Szuperolcsó utazásokkal támad a jövő héttől az ALDI

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Utazásokkal bővíti palettáját az ALDI, így a jövőben nemcsak a bevásárlást tudhatod le náluk, hanem vakációdat törekvéseidet is megvalósíthatod a segítségükkel. A cég azt ígéri, hogy új weboldalukon keresztül a magyar igényekre szabott csomagokat, illetve szállásokat fognak kínálni, a termékeiknél megszokott jutányos árakon.

A szupermarketlánc pénteken egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy partnerével, az Eurotours Internationallal együttműködve több más országhoz hasonlóan Magyarországon is bevezeti utazási szolgáltatását. A cég szerint a szeptember 21-én elstartoló aldi-utazas.hu honlapon egyszerű és gyors lesz a foglalás. A kínálatban pedig a nagyszerű ár/érték arányú egyéni és csoportos utazásokon túl a világ több ezer hotelszobája és számos repülőjegy szerepel majd. Máris ismertetjük a részleteket.

Hetente változik a felhozatal

Bernhard Haider, a diszkontlánc magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, az ALDI Utazás névre keresztelt szolgáltatás szlogenje a „Utazás. Jobban. Okosabban.” lett, ami tökéletesen kifejezi azokat az értékeket, melyeket képviselnek.

Idézőjel ikon

„A szakértők által előreválogatott termékeink magas minősége kedvező árral párosul, a vásárlás pedig egyszerű és gyors, így pénzt és értékes időt takarítunk meg ügyfeleink számára.”

Helga Freund, az Eurotours International vezérigazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy a magyar utazók számára gondosan kiválasztott, hetente váltakozó tematikus és szezonális utakat fognak kínálni.

Idézőjel ikon

„Számos ajánlatunk szól a családoknak és a legújabb utazási trendekre sokszor azelőtt reagálunk egy-egy új termékkel, hogy elterjednének a piacon.”

Mennyi az annyi?

A lehetőségek három termékcsoport mentén sorakoznak fel. Az első a sajátmárkás utazások köre: ezeket az Eurotours kizárólag az ALDI magyarországi ügyfelei számára állítja össze akciós árakon. A belföldi és külföldi ajánlatokat egy része a honlap mellett kéthetente az akciós újságban is megtalálható lesz.

Néhány például az árakra:

  • egy négycsillagos bükfürdői wellness hotel szobája 2 éjszakára 29 990 forint/főtől
  • egy háromcsillagos bécsi belvárosi hotel szobája 2 éjszakára 19 990 forintért/főtől (az október 23-ai hosszú hétvégére)
  • egy Salzburg környéki hatszemélyes hegyi apartman hét éjszakára 30 990 forintért

A sajtótájékoztatón ugyancsak elhangzott, hogy egyes utakat early bird (korai foglalás) és last minute (késői foglalás) kedvezményekkel jóárasítanak majd.

Hajókirándulások és hotelszobák

A második csoportot a cég teljes utazási kínálata alkotja. Ide tartoznak a más országokban is elérhető egyéni, csoportos, autós és buszos utazások, hajókirándulások, városlátogatások és tengerentúli utak.

Ha nem szereted a kötöttségeket, a harmadik csapásiránnyal találhatod meg számításaidat. Ebben a világ mintegy 55 ezer hoteljének kínálata, valamint több ezer repülőjegy fog szerepelni.

Hogy működik a foglalás?

A teljes ajánlat az említett honlapon válik elérhetővé, ahol a cég közlése alapján egyszerű lesz az utazások, szállások, repülőjegyek keresése. A foglalás magyar nyelven zajlik, és a weboldalon kívül e-mailben és telefonon is elvégezheted, majd a fizetést bankkártyával vagy online átutalással végezheted el, úgy, hogy első körben csupán a teljes ár 20 százalékát szükséges befizetned. További jó hír, hogy az indulás előtt 4 héttel minden egyéni utazás költségmentesen módosítható, illetve adott feltételek mellett 24 órán belül díjmentesen törölhető.

Extra szolgáltatások

Az ALDI utazás nem áll meg a foglalásnál. A szolgáltatás teljes körű, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben kérdésed adódna, lesz, aki válaszol rá: a szintén magyar nyelvű, online és telefonos ügyfélszolgálat. Ezen túl biztosítanak egy éjjel-nappal hívható Hotline vonalat is, amelyen segítséget kérhetsz, ha utazásod közben bajba kerülnél. Az Eurotours vezérigazgatója ennek kapcsán felidézte, hogy a barcelonai terrortámadás során például telefonon keresték meg ügyfeleiket, hogy szükségük van-e valamire, és felkínálták, hogy igény szerint hamarabb hazaviszik őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.