10 növény, amit még te sem tudsz megölni

Olvasási idő kb. 3 perc

Unod, hogy növényeid földi pályafutása csak hetekben, netán napokban mérhető? Hiába erőlködsz, csakis a legellenállóbb kaktuszok képesek megmaradni nálad? Mutatunk néhány strapabíró alternatívát, hogy többé ne kelljen végignézned a cserepeidben zajló minduntalan haláltusát.

Nem minden növénynek elegendő, hogy kirakod az ablakba, vagy elülteted a gödörben, amit a kutyád hozott létre a kertben, majd meglocsolod, amikor éppen eszedbe jut. Vannak fajták, melyek speciális körülményeket igényelnek, ezért megfelelő hőmérséklet, páratartalom és fényviszonyok hiányában (az időnkénti tápoldatozásról, átültetésről és adott esetben a kártevők likvidálásáról nem is beszélve) viszonylag rövid életciklusra számíthatnak. A helyzet akkor sem reménytelen, ha nincs időd/energiád a gondozásukkal pepecselni. A Homelife ajánlásait követve minimális törődést követelő növényekkel bástyázhatod körül magad, így beszerzésükkel elkerülheted, hogy otthonod kopár pusztasággá váljon.

1. Anyósnyelv

Ne tévesszen meg a név, az anyósodhoz legfeljebb annyi köze van, hogy szinte lehetetlen elpusztítani. Abban viszont kevésbé hasonlít rá, hogy kevés fénnyel és szórványos öntözéssel is életben tarthatod. Ez az örökzöld évelő Nyugat-Afrikából származik, és tényleg anyósnyelvnek, vagy más néven szobai tigrislevélnek hívják. Notórius növény-sorozatgyilkosként megnyugvással szolgálhat, hogy télen csupán kéthavi (!) rendszerességgel szükséges a locsolásával vesződni. Egyetlen hátránya, hogy szaponint tartalmaz, ami enyhén mérgező, ezért fenyegetést jelenthet gyermekeidre, kedvenceidre nézve.

2. Lantlevelű fikusz

A nagyméretű fikuszok családjának legkönnyebben nevelhető tagja csak szűrt fényt igényel, és öntözni sem kell túl gyakran – megvárhatod, amíg kiszárad a földje, anélkül hogy utolérné a végzete. Impozáns, lant formájú leveleivel az afrikai növény lakásod egyik ékessége lehet, de készülj fel rá, hogy tágas térben hajlamos terebélyes méreteket ölteni, és levélnedve ennek is mérgező.

3. Aloe vera

Az orvosi aloé kivonatait széles körben használják a kozmetikai iparban és az alternatív gyógyászatban. Nem véletlenül: nyugtató, fiatalító, sejtregeneráló és immunerősítő hatást tulajdonítanak neki. Ez a növény egy cserépben is eléldegél, és nincs vele sok macera. Szereti a napsütést és a meleget, ezért nyugodtan kiteheted az ablakba. Nyáron elég hetente, kéthetente, télen pedig majdnem havonta locsolni.

4. Vitorlavirág

A trópusi eredetű vitorlavirág, vagyis a békeliliom pompás látványt nyújt, ám teljesen igénytelen. Beéri kevés fénnyel, ezért akár a fürdőszobába is száműzheted. Ott nem feltétlenül tud észbontó virágokat hozni, ám mivel magas páratartalomban érzi jól magát, így legalább megúszhatod állandó permetezését.

5. Záporvirág

A Dél-Afrikából származó záporvirág az évelő növények táborát erősíti, hazánkban egynyáriként nevelik, a telet ugyanis nem bírja. Főleg akkor bizonyulhat jó választásnak, ha sziklakertbe, virágágyásba, balkonládába szánod, tehát olyan helyekre, ahol erős napfény éri. Már alapvetően is ellenálló fajtának minősül, ráadásul remekül tűri a száraz körülményeket, ami számodra azért örvendetes hír, mert kevés öntözésre és tápanyagra van szüksége.

6. Kánna

A trópusi hangulatot árasztó kánnát kerti növényként tartják, de egy nagyobb cserép vagy dézsa birtokában is megpróbálkozhatsz nevelésével. Csak ne feledkezz meg a teleltetéséről! A kánna a meleg, napos körülményeket favorizálja, és csekély gondozás mellett sem romlanak életkilátásai. A bő locsolgatás csupán fejlődési szakaszában indokolt, a továbbiakban rábízhatod az esőre.

7. Afrikai szerelemvirág

A hazánkban is egyre népszerűbb dél-afrikai származású balkonnövény életben tartásához sem muszáj Bálint gazdának lenned, mindössze teleltetésre és megfelelő vízellátására kell figyelned: ha bőségesen öntözöd és napos helyre ülteted, már ezzel garantálhatod túlélését.

8. Kínai selyemvirágfa

Az Ázsiában őshonos díszcsere gyönyörű, liláspiros színekben pompázó virágaival kelt feltűnést. Fagytűrésre nemesítették, ezért mínusz 15 Celsius-fokig tolerálja a hideget, habár az igazán kemény teleken tanácsos betakarni a tövét. A nyári hónapokban keress neki egy napos, meleg helyet. Az ültetés után néhány hétig naponta ajánlatos meglocsolni, de két-három hét múlva már gond nélkül ritkíthatsz a gyakoriságon.

9. Kerti sarkantyúka

A gyógynövényként is ismert kerti sarkantyúka igazi főnyereménynek számít. A napfürdőt kedvelő egynyári virág alig igényel gondozást, minden évben előbukkan, és hamar elszaporodik. Cserépben vagy ládában nevelve könnyedén felfuttathatod a falra. Csupán egy dologra érdemes ügyelned: hogy sűrűn öntözd.

10. Csillagjázmin

A Délkelet-Ázsiából származó örökzöld kúszónövény úgy fejlődik, ahogy a hajtásaid igazítod: kúszhat a földön, vagy csünghet is valahonnan. Előnye, hogy jól viseli a szárazságot, a fagyot és a meleget, illetve hogy napos és árnyékos helyeken egyaránt elvan. A növekedési időszakban folyamatosan nyirkos legyen a földje, télen azonban csak akkor kell locsolókannát ragadnod, ha az jól láthatóan kiszáradt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.