizuránk sem fog olyan sokáig tartani. 

2. A haj gyorsan nő, de a megelőzés akkor is fontos

A haj az egyik leggyorsabban növő szövet az emberi szervezetben, évente egy szál körülbelül 15 centiméterrel lesz hosszabb. Hogy egy szál meddig marad a helyén, az változó, általában 2-6 évig növöget, és ha az előbb említett káros hatásokat minimalizáljuk, akkor valószínűleg később látjuk viszont a fésű fogai között vagy a lefolyó szája felé úszva. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

3. A nedves haj sérülékeny

Azért fontos az, hogy minél alacsonyabb hőfokon használjuk a hajszárítót vagy ritkább fogú fésűt vegyünk elő szárításhoz és formázáshoz, mert a víz megváltoztatja a hajszálak szerkezetét, azok sokkal sérülékenyebbek leszek. 

4. Azért jó dolog a hajszárító

A nyári hőségben persze nincs is jobb annál, mint hagyni, hogy a hajunk magától megszáradjon, de a szakemberek szerint törekedni kell arra, hogy minél kevesebb „időt töltsön” a hajunk nedves, vagyis sérülékeny állapotban, arról nem is beszélve, hogy hajszárítás közben könnyebben megy a formázás is. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

5. Meg a kiegészítők is

Ha valaki hullámokat szeretne vagy éppen eleve göndör a haja, akkor mindenképpen szüksége van egy jó diffúzorra. És ott van az előtét is, amit sokan nem használnak, pedig ettől lesz igazán szép sima és fényes a haj, és egy csomó energiát megspórolunk azzal, hogy megfelelő helyre irányítja a levegőt. Amire még szükség lehet, az egy jó kör- és/vagy párnás kefe. 

6. 80 százalék a minimum

Ha a haj száraznak tűnik, de hidegnek érzed tapintásra, az azt jelenti, hogy csak 80 százalékban száradt meg, és még előtted van a munka nagy része. Miről beszélünk? Mosás után a haj túl sok nedvességet tartalmaz ahhoz, hogy bármit is kezdjünk vele, és körülbelül 80 százalékban száraznak kell lennie ahhoz, hogy formázni lehessen. Bármilyen furán hangzik, ezzel egyébként időt lehet spórolni a szakemberek szerint.

7. Ne lógasd, de hagyd kihűlni

Te is azok közé tartozol, akik előrehajolnak hajszárítás közben? Nos, úgy tűnik, neked és mindenkinek, aki így cselekszik (igen, mi is bűnösök vagyunk), változtatnia kell ezen a szokásán, mert a megszólalóink szerint így bozontos, rendezetlen lesz a hajunk. Az is segíthet, ha egyszerre egy nagyobb tincsre koncentrálunk ahelyett, hogy összevissza lóbálnánk a hajszárítót. És még egy tipp, a hajat melegen könnyebb formázni, viszont, ha szeretnénk, hogy tartós legyen a frizura, akkor hagyjuk kihűlni ebben az állapotában. Mire gondolunk? Biztos te is megfigyelted már, hogy a fodrászok a körkefére tekerve hagyják a hajat akkor is, ha már rég másik tinccsel foglalatoskodnak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.